Gyilkosság a szőlőskertben

Az előző rész tartalma: Gyürkés János, a falu híres borásza, holtan fekszik szőlőskertjében, kezében egy borosüveggel. Suhec Ernő helytörténész és alkalmi nyomozó rögtön munkához lát, és egy rejtélyes fenyegető üzenetet talál az áldozat mellett. A nyomok a szőlőskert korábbi tulajdonosához, Kegyetlen Vilmos báróhoz és az általa kimondott átokhoz vezetnek. Ernő titokban kutatni kezd a paplak irattárában, ahol felfedez egy titkos borreceptet, de Kondás atya rajtakapja őt, és az éjszaka még furcsább fordulatot vesz.

Suhec gyorsan összeszedte magát, bár a tekintete ide-oda cikázott a pap és a kereszt között.

– Tisztelendő atyám, kérem, ne bántson! Én csak a Gyürkés-gyilkosságban nyomozok! – hebegte, miközben próbált úgy tenni, mintha nem lenne a kezében a báró receptje.

Kondás atya fölemelte a keresztet, mintha csak demonstrálni akarná annak erejét, de nem sújtott le vele.

– Szent ember vagyok, Suhec. Nem fogom bántani, de most azonnal valljon színt! Mit keres itt?

Suhec megkönnyebülten sóhajtott, aztán kipakolta, amit addig gondosan titkolni próbált. Elmondta a báró átkáról szóló pletykákat, a kántor beszámolóját, és a különös varangyos szőlőből készült misebor legendáját, amelynek írásos utalását éppen az imént találta meg.

A pap arca sötét maradt, de szemeiben valami furcsa csillogás jelent meg.

– Gondolja, hogy az átok valóságos? Hogy a báró pancsolt bora, vagy a receptje, ilyesfajta hatalommal bírhat? – kérdezte az atya, lassan leengedve a keresztet.

Suhec vállat vont, de hangjában nyoma sem volt a korábbi határozatlanságnak.

– Nem tudom, atyám. De Gyürkés János meghalt, és valami azt súgja, hogy köze van ehhez az egészhez. Talán a recepthez, talán valami máshoz, amit még nem találtunk meg.

A pap leült a karosszékébe, és egy pillanatig révedten bámult maga elé, majd lassan beszélni kezdett:

– Tudja, Suhec úr, van, amit még egy pap sem mondhat el, még ha sejti is az igazságot. De annyit elárulhatok, hogy János nem egy átok miatt halt meg, hanem azért, mert belekeveredett valamibe, amibe nem kellett volna.

Suhec feszülten figyelt, de a pap nem folytatta.

– Ha jól sejtem, ezt a valamit az utóbbi időben gyónt meg önnek? – kérdezte óvatosan.

A pap komoran bólintott.

…Muszáj volt meginnia egy felest a Tömlöc nevű kocsmában. Késedelem nélkül arrafelé vette az irányt.

– Pontosan. És bár nem árulhatom el a részleteket, annyit megtehetek, hogy figyelmeztetem: ne keressen a szőlőskertben csodákat vagy átkokat. Inkább azt nézze meg, kinek állt érdekében, hogy János ne legyen többé. És ha valóban meg akarja fejteni ezt a rejtélyt, tartsa észben: nem mindig az a gyilkos, aki a fegyvert tartja.

Suhec az utolsó mondaton elgondolkodott. Vajon mit jelenthetett ez? A pap szavai mintha egyértelmű iránymutatást adtak volna: az ügy messze több egyszerű babonánál vagy a régmúlt átkánál. Valakinek nagyon kényelmetlen lehetett Gyürkés János létezése.

Suhec magára kapta a kabátját, és sietősen elhagyta a paplakot. Kondás atya rejtélyes utalásai, valamint a recept és a báró átka közötti különös kapcsolat most már szinte elviselhetetlenül bizsergett az agyában. Az ügyet egyszerűen nem lehetett megoldatlanul hagyni. Muszáj volt meginnia egy felest a Tömlöc nevű kocsmában. Késedelem nélkül arrafelé vette az irányt.

Mint mindig, a Tömlöc ajtaja most is nyikorgó hanggal nyílt ki, és a meleg, füstös helyiségben Suhec azonnal megérezte a forralt bor meg a frissen sült szalonna illatát. Kiszácsi, a kocsmáros a pult mögött állt, és éppen egy korsót tisztított a leheletével, amikor meglátta az új vendéget.

– Nicsak, a firkász úr! – rikoltotta, miközben egy ronggyal elhajtotta a legyeket a pultról. – Ma még nem volt előtted üres pohár. Ez valami rekord?

– Ne most, Matyi, komoly dolgom van – válaszolta Suhec, és odacsúszott a pulthoz. – Gyomorkeserűt kérek, és hozzá információt.

Kiszácsi felvonta a szemöldökét, de gyorsan kitöltötte az italt.

– Mi érdekel? Csak nem Gyürkés János halála?

Suhec biccentett, és lassan kortyolt bele a keserű, de melengető italba.

– Tudsz valamit, amit én nem?

Kiszácsi körbenézett, mintha ellenőrizni akarná, hallja-e valaki a beszélgetést, majd halkabbra fogta a hangját.

– Tudod, mit mondott János azon az estén, mielőtt meghalt? Azzal dicsekedett, hogy nemsokára milliomos lesz. Azt mondta, megtalálta az aranykulcsot, ami mindent megold. És képzeld, mindenkinek fizetett! Ráadásul nem kérte a visszajárót. Az egész falut pocsolyarészegre itatta volna, ha nem hal meg.

Suhec elgondolkodva forgatta a kezében tartott poharat.

– Aztán mi történt?

– Távozott. Azt mondta, dolga van a szőlőskertben. A többit tudod. Holtan találták reggel.

Suhec kiitta a pohárban lévő maradék italt, aztán elővett egy kiscímletű bankjegyet és a pultra helyezte. Valami furcsa logika kezdett összeállni a fejében. Ha János valóban talált valamit, amivel gazdag lehetett volna, az lehetett a halálának indítéka. De mit találhatott, ami ennyire értékes volt? És vajon mit gyónt meg Kondás atyának, amit az nem mondhatott el?

…az a valaki, aki őt elhallgattatta, most az atyát is veszélyesnek tarthatja.

Az atya szavai visszhangzottak benne: „János belekeveredett valamibe, amibe nem kellett volna.” De mi lehetett az? Egy titkos recept? Egy elveszett kincs? Valami, ami a szőlőskerthez kötődött?

És ami még aggasztóbb volt, ha János tényleg valami súlyos dologba tenyerelt bele, akkor az a valaki, aki őt elhallgattatta, most az atyát is veszélyesnek tarthatja. Ezt meg kell mondania neki, hátka akkor félreteszi a gyónási titkot.

Letette az üres poharat, felállt, és a kocsmároshoz fordult.

– Tudod, Matyi, azt hiszem, valaki nemcsak Jánost akarta elhallgattatni, hanem mindenkit, aki túl közel kerülhet az igazsághoz. És ha igazam van, akkor most már a pap élete is veszélyben lehet.

Kiszácsi erre csak legyintett.

– Ne aggódj, Ernő, a papot senki sem bántaná. Ez az átok-dolog csak mese, és János halála egy szerencsétlen baleset is lehetett.

De abban a pillanatban történt valami, ami más megvilágításba helyezte a szavait.