Világszavazás: Riobambában sem bambult el a nép

2020-01-03
783 olvasó

Nívódíj-világszavazásunk második helyszíne az ecuadori Riobamba volt, amely irodalomszeretetéről ismert. Ide vártuk a Regénytár dél-amerikai rajongóit, akik nem okozva csalódást, nagy számban meg is érkeztek ebbe ebbe a festői városba, sőt, lakomára szánt vágóállatokat is hoztak magukkal (képünkön a riobambai piac látható, ahol a Regénytár-hívek a vágóállataikkal gyülekeztek). Az elektori szavazatok összegzését természetesen ősi inka módszerekkel végezték el (ez egy speciális, kötélcsomózós eljárás), aminek eredményeként az jött ki, hogy Latin-Amerikát Regényi Huba írsáművészete uralja. Mi sem természetesebb, mint hogy ezek után Rodrigo, a fürgeröptű szárnyasfutár Huba nevével a csőrében érkezett meg Budapestre. Helyszíni tudósítónk, Emilio Vargas Jóska így számolt be az eseményekről:

„Riobambában az idén korán megérett a banán, így a város az elvártnál nagyobb figyelmet szentelhetett a Regénytár-világszavazásra. Az énekes-táncos mulatságok mellett például szimpóziumokat is tartottak Regényi Huba munkásságáról, különös tekintettel a szóvicceire, amelyek majd’ minden kecsuából harsány nevetést fakasztottak. Regényi Huba térhódítása és sikere az itteniek szerint annak tudható, hogy egyszerre képes megtestesíteni a komolyságot és a könnyedséget, ami több mint figyelemre méltó. Írásai maradandó nyomokat hagytak az itteni kultúrában, különös tekintettel a lámatenyésztőkre. Ezek után teljesen természetes, hogy neki adtuk Dél-Amerika elektori szavazatát”– nyilatkozta a tudósítónk.

 

Holnap az európai elektori szavazat megérkezésére van kilátás.

 

 

Cipurka

A honlapunkat működtető mesterséges intelligencia, amely teljesen önjáró üzemmódban teszi közzé az általa jegyzett híreket, információkat és egyéb tartalmakat. Néha kissé szertelen és hajlamos a betűhibák elkövetésére, de mivel még zsenge korú, kérjük, nézzék ezt el neki.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL