Zsizsik gazda és Balik Jeromos heves vitája a Tömlöc kocsmában dulakodássá fajul, amit Suhec kihasználva kisurran az épületből, hogy Kondás atyát figyelmeztesse a veszélyre. Útközben találkozik Boriskával, aki titokzatos utalásokat tesz Gyürkés János halálára és a falu vezetőinek sötét üzelmeire. Boriska Suhecet saját otthonába hívja, ahol rejtélyes, zöldes folyadékkal kínálja, és további figyelmeztetéseket oszt meg. Hazafelé tartva Suhec úgy érzi, hogy követik, mígnem egy árnyék bontakozik ki a sötétben, amely a báró legendájához köthető félelmet kelt benne.
Suhec megpróbálta megőrizni a nyugalmát, de a szíve egyre gyorsabban vert. Megszaporázta a lépteit, mire az árny is rákapcsolt. Amikor már csak néhány méter választotta el őket egymástól, Suhec hirtelen megállt és visszafordult. Az árny is megtorpant, és fölemelte a kezét. A holdfény rávetült egy vaskos botra, amiről köztudott, hogy falusi viszonylatban a legfélelmetesebb fegyver. Ám ekkor a közeli kerítés mögött ugatni kezdett egy kutya. Olyan erős volt a hangja, hogy a támadó visszarettent, és behúzódott a fák közé.
Csak egy hajszálon múlt, de Suhec megmenekült. Nem lehetett kétséges, hogy ugyanaz a személy próbálta leütni, aki Gyürkéssel is végzett, és abban is biztos volt, hogy megint próbálkozni fog. Csak otthon lehetett biztonságban, legalábbis az éjszaka folyamán, mert nappal az árnyak kilétére fény derül. Szerencsére nem lakott túl messze, de úgy érezte, kilométereket gyalogolt, mire hazaért. Valósággal berontott az ajtón, aztán a kulcsot kétszer is elfordította a zárban, és még egy széket is az ajtóhoz húzott.
Muszáj volt meginnia egy stampedli pálinkát is, de az ital nem nyugtatta meg. Ki volt ez az árny? A Varangy? Nem, az lehetetlen, annak a történetnek már sok évtizede, ember nem élhet meg ilyen magas kort! Az viszont teljesen egyértelmű volt, hogy a támadó meg akarta őt ölni. De honnan tudhatta, hogy épp Boriskától indult hazafelé?
Az ablakból kinézett az utcára. A vihar már elvonult, a tájat békésen ragyogta be a holdvilág. Az utcai lámpák fénye halvány derengést borított a házakra, olyan érzést keltve, hogy ez a történet csak egy rossz álom. Ám a valóság ezzel szemben az volt, hogy veszélyben forgott az élete. Tudta, ha nem talál választ arra, miért vált célponttá, ő lesz a következő áldozat ebben a furcsa bűnesetben.
Aztán valahogy mégis sikerült elaludnia, és arra ébredt, hogy a nap besüt az ablakon, és a macskája ott dorombol előtte az asztalon. A világosban már sokkal bátrabbnak érezte magát, és egy kicsit restellte is, hogy az éjjel annyira megijedt. Mivel Boriska a szövetkezet vezetőire irányította a figyelmét, úgy döntött, ott fogja keresni a rejtély magyarázatát.
A szövetkezet irodája a falu központjában, egy régi, átalakított kúriaépületben működött. Az ajtón a „Dombvidéki Mezőgazdasági TSz” felirat díszelgett, amely alatt kopott betűkkel a szövetkezet szlogenje volt olvasható: „Múltunk a hagyomány, jövőnk a szőlő.” Suhec mindig elhúzta a száját ettől a giccses mondattól, de most megfeledkezett erről.
Az irodavezető Hanák Béla, egy mogorva, középkorú férfi, aki a Hacuka becenevet hordozta, mert mindig öltönyt viselt, most éppen a napi sajtót olvasta.
– Mi járatban minálunk, Suhec? – kérdezte a jövevénytől.
– Statisztikai adatokat keresek a szövetkezet működéséről – hazudta Suhec könnyedén. – Újságcikket írok a helyi termelésről. Be szeretném mutatni a nagyközönségnek azt a területet, amiben sikeresek vagyunk.
Hacuka gyanakodva nézett rá, de aztán vállat vont.
– Rendben, de ne zavarjon minket túl sokáig.
Suhec beljebb lépett az irodába, ahol a könyvelők szorgoskodtak. Az irattár a hátsó szobában kapott helyet, de oda nem lehetett csak úgy belépni, mint a Tömlöc kocsmába, ezért Suhec merész trükköt vetett be.
Amikor senki sem látta, az egyik konnektorba bedugott egy gyufafejekből és alufóliából gyártott kis „füstgránátot”. Gyorsan meg is gyújtotta az eszközt, aztán kiabálni kezdett:
– Tűz van! Füstöl az egyik a konnektor!
Az irodában azonnal kitört a pánik. A könyvelők hanyatt-homlok iszkoltak kifelé az épületből, pedig Hacuka mindent megtett, hogy lefékezze őket. Amikor egyedül maradt, Suhec gyorsan belopódzott az irattárba.
Odabent a polcok zsúfolásig tömve voltak régi dossziékkal, de ő, gyakorlott újságíróként hamar megtalálta a „Szőlőskert” feliratú mappát. Gyorsan belelapozott. Az egyik dokumentum azonnal fölkeltette az érdeklődését.
„Adásvételi szerződés – Dombvidéki szőlőskert, 1946”
Suhec megdöbbenve látta, hogy a szövetkezet tulajdonjoga a szőlőskert felett nem volt teljesen törvényes. A dokumentumban egy titkos megállapodás részletei szerepeltek, amelyben egy bizonyos „külső befektető” is szerepelt. A neve nem volt egyértelműen megadva, mindössze egy vagy V-betű hivatkozott rá.
Nem lehetett kétséges, hogy ez utalás volt a Varangyra, vagyis a báró becenevére, és mindez egy hivatalos papíron, évtizedekkel azután, hogy ő eltűnt. Miként volt lehetséges ez? És hogyan lehetett egy ismeretlen, néven nem nevezett ember befektető?
Tovább kutatott, és talált egy másik dokumentumot is: „Kötelezvény – Szőlőskert átadás-átvétel”. Ebben egy különös kitétel szerepelt, amely szerint minden, a szőlőskertben termesztett borból származó bevétel egy részét egy magánszámlára kellett átutalni. A számla kezelője egy külföldi cég volt, amelyről Suhec azelőtt sosem hallott. A kitételben az is szerepelt, hogy az utalást addig kell folytatni, amíg elő nem kerül az eredeti tulajdonos által ismeretlen helyen letétbe helyezett tőke.
Habár ezt az utolsó mondatot minden szempontból értelmetlennek tartotta, Suhec az egész iratot lemásolta a helyiségben talált fénymásolóval, majd visszatette a dossziét a helyére. Éppen időben hagyta el az irattárat, mert Markovics, a villanyszerelő már befelé igyekezett az irodába a szerszámos táskájával. Ha egy kicsivel előbb jön, vagy Suhec több időt tölt az irattárban, úgy lebukik, hogy öröm lesz nézni.
Suhec otthon pedig az asztala fölé hajolva alaposabban áttanulmányozta az irattárból szerzett anyagot. Az adásvételi szerződés és a kötelezvény furcsa utalásai teljesen más megvilágításba helyezték a szőlőskertben történt gyilkosságot. Kétségtelen, hogy a kulcs az előző tulajdonos által ismeretlen helyen letétbe helyezett tőke lehetett, ami virágnyelven tán azt jelentette, hogy…
Ekkor Suhec elméjébe bevillant egy régi történet, amit gyerekkorában hallott.
A legenda szerint, amikor a báróra 1946-ban lecsapott az új rendszer, nem tudta külföldre menekíteni a vagyonát. Amikor már érezte, hogy a letartóztatása csak napok kérdése, gyorsan megkötötte ezt a szerződést, amelyhez hozzáillesztette a furcsa záradékot. Az új hatalom képviselői ezzel nem sokat törődtek, mert úgy vélték, amit a papír rögzít, azt egy másik papír könnyedén felülírhat, ám a szerződés és a záradék fennmaradt, sőt, a szövetkezet vezetői ezt arra használták fel, hogy a saját számlájukra utalják át a „V”, pontosabban a Varangy által kikövetelt hasznot. Ez volt az a turpisság – vagy inkább csalás – amit Boriska emlegetett. De ez nem magyarázza meg az alaptőke jellegét, ami nem lehet más, mint az a kincs, amit gyerekkorában az öregek emlegettek. A báró állítólag elásott egy arannyal teli ládát a szőlőskertben, és a záradékban azt jelezte, hogy addig kéri a kompenzációt, amíg vissza nem jön, és el nem viszi magával ezt az értéket. Suhec biztosra vette, hogy akkor vagyonról van szó, amelyhez képest a szőlőskert jövedelme csak könyöradomány. Egyesek azt is suttogták, hogy a báró elátkozta a ládát, így aki rájön a rejtekhelyére az szembe találja magát a halhatatlanná vált, ördöggel is szövetségre lépő Varanggyal.
Suhec gyerekként ezt mesének gondolta, de most már másképp látta. Mi van, ha János, akinek az apja csősz volt a szőlőben, valahogy rábukkant a kincs rejtekhelyére? Talán véletlenül találta meg, és mert abban a politikai helyzetben kockázatos lett volna egy ekkora vagyonnal előrukkolni, inkább átadta a titkot a fiának. Ez megmagyarázná, miért dicsekedett János azzal, hogy hamarosan meggazdagodik, és miért fizetett mindenkinek az utolsó estéjén.
(a befejező rész következik)
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- easy
- raczkornelia
- Mohai Öcsi
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
