Keszthelyi M. NándorKöd ülte meg a városszéli temetőt. A nap a csupasz fatörzsek mögé ereszkedett, a görnyedt gnómnak, ahogy lépdelt a sírok között, úgy tűnt, a vöröslő korong börtönbe süllyedt. A torz alak besántikált a kriptába, körbejárt és megdöngette a koporsókat.
– Ébresztő, hölgyeim, uraim, eljött az ünnep újra – kiabálta. – A kintieknek is szólok mindjárt.
Valerie felült a koporsóban, fázósan átölelte bordaketrecét csontkarjaival.
– Már megint október vége van? – kérdezte vacogva, miközben kipöckölt egy pókot a szemgödréből. – Tehettél volna a tűzre, Anselm. Álmomban éreztem az őszt a fájós csípőmben.
– Magának már vagy tíz éve nincsenek ízületei, kedves Valerie – mondta Edmund, és szórakozottan lehántott egy hámréteget alkarjáról. A bőrdarabot a gnómnak dobta, aki csámcsogva tüntette el azt éles fogú szájában.
– És Vali még éltében csípőprotézist kapott – kontrázott valaki. A hullák felröhögtek.
– Ehh, férfiak! Először enyém a halálárnyékszék.
Egy frissen temetett nő megkérdezte, hogy mégis mit csinál ott egy csontváz, de lehurrogták. Valerie volt a kripta doyenne-je, testéről már teljesen lemállott minden hús – a többiek még csak oszladoztak. Vigyázni kellett, mennyi csipkelődést enged meg magának vele a hulla. Pár éve visszakézből olyat lekevert Marcónak, egy rockkoncerten agyontiport tininek, hogy a srácnak leesett a jobb füle.
Ahogy elvonult Edmund előtt, az csettintett zöldes nyelvével. Vali széles medencecsontja és protézisének csillogó csavarjai minden évben elkápráztatták. Rohadó pénisze azonban mozdulatlan maradt – Edmund egy prosztataműtét közben maradt az operálóasztalon. Megvakarta defibrillátor égette mellkasát, és hátrasimította ősz tincseit, nézelődni azért még szabad, gondolta.
Valerie a kőfülkében a korhadó polcon matatott. Ez az Anselm évről évre máshova teszi a parókámat, puffogott. Végre megtalálta, ott volt mellette a mirigykrém is. Bekente a koponyáját, és ráragasztotta a parókát. A foltos tükörbe nézett, és jobbra-balra forgatta a fejét. Megszámolta a fogait, megvolt mind a harminckettő. Vali éltében és holtában is büszke volt teliállkapcás, elbűvölőnek, majd démoninak tartott mosolyára. Tejfogainak kihullása óta rettegett attól, hogy végleges fogainak valamelyikét elveszti. Megsikálta a nagybecsű gyöngyöket puha mohakefével, majd megforgatta finom hamuban görényfark ecsetét, és szürke árnyalatokat pacsmagolt járomcsontjaira.
Meg volt elégedve magával. Kicsoszogott a kriptába.
– Tiétek a pálya, fiúk.
Edmund, málló beleinek engedve, az árnyékszék felé vette az irányt. A kübli felett guggolva búsan nézett le szederjes ölébe. Jövő ilyenkorra lerohad a micsodám, gondolta. Mikor végzett, beleszagolt a levegőbe, a pokoli bűz jókedvre derítette. A tükörbe nézett, vállon paskolta magát, azért még férfi vagy, vigyorogta magának. Előkotorta a polc hátsó sarkából az ördögszarv kapszulát, a nyelve alá helyezett egy bogyót, két másikat zsebre vágott. Ez az, bébi, suttogta. Belebokszolt a tükörbe, a letörő sarkát a pirulák mellé süllyesztette – hátha frizurát kell igazítani odakint.
Lassan mindenki elkészült, kimentek a domboldalba vájt kripta elé. A többiek, a földbe temetettek már vártak rájuk. Egy szakadt bőrdzsekis, fiatal tetem a sírján ülve egy kaszát fent. Marco odament hozzá, mutatta vérfoltokkal pettyezett, kapucnis fekete pulóverét és ajánlkozott, menjenek együtt.
– Oké, haver, döglesztően mutatunk együtt! – mondta a kaszás. – Tommy vagyok.
Edmund Valerie mellé furakodott, elrugdalta a közelben állókat, belekarolt és a fülébe súgta, hogy ő lesz a párja. Vali arccsontján elsötétültek a koromfoltok.
A holtak csapata elindult Gumbranch felé. Az utcák üresek voltak, a házak ablakai mögött vaskos függönyök lógtak, alig pár tornácon pislákolt egy-egy töklámpás vagy csupasz gyertya. Az emberek megtanulták az évek alatt, hogy nem tudják maskarákkal becsapni a holtakat, jobb ilyenkor békén hagyni őket, hadd kísértsenek, mulassanak, akár randalírozzanak is kedvükre. A halottak csapata kedveszegetten bandukolt. A régebben elhunytak meséltek, hogy mekkora bulik voltak anno, ijesztgetések, szívinfarktusok, tánc végkimerülésig és tovább, jó kis bunyók, féktelenebb években néhány fej is elgurult. Kilencszázhuszonötben vagy hét élő megégett a tűzben, amit egy jelöletlen sírba temetett gyújtott a templomban. Az volt a legvadabb éjszaka.
– Seeerály lehetett! – lelkendezett Marco. – És most ez így ennyi? lyen döglött még sose volt a Halloween. Ezért kár volt felkelni.
Kikapta a kaszát Tommy kezéből, és a legközelebbi ház tornácára futott. Belevágta a kasza hegyét a faburkolatba és mutáló hangján felordított.
– Gyertek ki, gyáva farokgyaluk! – Mikor érezte a tarkóján az ütést, vigyorogva fordult hátra. – Na vég… hova bújtál, te férgesszívű?
– Mocskos a szád, fiatalember! – kiáltotta Vali az utcáról és eldobta a második követ. Az szájon találta Marcót, a hullák felszisszentek.
– Ennyi elég lesz, nyanya – mondta Tommy, és a harmadik kő elől elhajolva egy földes szalvétát nyújtott Marcónak. – Lépjünk, haver, talán az éjjel-napalinál vagy a kúton lesz valami happening.
A hullacsapat szétszéledt, páran fejüket lógatva vagy hónuk alá csapva a temető felé vonszolták magukat. Edmund a kiserdő felé húzta Valerie-t, és amikor a csontváz nem figyelt, bekapta a két tablettát.
A kopasz fák között sétáltak, csevegtek, sajnálkoztak, hogy már ez az éjszaka sem a régi. Edmund hirtelenségére Vali nem számított. Mire felfogta, mi történik, a hulla nyelve már a fogai mögött matatott, ujjai csípőprotézisének csavarjait tapogatták.
– Mit csinál, Edmund, hagyjon! – A hulla nem tágított. Vali ráharapott a nyelvére, foszló szövetet érzett, majd egy éles reccsenést, és a földet borító levélszőnyeg megzizzent. Ellökte magától Edmundot, és aggódva kapott az állkapcsához. – Mi történt? Mondja már, maga himpellér!
A hulla nem mert válaszolni, remegve nyelte le nyelvének megtépázott darabját.
– Tükröt! – rendelkezett Vali. – Adjon már valamit, amiben megnézhetem magam.
Edmund kiszáradó ereiben táncot járt az ördögszarv por, az összes maradék vére a lába közé tolult.
– Itt van a zsebemben – hörögte. – Ve.. vegye ki, vegye ki!
Vali csontkeze a rongyos öltönynadrág zsebébe nyúlt. Edmund szemei felakadtak. A csontváz kihúzta az üvegcserepet, és ahogy a tükörbe pillantott, hirtelen valóra vált, amitől gyerekkora óta rettegett. Fogsorában feketén tátongott jobb metszőfogának helye.
– A fogam, kiverted a fogam, te nyomorult kéjenc! Tönkretetted a tökéletes fogsorom! – visította Vali és megtépte a parókáját.
Percek múlva nyugodott csak le. A ziháló hullára nézett és megcsóválta a koponyáját.
– Edmund, azt hiszem, magának is így lesz a legjobb – mondta, és belevágta az éles tükördarabot a hulla ágyékába. Velőtrázó sikoly rázta meg az éjszakát.
– Ez meg mi a pöcs volt? – kérdezte Marco a benzinkútnál, és kezében kihunyt a lángszórónak használt töltőpisztoly.
– Tököm tudja, biztos a kiserdőben is beindult a buli – röhögte Tommy. – Átnézünk oda?
– Naná! – kurjantotta Marco. Beakasztotta a benzinpisztoly ravaszát, és a földre dobta a töltőt. Üzemanyag bugyogott az olajos betonra.
Alig sétáltak el tízlépésnyire, amikor Marco hanyagul a háta mögé dobta égő öngyújtóját.
Miután a nap kiemelkedett börtönéből, az emberek előmerészkedtek. Perry Johnson a porig égett benzinkútjánál két elszenesedett tetemet talált, az egyik mellett kasza pengéje feküdt. Szólt a rendőrségnek, az egyenruhások nem sokat foglalkoztak az üggyel, ahogy a kiserdőben talált, bomló hulla ügyében is hamar lezárták a nyomozást. Az áldozatokat nem lehetett azonosítani, és a megyében nem jelentették senki eltűnését. Az emberek pletykáltak, hogy nem most haltak meg azok. Margo, a burgerező pincérnője a szóbeszéd hallatán keresztet vetett, úgy mondta, hogy inkább felejtsük el azt az átkozott éjszakát, hisz’ mindjárt itt a hálaadás.
A biztosító ügynöke hümmögve járt körbe a leégett kúton, és egy hét sem kellett, míg megérkezett Perry számlájára a biztosítási összeg. A Pike Insurance-nek megért pár ezer dollárt, hogy ne halljanak többé a Gumbranch-i Halloweenről. Vagy akár csak egy évig.
________________________________
Horror novellaíró pályázatunk második helyezett munkája.
KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Hobbinak tekintem, de komolyan veszem – interjú Keszthelyi M. Nándorral, a Regénytár horrornovella-író pályázatának második helyezettjével
Az írás lélektana (videó) – Interjú Forrai N. Eszterrel, a Regénytár horrornovella-író pályázatának első díjasával
Csendélet – Forrai N. Eszter győztes novellája
Szép munka!
Gratulálok!