Ezt a történetet maga Bányai Tamás mesélte, mégpedig abból az alkalomból, hogy a Regénytár-nívódíj átadása kapcsán együtt kocsmáztunk. Nem tudni már miként terelődött a beszélgetés a kávéra, meg hogy ez mennyire fontos a napi rutin beindításában. Tamásnak például az volt a szokása, hogy a reggeli kávé mellé mindig kiterítette a friss újságot, és miközben a finom nedűt kortyolgatta, kényelmesen lapozgatott, olvasgatott.
Nem tudott erről a szokásáról lemondani Olaszországban sem. Igen ám, de azon a környéken, ahol az útja során megszállt, nem talált sem magyar sem angol nyelvű újságot. Sebaj, gondolta, nézegetésre jó lesz a Corriere della Sera is. Kiment a hotelből, át a szemben lévő kávéházba, amely mellett az utcai árusnál megvette a friss Corriere della Serát. Ahogy azt kell, kiretítette az asztalra, és kezébe vette a finom olasz kávét tartalmazó csészét.
De mielőtt még belemélyedt volna az újság tanulmányozásába – csupán vizuálisan persze, mert alig pár szót tudott olaszul – odaült mellé egy idegen, és szaporán beszélni kezdett, miközben az újságra mutogatott. Tamás a rá jellemző joviális nyugalommal hallgatta az érthetetlen beszédet, és mert az idegen nem várta, hogy megszólaljon, így elvoltak jó néhány percig.
Aztán az idegen az órájára nézett, majd fölállt és elköszönve távozott. Tamás még ekkor sem szólalt meg, de az alkalmi beszélgetőtársa ezt nem is várta. Mind a ketten megmaradtak abban a gondolatban, hogy valami hallatlanul fontos témában egy jót beszélgettek.
