CipurkaA tél néha varázsol, máskor meg kétségbe ejt, de sosem hagy közömbösen. Sramkó Ilona téli fotói minden mesterkéltséget mellőzve azt a hangulati mélységet mutatják meg, amely mostanában jellemzi az életünket. A tél ugyanis nemcsak a sípályák és a hóval borított fenyvesek csodás látványából építi föl önmagát, hanem a hátsó udvarokból is, ahol eléggé kevés a romantika. Ez a különleges látásmód arra mutat rá, hogy a fotográfia akkor a legizgalmasabb, ha nem formálja a valóságot, hanem a maga természetes, egyszerűségében, valóságában mutatja meg. Ha a pixelek helyén szavak lennének, akkor ezt neveznénk költészetnek, bár ha figyelmesen nézzük végig ezt a galériát, fölfedezzük, hogy a rímek, és a hangsúlyok mindenütt jelen vannak. Úgy fest, a költészet a hóban hagyott nyomokban, formákban is működik. Győződjenek meg erről a saját szemükkel és a képzeletükkel.
[Best_Wordpress_Gallery id=”103″ gal_title=”A tél közelében”]
Való igaz.
A rózsaszín papucsra fittyet hányva a tyúkok kellemesen elpletykálgatnak egymás között.
De viccet félretéve egy téli témájú ” vér komoly ” verset írtam ide. 🙂
A Télapó pocakja
Szánján érkezett a Télapó
ajándékot hozta,
viszont ő másképp működik,
mint a Magyar Posta.
Lesz itt meglepetés, mert most
átbújik kéményen,
csúszott le az ajándékkal
le is ért épségben.
Feldíszített kis asztalon
sütemények várták,
gyorsan befalta ő mindet
amíg meg nem látják.
Gond lett ebből, nem is kicsi
más lett az alakja,
nem fért ki a kéménylyukon
megnőtt a pocakja.
Gondolta is ő magában
most hát tornázhatom,
ez lesz majd a fogyókúra
aztán kimászhatom.