/

A legény

125 olvasó

Felkattintom az éjjeli lámpát. Négy óra. Még fél órát heverészek az ágyban, utána majd felkelek.

Iszok néhány korty pálinkát az odakészített üvegből. Rágyújtok. Mélyen leszívom a füstöt. Ez megbosszulja magát. Elfog a köhögési roham. Bánatosan elnyomom a cigarettát. Már ez sem megy.

Lehunyom a szempillám és elábrándozok. Maholnap hatvanéves leszek. Észre sem vettem, hogy megöregedtem. Nem értem rá észrevenni. Milyen gyorsan múlik az idő. Mintha tegnap lett volna, amikor kis gatyában futkároztam a porban, virágot szedtem a réten vagy éppen a gazda birkáit zavarásztam széjjel… Akkor még mindennek tudtam örülni. Nem ismertem az élet nyomorúságát, a szenvedéseket.

Mikor tízéves elmúltam, meghalt édesapám. A látástól vakulásig tartó mezei munka, a jószág körüli éjjeli munka legyengítette, és az amúgy is beteges ember szíve felmondta a szolgálatot. Fél évre rá édesanyám is eltávozott az örök pihenés birodalmába. Így egyedül maradtam az akkor tizenhat éves nővéremmel, aki ettől kezdve anyai gonddal nevelt.

A nővérem! Felnyitom a szempillám, és iszok megint a pálinkából. Rágyújtok ismét. Hátha el bírom szívni. A nővéremnek reggelire sütök a friss kolbászból, tükörtojás is lesz mellé. Úgy szereti. Meg főzök teát. Az jót tesz neki. Ismét elfog a köhögés. Elnyomom a cigarettát.

És akkor… Mikor is történt az a borzasztó eset a nővéremmel? Igen… régen… nem is tudom már… A gazda díszlova valamitől megvadult és elszabadult… Megborzongok. Azóta szegényke nem tudja elhagyni az ágyat.

Igen… Elszáguldott az ifjúságom, megöregedtem. Agglegény maradtam. A gyárban mindenki úgy beszél rólam, hogy a legény így, a legény úgy… Nem bánom. Nem tudok haragudni rájuk, mert valójában nem rossz gyerekek. Egyedül csak az fáj, hogy nem tanultam meg írni-olvasni, és elsején, amikor a fizetést kell felvenni… Na, de ez is elmúlik egyszer. Fő az, hogy bírtam egy házat venni. Nem nagyot. Két szoba, egy konyha, de elég. Van hozzá egy kis kert is. A ház előtt pedig virágoskert. A nővérem nagyon szereti a virágokat. Remélem, a rózsák az idén is szépek lesznek.

Még öt percem van, aztán fel kell kelnem és végezni a napi teendőt. Félénken a naptár felé nézek. Számolgatnám a napokat… mennyi is van még a nyugdíjig? Felsóhajtok. Ha megkapom a nyugdíjat, milyen jó is lesz! A nővéremet délelőttönként kiviszem a virágoskertbe, én pedig… Hogy is fogom csinálni? Reggel megetetem a jószágot, bevásárolok a boltban, megreggelizünk és azután kiviszem a kisszéket a kertbe. Leülök majd, és gyönyörködök a szépen megmunkált ágyásokban, a fák gyümölcseiben… Akkor teljesen boldog leszek. Élvezni fogom egész életem munkájának gyümölcsét.

Nagy Zoltán

1947-ben születtem a baranyai Karancson, Jugoszláviában. Emlékeim nincsenek róla, hisz kétéves koromban Moravicára (ma Bácskossuthfalva) költözünk. Általános iskoláimat Moravicán és Feketicsen (Bácsfeketehegyen) végeztem, majd a topolyai közgazdasági iskola tanulója lettem, de a második évben ezt otthagytam és 1969 kimentem Bécsbe vendégmunkásnak. Ott ismerkedtem meg első feleségemmel. Született egy leánygyermekünk. 1975-ben hazajöttünk júgóba. Temerinben kötöttünk ki. A 70-es évek vége felé az újvidéki Forum nyomdába kerültem, ahol befejeztem egy hároméves gépszedői tanfolyamot. A 80-as évek elején átmentem a Topolyai Népnyomdába, így hazakerültem Moravicára.

Hobbim a fotózás és az úgynevezett ötperces novellák írása. Sok színes írásom jelent meg a Magyar Szóban, 7 Napban, majd a Topolya és környékében. 1990-bern a Topolyai füzetek sorozatban megjelent első és utolsó könyvecském: Az Álkaktusz (Elbeszélés a hangulatról) címmel.

Nyugdíjba vonulásom után rendszeresen kezdtem fotózni. Nekem volt Moravicán az első „fatengelyes” digitális kamerám. Rengeteg, csaknem 10.000 fotót készítettem a moravicai eseményekről, én lettem a „falu fotókrónikása”. Főleg a 9+1 Nemzetközi Művésztelep táborait fotóztam. Az interneten sokat tettem a művészetért, segítettem olyanoknak is, akiknek nem volt lehetőségük a netre kapcsolódni. Ezért a munkámért kaptam meg a magyarországi Táncsics-érmét. Jelenleg is tagja vagyok a Székesfehérvárért Nemzetközi Művészkörnek.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft