A Regénytár és az Irodalmi Élet szatirikus honlap közös irodalmi pályázatot hirdet próza kategóriában.
Olyan írásokat várunk, amelyek egy különleges figurát (hőst vagy antihőst) mutatnak be egy esemény vagy történet kapcsán. A műfaj a próza kategórián belül kötetlen, de a két honlap jellegénél fogva előnyben részesítjük a humoros jellem- vagy helyzetábrázolásokat.
Az internetes olvasási szokásokat figyelembe véve a pályaművek nem lehetnek hosszabbak 5 gépelt oldalnál (1 gépelt oldal = 1800 karakter szóközökkel). Az ennél terjedelmesebb munkákat nem vesszük figyelembe. A műveknek be kell tartaniuk a klasszikus rövidpróza szerkezeti sajátosságait, így nem fogadjuk el a nagyobb szövegekből kiemelt jellemrajzokat, sem a karakterábrázolás ürügyén írt stílusgyakorlatokat.
A díjkeret 50 000 forint, ami a zsűri döntése értelmében akár egyben, egy munkának is kiosztható, de meg is osztható, legfeljebb 5 részre.
A pályázati részvétel alapfeltétele a regénytáras VIP-tagság. Ezt az itt leírt módon, 300 forintnak megfelelő regénytáras virtuális fizetőeszközért lehet kiváltani (akinek nincs virtuális regénytáras fizetőeszköze, forintot is válthat az itt ismertetett módon.)
Egy pályázó csupán egy művel pályázhat. A Regénytáron használt felhasználói nevet az írás végén zárójelben fel kell tüntetni, viszont mindenki szabadon eldöntheti, hogy a saját neve alatt vagy jeligével pályázik. A beérkezett műveket szakmai zsűri bírálja el, és amelyiket közlésre alkalmasnak találja, azt a Regénytáron és az Irodalmi Életben is megjelenteti.
A pályázat akkor lesz érvényes, ha a beérkezett művek közül legalább 50 munkát meg tudunk jelenteni, ellenkező esetben csak a Tóth Dzsúlió Irodalmi Hős virtuális emlékérmet adjuk át a legjobbaknak, pénzjutalom nélkül. Ezt a szabálypontot pozitív módon megváltoztattuk. Erről bővebben itt olvashatnak.
A jelentkezőknek tehát elemi érdekük megosztani és népszerűsíteni ezt a pályázatot, amelyet mi csupán a két honlapon és a Facebookon hirdetünk.
A beküldött és megjelentetett pályaművet utólag nem lehet visszavonni.
A pályázó azzal, hogy a munkáját hozzánk eljuttatja, elfogadja a pályázati feltételeket és beleegyezik abba, hogy munkáját a Regénytár és az Irodalmi Élet is megjelenteti.
Beküldési határidő: 2019 november 30.
Eredményhirdetés: 2019. karácsonya környékén
Díjkiosztás: 2020 vízkereszt környékén.
Beküldési levélcím és bővebb felvilágosítás: regenytar@gmail.com
A zsűri érinthetetlen, mint Eliot Ness 😀
Kár, hogy csak egy írással lehet benevezni. Így nehéz a szerkesztők ízlését kipuhatolni. Megvesztegetés nem lehetséges?
Kedves Pályázók!
Aki a VIP-tagsághoz szükséges 300 Ft-nál többet utal, a különbözetet letöltési keretként felhasználhatja a Bűvös Boltunkban, vagy tartalékolhatja ínséges időkre 🙂
Kedves Pályázók!
Munkáikat ne ide, hanem a regenytar@gmail.com-ra küldjék. Előtte viszont kérjenek regénytáras VIP-tagságot, mert a pályázaton csak így vehetnek részt.
Télapó apu.
Ahogy emlékszem arra a december 6.-ára, lassan sétálgattam a szegedi sétáló utcán a Dugonics tér felé. Kicsit fázott a lábam a télapó csizmában. Fejemen a nagy piros sapka. Műszakállamat simogattam és közben a másik kezemmel lóbáltam a mikulás zsákot. Sok kisgyermek ijedten nézett, de azonnal barátságos hangon megnyugtatom őket , hogy nem bánt a mikulás bácsi, ellenkezőleg, szereti a gyerekeket. Erre a zsákomba nyúltam és egy pár szaloncukrot elővettem és a kis kezekbe adtam. Pár másodperc és már jöttek is a kívánságok az apróságoktól, hogy ezt meg azt hozzon a mikulás bácsi. Természetesen ígérgetem, de azt majd csak akkor kapják meg ha az anyu és az apu is meg lesz elégedve a kis ember palántákkal, vagyis jó kisfiúk és kislányok lesznek. Őszintén szólva, ez a mikulás szerep nem nagyon tetszett mert volna más dolgom is, de a nagyon jó szomszédom, aki elvállalta megbetegedett. Na a hó is elkezdett esni, most az egyszer nem hiányzott. Hirtelen egy kislány toppant elém, elmosolyogtam magamat, nagyon szép arcocskája ki volt pirosodva a hidegtől. Meg akartam fordulni hol van az anyukája de megfogta valaki a mikulás kabátom bő ujját s ezért nem hátra hanem jobbra fordultam. Elakadt a lélegzetem. Egy ismerős arc nézett rám. Hosszú barna haja, barna szeme lenyűgözött úgy mint az első találkozásunk alkalmával. Gondolataimban elkezdtem kutatni és saccoltam az elmúlt időt úgy hat-hét évre. Elkaptam a tekintetemet, nem akartam, hogy felismerjem, de hogy miért, nem találtam okos magyarázatot. A nő, Klárika, kislányát figyelte s ezért nem is nézett a szemembe, de azonnal mondta is kedvesen.
–Ne haragudjon, de azt gondoltam, a tavalyi mikulás bácsi van itt újra. Szerettem volna most én adni neki ajándékot mert mindig csak ö adott.–Meglepődtem, lassan észhez tértem, nem ismert fel, ez a lényeg. A kislány szólalt meg.
–A mikulás bácsitól szeretnék kérni egy kisbiciklit, egy hajas babát de a Barbit, barna hajút, egy…–Hirtelen az anyukája vágott közbe nevetve.
–Ha a mikulás bácsi ezt mind elhozza nagyon nehéz lesz a csomagja mert sok kisgyereknek a kívánságát is teljesítenie kell. –Rám nézett, én kicsit oldalt. Tudtam, már nem fog felismerni mert a sok év ezt megoldotta. A zsákomba nyúltam és egy marék szaloncukrot vettem elő, leguggoltam a csöppség elé, megfogtam a kis kezét és kedvesen kérdeztem.
–Hány éves vagy.—Azonnal jött a válasz.—Hat vagyok, igaz még nem vagyok teljesen, de egy kicsit alszok és már itt is van a szülinapom. –Elhallgatott, ezt kihasználva a kicsi kezekbe nyomtam a szaloncukrokat, mosolyogva gyűrte kis kabátja zsebébe. Megsimogattam a fejét és már mondtam is újra neki, de közben emelkedtem fel.
–Apukádnak meséld el, beszéljen a mikulás bácsival és elhozza neked a kért ajándékokat.—A kislány helyett az anyuka jegyezte meg szomorú mosolyát küldve felém.
–Az apukának nem kellünk, még nem is látta a kislányát, igaz én tehetek erről is mert én nem kalandnak gondoltam a kapcsolatot akkor, de a fiú annak. – Meglepődtem, ilyen szép nő, csodás kisgyermek, és ezt mind eldobta.—Mérgesen jegyeztem meg.—Miért nem csinál valamit. Menjen el hozzá vagy a bízza a hatóságokra.—Elhallgattam mert egy kisfiú jött hozzám, a zsákomba nyúltam és kapott egy nagy marék szaloncukrot. Nagyon boldogan ment el. A nő szomorúan jegyezte meg az előbbi mondataimra a válaszát.—Tudja, mikulás bácsi, a fiú ma már tanár, sokszor látom messziről amikor jön ki az iskolából, még mindig nagyon szeretem.—Elakadt a lélegzetem, bámultam a földet, a szívem a torkomban, majd a fejemben dobogott, legalábbis így éreztem. Elkezdtem gondolkozni, a kislány annyi idős lehet mint amikor mi találkoztunk. Elkezdtem krákogni, majd halkan kérdeztem. – Hogy hívták azt a fiút, talán ismerem én is.—Azonnal válaszolt meglepetten.—Miért, maga is tanár.—Ijedten mondtam.—Nem, most mikulás.—Nevettünk, de az én nevetésem fájdalmas, lelki sírás volt. A nő, hirtelen mondta.—Krisztiánnak hívják, de ha ismeri ne szóljon neki. – Nem kell neki szólni, mert én vagyok Krisztián. Borzalmas lelki pofont kaptam. Néztem a kislányt, majd rásandítottam a nőre, szégyelltem magamat. Valahogyan végre egyedül maradtam a gondolataimmal. Arra még emlékeztem, jövőre újra találkozni fogunk, itt ezen a helyen az ékszerész üzlet előtt, és délután hat órakor. Még sétáltam egy keveset, elfogyott az ajándék szaloncukor és elindultam a kocsimhoz. Beültem és haza mentem. Azonnal a szomszédhoz siettem, kérdezgettem, Klárikát honnan ismeri. Elmondta, az édesanyja a Klárika szomszédja, egyedül neveli a kislányát a szüleivel. Nagyon komoly nő. Eladóként dolgozik a Nagyáruház papír osztályán. Nagyon spórol, szeretne venni egy lakást, de még nincs annyi pénze rá. Nehezen élnek, de a kislánynak megvan ami kell. Megint elszégyelltem magamat, elkullogtam a szomszédtól, de agyamban hatalmas gondolatok űzték egymást. A lényeg, tennem kell valamit, de ehhez Klárika is kell. Eszembe jutott az az első és utolsó nap is Klárikával. Egy kicsi büfében a dolgozott a főiskolán akkor, mi főiskolások minden nap ott haladtunk el a kis büfé előtt. Így volt ez akkor is amikor egyszer buliba indultunk és megálltam a kicsi ablak előtt és beszóltam neki, eljönne e bulizni velem. A nagyon szép lány igent mondott, találkoztunk a klubban. Majd egy nagyon szép éjszaka következett. Pár hétig nem mentem a büfé felé sem mert gyakorlaton voltam a Felsővárosi iskolában. Két hétig voltam távol az iskolától, majd amikor újra a büfé előtt álltam ő már nem volt ott. Mint megtudtam, áthelyezték másik munka helyre. Nem kerestem, úgy voltam vele, sok szép lány van még Szegeden. Az idő telt a mikulás napi lelki pofon után, nem kerestem Klárikát, de elmentem a Nagyáruházba, messziről figyeltem, valóban egy szépség volt még mindig, sőt…Sokszor elmentem az óvoda előtt ahova a kislány járt és leparkolva vártam jöjjön el e kislányáért. Eladtam a lakásomat, egy nagyobbat vettem, három szobásat ami már három főnek is alkalmas. Lassan eltelt az év, újra jött a mikulás, de most a volt szomszéddal együtt mentünk mikulás sétára. A volt szomszéd nem tudott a Klárikával való kapcsolatomról, szégyelltem elmondani neki. Vártuk a hat órát. Végre megpillantottam őket, a kislány valamit nagyon magyarázott az anyukájának mert néha elébe szaladt és úgy mondta a magáét. Elmosolyogtam magamat a műszakállam alatt. De azért a tenyeremben markolásztam egy kicsinyke dobozt, benne egy pár jeggyürű, nem szabad a véletlenre bízni semmit sem. Végre előttünk álldogáltak, volt szomszédom régi ismerősként üdvözölte, majdnem mint én. Beszélgettünk és egyszer gondoltam egyet, levettettem a fejemről a nagy piros sapkát, a műszakállamat és nagyon komolyan ott álltam álca nélkül Klárika előtt. Ledöbbent, ettől kicsit bátrabb lettem. Nézte a szememet, én az övét. Egy könnycsepp lassan elindult a szeméből, majd követte a többi. Lassan felemeltem a kezemet és megsimogattam az arcát. Megtöröltem a szemét. Kinyitottam a tenyeremet, de ő csak a szememet nézte. Felkattintottam a kis disz fedelét és kivettem a kisebbik gyűrűt. Ekkor szólaltam csak meg.
— Klárika, akarsz e a feleségem lenni, és a kislányod édesapjával együtt élni. – Még mindig sírt, a kislány ijedten nézte anyukáját és ő is elkezdett sírni. Átölelte anyukája lábát. Klárika lenyúlt és felvette az apróságot, ekkor szólalt meg akadozva, sírástól elcsukló hangon.
— Kicsit késett hat évet, na meg a hely, de igent mondok.—Megmozdult mind a két karom, átöleltem a megtalált családomat, megfogtam Klárika kezét, kicsit eltávolodtam tőlük és felhúztam az ujjára. Picit nagy volt de majd jó lesz neki egy pár évtized múlva. A volt szomszéd le volt döbbenve, nem jutott szóhoz, hozzá fordulva jegyeztem meg.—Holnap felkereslek és elmondom mi is történt. – Klárikához fordulva folytattam tovább.—Most pedig elmegyünk haza, mert van ám saját lakásunk, és saját életünk, drágám. – Felnéztem az égre, lassan elkezdett esni a hó, most nagyon jól esett, a kislány kis karját nyújtotta felém, átvettem és boldogan mentünk tovább az erősödő hóesésben. Tudják miért meséltem el ezt a történetemet, mert az unokámat viszem a télapó ünnepségre s ebben benne van egy pici télapó apu történet is.
A liliom illat
Miközben, a turkálóban vásárolt fekete sísapkából, készített álcát fejére húzta, érezte, hogy hóna alatt, és combja belső peremén az izzadtságcseppek őrült mozgásba kezdtek.
– Állj! Ide, ami az enyém, vagy megöllek! – kiáltotta tükörképének, az ollóval kivágott réseken át nézve önmagát.
Orra, – amely munkaeszköze volt, – a harmadik, általa vágott lyukon, érzékelte, testszaga alapos változását, az izgalom és félelem keverékének kellemetlen szagorgiáját.
Ő, a „Nagy Orr”, a mindenki által tisztelt, és irigyelt parfümkészítő, a tükör előtt állva, rablásra készültében, nehezen viselte, ahogy az adrenalin csordogáló izzadtsággá, és förtelmes szaggá változik, a talpig fekete hacuka alatt.
Száguldoztak fejében a gondolatok. Ma éjjel ő, az eladdig becsületes, mindig egyenes úton járó, arra készül, hogy a város leggazdagabb kerületének egyik legmenőbb villájába behatol, visszarabolja, ami az övé.
– A fővárosban elit kerületében megint az egekig ér a bűnözési ráta! Éjszakai behatolás, rablás és betörés az ismert vállalkozónál! Mit tesz a rendőrség, hogy ne emelkedjen tovább a bűnözési ráta? Már nem csak a szegény kerületekben kell tartanunk a bűnözési ráta emelkedésétől! – vicsorgó-kuncogó félelmét, belső kínját, bulvárlapok elképzelt blikkfangos főcím-mondatainak tükörbe kiabálásával próbálta oldani.
Igazából, persze, nem érdekelte semmiféle publicitás. Azért állt talpig feketében, indulásra készen, az éjszaka közepén, hogy szellemi tulajdonát, amelyet üzlettársa, az „ismert vállalkozó”, ellopott, visszaszerezze, akár az élete árán is.
Már semmi sem számított, teljesen egyedül volt.
Felesége szerelmi viszonyt létesített üzlettársával, és elmondta neki a titkos rekesz kódját, melyben a találmányok leírását, és az amerikai szerződést őrizte.
Kutyáját, a rablás éjszakáján mérgezték meg.
Pedig azt hitte, semmi sem állíthatja meg, úton van a világhír felé.
Az óriás sajtókampány, melyet szervezett, arról szólt volna, hogy hogy olyan női és férfi alsóneműt talált fel, és szabadalmaztatott, amely a hordás közbeni kellemetlen szagokat végképp elnyeli, semlegesíti, s hogy már az amerikai befektető is megérkezett, a szerződést aláírták, máris kezdődhet a gyártás, méghozzá, itt az országban, újabb munkahelyeket teremtve.
Aznap éjjel rabolták ki, és vitték el, az alsóneműk gyártására amerikai befektetők által aláírt szerződést, és a szabadalmi védésre előkészített, teljes kémiai képletekkel, bizonyításokkal alátámasztott, titkosított dokumentumot. Ráadásul másik találmánya leírását is, egy, az általa feltalált új parfümről is, amely az emberi test szagát, – lehetett az izzadság, ápolatlanság, dohányzás, vagy alkohol okozta kellemetlen szag, – változatos virágillattá változtatta.
Azon az éjjelen, a rablást, hű kutyája nem tudta megakadályozni. Ő maga, Kálmossy Kálmán, pedig, épp, hogy túlélte, mérgezési tünetekkel, mély depresszióban lábadozva hetekig.
Szerencséjére, még volt egy kevés parfüm-minta, elrejtve, egy másik titkos rekeszben, amelyről csalfa felesége nem tudott.
A parfümmel átitatott apró zsákocskákat öntapadós csíkkal beragasztgatta magának, azokra a helyekre, ahol az izzadtság és a félelem jelentős változást idézett elő teste illatanyagában.
A pár perc alatt érzékelhető változásra, megnyugodott, érezte, amint az adrenalin pozitívan serkenti, immár erős, elszánt és eltökélt volt, amikor elindult volt üzlettársa villájába, hogy visszaszerezze, azt, ami az övé.
Egy jó félóra múlva, virágillatot árasztva, mászott felfelé a villa kerítésén, egy a kamerák által nem érzékelt részen.
Ismerte jól ő is a járást, hiszen, sokat jártak ide a feleségével, tudta, mi merre van, hol a terasz, a konyha, a medence, riasztóközpont, és, hogy merre alszik a véreb, hova vigye neki az altatóval átitatott húst. Nem akarta, hogy a véreb elpusztuljon, de remélte, hogy az altató hosszú ideig támadásképtelenné teszi majd.
Egy a tenyerében elrejtett elemlámpa pici, fókuszált éles fényével világított.
Ennyi volt, amit lehetett érzékelni belőle. Amúgy tetőtől-talpig fedte az éji homály, és védőn beburkolta az önmaga által kreált illat.
Miután a kutyát elaltatta, a konyha felől, nyitott ablakon keresztül hatolt be a házba.
– Fel kell jutnom a dolgozószobába! Ott van a széf, az íróasztalba rejtve. – suttogta magának.
Mint egy igazi vérbeli betörő, surranva közlekedett a márványlépcsőn felfelé.
Szaglása tiszta volt, saját illata már nem zavarta.
Az alvó emberek illatát is jól ismerte, így a mély alvás fázisai közben elillanó gázok hálószobából kiszivárgó szaga arra figyelmeztette, hogy valaki éppen a fázis végéhez közeledik, tehát, bármely percben felébredhet, egy éjszakai WC látogatásra.
Sietnie kellett, elkötelezetten bízott abban, hogy mindent előre jól eltervezett.
Belső zsebének kis bugyrából, illatzacskókat varázsolt elő, az összes értékét, ami még megmaradt, és a hálószoba küszöbére, majd vékony csíkban a fal mentén, egészen a „véletlenül” nyitva maradt, emeleti ablak aljáig szórt belőlük. A zacskókban maradt kevéske porral gyengéden bedörzsölte a párkányt, majd, visszalapult a fal mellé, az árnyékba, és várt.
Ez az illatpor, – mely az utat mutatta, az emeletről a mélység felé, – élete első világszabadalma volt.
Egészen kirablásáig, ez nyújtott biztos erkölcsi és anyagi stabilitást újabb kutatásaihoz.
A por levegővétel útján, az agyba jutva, akár egy hangyacsapda, úgy működött. Férfiaknak az alvó nő illatát, nőknek, a férfi illatát idézte.
Az izgalomtól szíve egyre hangosabban dörömbölt mellkasában, de érezte, jó volt az időzítés, mert a hálószobából papucsos csoszogó léptek hallatszottak.
Nem sokkal később kinyílt az ajtó, és volt üzlettársa, álomtól kábán, jelent meg az ajtóban, majd, az illatot érzékelve, a fal mellett, a por útját követve, egyenes léptekkel, elindult a nyitott ablak felé.
A csattanás, amely pár perc múlva a medence felől érkezett, Kálmánt rémült undorral, de ugyanakkor kárörömmel, és szédítő borzongással töltötte el. Egyre nehezebben vette a levegőt, várta a második érkezőt.
Felesége pár perc múlva ébredt. Még kábábban, mint újdonsült, – férjét kifosztó, ezáltal milliókat besöprő, – élettársa.
Nem sokkal később az ő testének hangos puffanása hallatszott. odalentről.
Immár Kálmánt semmi sem választotta el attól, hogy elrablott tulajdonait visszaszerezze, indulhatott volna a dolgozószoba irányába.
Egy probléma volt csupán, amellyel nem számolt.
Ahogy ott állt és figyelt, agyában furcsa folyamatok zajlottak. Felesége megpillantása, előre nem látott események láncolatát indította el, amelyre nem számított, és mindez megváltoztatta teste reakcióit, ahogy a leszórt por maradéka elkezdett az ő orrába is beszivárogni.
Már nem tudta, mit keres ott, ki ő, és mit akar, csak a valaha szeretett nő illata vonzotta húzta, cibálta a nő után, a nyitott ablak felé.
Hétfőn reggel a takarítónő éktelen sikítására, és segítségkiáltásaira érkező szomszédok három halottat találtak, akik egymáson feküdtek békésen, mintha szundikálnának.
Testükből csodálatos liliomillat szállt mindenfelé.
Ez is egy lehetőség, de bárkiből lehet irodalmi hős, akár valós, akár kitalált szeményről van szó.
Szóval akkor már egy létező irodalmi karakterről kellene írni??
Remek kezdeményezés!
Ugye, hogy nem volt fölösleges évek hosszú során át gyűjtögetni a Regénytár virtuális pénzét, a talentumot? Mert aki rendelkezik a honlapunkon nyilvántartott talentum-kerettel, most csak rákattint a legfölső menüpontban látható VIP-tagság igénylése menüre, és kéri a VIP-tagságot, ami potom 300 talentumba kerül. Eztán már beloginolás után könnyedén elolvashatja a rejtett tartalmat, mert azt csupán a VIP-tagok láthatják. A többiek, akik nem rendelkeznek talentummal, a Bank of Regénytáron keresztül (bal szélső almenüsor) kénytelenek lesznek 1000 forintért talentumot váltani. De még így is megéri, mert ez egy nagyon különleges pályázat, és sokat is lehet vele nyerni. 🙂