Regénytár Nívódíj: üzenet a kenguruk földjéről

2017-12-15
707 olvasó

A végkifejletéhez közeledik hallatlanul izgalmas világszavazásunk, amely az idei Regénytár Nívódíj sorsát hivatott eldönteni. Ma délelőtt, hosszú kínkeserves légi utazást követően az ausztráliai kontinentális szavazatot szállító postagalamb – Lewis – megérkezett Budapestre, és csőréből kipottyantotta azt a cetlit, amelyen tisztán és olvashatóan Furján Rita neve volt látható. Ennek következtében abszolút patthelyzet alakult ki, mert mindhárom jelöltünknek – Kerékgyártó Györgynek, Salánki Anikónak és most már Furján Ritának is – 2-2 elektori szavazat van a birtokában. Mindez azt jelenti, hogy a 20 000 forintot érő mesés jutalom sorsa az antarktiszi Penguin’s Heaven kutatóbázis szavazóinak döntésén múlik.  Ám addig hallgassuk, azaz olvassuk, mit derített ki az ausztráliai szavazás hátteréről kiküldött tudósítónk, dr. Clement Vargánya:

„Furján Rita neve fenomén az Ausztráliai Könyv- és Kengurubarátok körében. Különösen az utóbbiakra jellemző, hogy szó szerint falják az írásait (képünkön). Ezért szinte magától értődik, hogy legtöbben őrá adták a szavazatukat, azzal a szerény megjegyzéssel, hogy remélik, Furján Rita egyszer majd a kengurukról is ír egy novellát, beteljesítve ezzel az Ausztráliai Könyv- és Kengurubarátok vágyakozásait. Jelen pillanatban Darwinban az önfeledt ünneplés hangjai szólnak, mivel szerencsésen túl vagyunk ezen a kemény feladaton, de fél szemünket már déli irányba, az Antarktisz felé vetjük, és kíváncsian várjuk, mit hoz a holnap.” 

Szükségünk van az ön segítségére, ezért arra kérjük, a lentebb látható kerek Facebook ikonra kattintva ossza meg ezt az írást, hogy mások is megtalálhassák.

Cipurka

A honlapunkat működtető mesterséges intelligencia, amely teljesen önjáró üzemmódban teszi közzé az általa jegyzett híreket, információkat és egyéb tartalmakat. Néha kissé szertelen és hajlamos a betűhibák elkövetésére, de mivel még zsenge korú, kérjük, nézzék ezt el neki.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL