A történet előzménye: A helytörténész és amatőr nyomozó Suhec Kondás atyától próbál magyarázatot szerezni Gyürkés János rejtélyes haláláról, de a pap figyelmezteti, hogy az ügy nem babonáról, hanem emberi érdekekről szól. A Tömlöc kocsmában Kiszácsi, a kocsmáros elárulja, hogy János az utolsó estéjén az aranykulcsról beszélt, mielőtt a szőlőskertbe távozott és meghalt. Suhec rájön, hogy a nyomozás nemcsak az igazságot, hanem az életét is veszélybe sodorhatja.
Egy asztalnál két férfi hangosan vitázni kezdett. Az egyik egy helyi földműves volt, akit a környéken Zsizsik gazdaként ismertek, a másik pedig egy fiatal, magát borásznak mondó férfi, Balik Jeromos, akiről köztudott volt, hogy gyűlöli a szövetkezetet.
– Te is tudod, hogy az a föld el van átkozva! – kiabált Zsizsik gazda, nagyot csapva az asztalra.
– Átok vagy sem átok, te mégis onnan lopod a szőlőt! – vágott vissza a borász, és egy suta mozdulattal levert egy poharat a földre.
Ez volt az a pont, ami már túl sok volt az erősen kapatos Zsizsik gazdának. Egy határozott mozdulattal kirúgta maga alól a széket, aztán a grabancánál fogva megragadta Balik Jeromost. A két férfi egymásnak esett. Félő volt, hogy a többi vendég is követni fogja a nem igazán jó példát, ezért Kiszácsi azonnal ott termett.
– Hé! Elég legyen! – kiabált, és megpróbálta szétválasztani a dulakodókat, Az erős fizikumú kocsmáros megjelenése tekintélyt parancsolt: egyszerre két embert is képes volt bevágni a sarokba, de Zsizsik és Balik nem adta meg magát egykönnyen.
Suhec, látva a káoszt, a kocsmaajtón át kisurrant, és rohanni kezdett a templom felé. A fejében ködként kavargott a sok új ismeret: Gyürkés János misztikus halála, az ördögi misebor receptje és a pap rejtélyes utalásai. Ha Kondás atya valóban veszélyben volt, akkor minden perc számított.
De alig ért ki a főutcára, máris mellé penderült egy árnyék. A nem éppen erkölcsös életmódjáról ismert Bősi Boriska volt. Csípőre tett kézzel állta el Suhec útját, miközben rikítóan piros szoknyája úgy lengett a szélben, mintha egy zászló.
– Hová sietsz, Suhec? – kérdezte pajkos hangon.
– Bori, most nincs időm erre – hadarta Suhec, de a nő megragadta a karját, és mert úgy kapaszkodott belé, mint egy macska, kénytelen volt megállni.
– Ó, dehogy nincs! Te mindig, mindenbe beleütöd az orrod, igaz? De most muszáj lesz rám hallgatnod. Tudok mindent. És még annál is többet!
Suhec hitetlenkedve nézett rá.
– Mégis miről beszélsz?
– János haláláról. Tudom, miért halt meg, és hogy ki lesz a következő.
Boriska szeme úgy villogott, hogy Suhec szinte megijedt tőle.
– Ha tudsz valamit, akkor mondd el! – mondta megszeppenve.
De Boriska nem felelt. Megragadta Suhec kezét, és egy közeli ház felé vonszolta.
– Itt nem biztonságos. Gyere, nálam elmondok mindent! De vigyázz, mert amit hallani fogsz, attól lehet, hogy nem alszol többé.
Suhec kissé aggódva lépett be Boriska lakásába, amely a régi ház külső állapota ellenére meglepően fényűző volt. A nappaliban plüssborítású kanapé állt, körülötte üvegasztalok, melyekről illatos gyertyák füstöltek, az egyik sarokban pedig egy színváltó LED-állólámpa világított. A falakon aranyszínű keretben lógtak Boriska portréi, amelyek olyan sötétek és riasztóak voltak, mintha egy szellemvadász-blog illusztrációi lennének.
A polcokon színes üvegfiolák sorakoztak, mindegyiken címke: „Szerelmi kötés,” „Pénzmágnes,” „Rontáseltávolítás,” és hasonlók. Egy laptop is nyitva volt a konyhapulton, rajta egy weboldal, amelyen Boriska rontás leszedő guruként hirdette magát.
– Ülj le! – rendelkezett, miközben egyik fiolát a másik után pakolta rá egy kistálcára, mintha éppen készülne valamire.
Suhec zavartan helyet foglalt egy puffon, ami olyan puha volt, hogy majdnem eltűnt alatta.
– Mire jó ez az egész? Miért kellett idejönnöm?
Boriska ravaszul elmosolyodott, és előrehajolt, mintha azt tervezte volna, hogy elárul valami ősi titkot.
– Tudod, Suhec, én nemcsak a férfiakat értem meg… – kezdte rejtélyesen –, hanem az átkokat is. János halála nem csak a sors szeszélye. És nem a báró átka miatt történt, ha ezt gondolnád.
Suhec feszült figyelemmel hallgatta, de a nő nem folytatta. Nagy levegőt vett, majd egy kis fiolából zöldes folyadékot öntött egy pohárba, amit letett Suhec elé.
– Idd ezt meg, segíti a tisztánlátást.
Suhec bizalmatlanul méregette az italt, de úgy döntött, hogy ez most nem az a pillanat, amikor visszautasíthatja. Egy korty után kellemetlen, fanyar ízt érzett, mintha ecetes uborkát itattak volna vele.
Boriska folytatta:
– János beletenyerelt valamibe, amihez nem volt elég okos, hogy megértse. Kiszagolt egy olyan üzletet, amit a falu legbefolyásosabb emberei kötöttek.
Suhec értetlenkedve nézett rá.
– Miről beszélsz? Milyen üzletet?
Boriska fölemelte az egyik fiolát, és meglengette, mintha annak tartalma lenne az elhangzottak bizonyítéka.
– Erről nem tudok többet mondani. De azt igen, hogy azok, akik ebben az ügyben benne vannak, nem hagyják, hogy bárki kiderítse az igazságot.
Suhec kezdte úgy érezni, hogy Boriska vagy túl sokat tud, vagy túlságosan is élvezi, hogy összezavarja őt.
– Ha ilyen jól informált vagy, akkor miért nem mondod el egyenesen, hogy mi folyik itt?
Boriska előrehajolt, és az ujjával megbökte Suhec homlokát.
– Mert, amit tudok, az több, mint amit te valaha megértenél. De van egy tanácsom: ne csak a papra figyelj. A kocsmáros. A polgármester. A szövetkezet elnöke. Mind benne vannak. És ha tovább nyomozol, lehet, hogy te is a hordók között végzed.
Suhec hirtelen rájött, hogy Boriska nem csak üres fenyegetéseket hadovál. A nő valóban tudhatott valamit – talán nem a teljes igazságot, de eleget ahhoz, hogy őt is veszélybe sodorja. Kezdett kényelmetlenné válni számára ez a beszélgetés.
– Hát… köszönöm az információkat, de most már mennem kell. Holnap korán kell kelnem, és… a jegyzeteimet is össze kell rendeznem.
Boriska sejtelmesen bólintott, és egy szóval sem próbálta marasztalni. Suhec pedig kilépett a házból, ahol az éjszaka hűvös, nyirkos levegője valósággal megszédítette, bár ezt lehet, hogy az előbb megivott lötty okozta. A falu utcái kihaltak voltak, csak a tücskök halk ciripelése és egy kutya ugatása törte meg a csendet.
Ahogy elindult hazafelé, a háta mögött neszt hallott. Mintha valaki követte volna. A lépések eleinte csak távolból hallatszottak, majd egyre közelebb jöttek, mígnem a sötétségből egy árny bontakozott ki. Magas, erős testalkatú alak, mintha maga lenne az ördög, vagy – és ettől Suhec szíve nagyot dobbant – mintha Kegyetlen Vilmos báró állt volna előtte, maga a Varangy!
(folyt. köv.)
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- Vitrányi Szabina
- easy
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
