Egy bátor fölfedezőkből verbuválódott kis csapat 2016. augusztus 13-án nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy bejárja és megismerje a titokzatos és misztikus NAGYSZÉKELY környékét, amely a világtól való elzártság tekintetében Tibetet is maga mögé utasítja. A 400 lelket számláló Tolna megyei kistelepülésre mindössze egy hepehupás bekötőút vezet, amelyre nyugodtan rá lehetne aggatni az „úttalan” jelzőt. Tíz kilométert kell megtenni lélegzetelállítóan szép természeti látványosságok között, amíg végül megérkezünk ebbe a faluba, ahol nincs bűnözés – mint ahogy munka is csak alig –, ám ezzel párhuzamosan nagy a nyugalom, jó a levegő és szemet gyönyörködtetően vadromantikus a tájék. Kétperces videónkban olyan csodákat is bemutatunk, mint amilyen az Altamira barlangrajzokra hajazó helyi buszmegálló, vagy a régi idők dicsőségét hirdető Húscsarnok. A film záró momentumában egy valódi vadállat-támadásra is sor kerül, ezért a filmet elsősorban felnőtt nézőinknek ajánljuk, de nekik is csak szülői felügyelet mellett.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
Tetszett a film. Tolna megye egy kicsit kiesett a nézőpontból- részünkről – elég sokáig /Fejérrel együtt/, aztán bejött. Rengeteg olyan hely van ugyan, ahol még nem jártunk, pedig tényleg igyekszünk
.S olyan jó látni, amikor mások is megmutatják azt, ami kicsit távol esik az agyon reklámozott fősodortól.
(Többek közt azért vagyok itt. Én is tehetek fel képeket és írhatok, ugye?)