Bojcsik Ágoston sosem fogott a kezében diplomát. Valahogy ez mindig kimaradt az életéből. Gyerekkorában még az iskolai bizonyítványát is eltiltották tőle, mondván, hogy az ilyesmivel játszani veszélyes. Csakhogy a kíváncsiság nem hagyta ebbe belenyugodni. A tévében meg a filmekben olyan sok mindent látott és hallott a diplomákról, hogy eldöntötte: ha törik, ha szakad be fogja pótolni ezt a mulasztását. De annyira azért nem volt vakmerő, hogy bemenjen az első diplomakereskedésbe, és igazolvány felmutatásával megvegye a legújabb hétnyelvűt. Megelégedett volna azzal is, ha egy közepesen nehéz diplomát rövid ideig kézben tartva kóstolgatja az érzést. Tudni szerette volna, hogy igaz-e az a mendemonda, mely szerint aki megmarkolja ezt az okmányt, azonnal felsőbbrendűnek érzi magát.
A szomszédjáról, a mindig mogorva Szvilek Gézáról az a hír járta, hogy diplomamániás. Van neki mindenféle az egyszer használatostól a vízhatlanig, hogy az egzotikus nyelvűeket ne is emlegessük. Bojcsik összeszedte hát minden bátorságát, és becsöngetett a diplomákkal körülbástyázott, bérgyilkos tekintetű szomszédjához.
– Te, Géza, neked van diplomád, ugye? – kérdezte, mintha csak a politikai helyzet felől érdeklődne.
Szvilek Géza éppen egy összekoszolódott diplomát tisztogatott, ezért megigazította az orrára csúszott szemüvegét, és gyanakvóan végigmérte Bojcsikot.
– Van több is – mondta.
Bojcsik megpróbálta leplezni az izgatottságát.
– Nem mutatnád meg az egyiket?! Hadd lássam, milyen egy igazi diploma!
A szomszéd összeráncolta a homlokát, de mert a büszkeség felülkerekedett az óvatosságán, sóhajtott egy nagyot, és intett Bojcsiknak, hogy kövesse. Átmentek a nappalin, be a diplomatárba, ahol vitrinekbe helyezett diplomák sorakoztak. Voltak köztük olyanok is, amelyekkel még a 19. századi prókátorok híreskedtek, de a legtöbb ultramodern, lézergravírozású, műholdas kapcsolattal is rendelkező oklevél volt. Bojcsik tátott szájjal bámulta ezt a hihetetlen gyűjteményt.
– Kézbe vehetem valamelyiket? – kérdezte alázatos pillantást vetve a szomszédjára, aki úgy pöffeszkedett a kincsei között, mint kakas a szemétdombon.
– A diploma veszélyes tárgy – mondta szigorúan. – Nagy felelősséggel jár.
– Igen, tudom én ezt… – vakarózott Bojcsik. – De mindig szerettem volna egyet kipróbálni. A kert végében például ijesztgethetném vele az ürgéket. Hadd higgyék, hogy iskolázott vagyok.
– Megértelek – bólintott Szvilek. – Diplomát birtokolni férfias érzés.
– Esetleg… – kérdezte ekkor Bojcsik, összeszedve minden bátorságát – kölcsönadnád az egyiket?
A szomszéd elgondolkodott, de aztán beleegyezően bólintott.
– Jól van, vidd el ezt a nyelvvizsgásat. Javarészt műanyagból van, de ugyanolyan megbízhatóan működik, mint a műszaki egyetemi. Bánj vele óvatosan, és eszedbe ne jusson nyilvános helyen mutogatni!
Azzal a C-kategóriás nyelvvizsgáról szóló diplomát Bojcsik kezébe nyomta, aki ettől a hetedik mennyországban érezte magát.
Egész nap nézegette és forgatta az okmányt, miközben azon gondolkodott, mi lenne, ha éles helyzetben is kipróbálná. Másnap reggel, amikor már nem bírta tovább, el is határozta, hogy bemegy az egyetemre, és elvégez egy kísérletet. Így is tett: az egyetem épületébe belépve előrántotta a gatyakorcába rejtett diplomát, és magasra tartva felkiáltott:
– Éles diplomát tartok a kezemben! Senki se mozduljon!
Az emberek vad sikoltozásba kezdtek, némelyek hasra vágták magukat, mások rimánkodva bizonygatták, hogy mélyen tisztelik a tudását. Egy titkárnő reszketve megszólalt:
– Kérem, ne bántson én csak adminisztrátor vagyok, közönséges érettségivel!
Bojcsik ettől vérszemet kapott. Még nagyobb lendülettel lobogtatta a diplomát, és fenyegető hangon megszólalt:
– Egy rossz mozdulat és azonnal megszerzem a professzori címet!
Ekkor az odaérkező dékán a kezét feltartva szót kért.
– Nézze, uram… Nem kell ezt így intézni. Csak… csak mondja meg, mit szeretne. Esetleg… megkaphatná az irodánk kulcsait, és… akár egy tanári parkolóhelyet is.
Bojcsik egy pillanatig elbizonytalanodott, mert a tanári parkoló nagyon csábítónak tűnt, de aztán a diplomát az ujjai között megpörgetve, azt mondta:
– Rendezzenek nekem egy szemináriumot!
A dékán a rászegezett diplomát méregetve óvatosan megkérdezte:
– Milyen témában?
– Tök mindegy – válaszolta Bojcsik. – Csak legyen minél tudományosabb!
A professzor némi zavarral kotorászott a jegyzetei között, aztán felsorolt néhány lehetőséget:
– Nos, éppen most futnak szemináriumok többek között „A hétköznapi tárgyak szerepe a modern élet esztétikájában” címmel, vagy „A közösségi média nyelvezetének hatása a szóbeli kommunikációra.” Ha esetleg más érdekelné, ott van még a „Személyes befolyású hatalmi struktúrák a nyilvános terekben” szemináriumunk.
Bojcsik elkerekedett szemmel meredt a professzorra.
– Tudja mit, inkább összetépem és itt, helyben megeszem a diplomámat.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- Tóth Ágoston