Álcaháló

Még zsenge gyermekkoromban olvastam egy könyvet az álcázás nagymestereiről, ezek a különleges emberek képesek akár egy eperföldön is krumplinak maszkírozni magukat ám sohasem gondoltam volna hogy egyszer hasznát veszem ennek a hihetetlenül fontos tudásnak. Tizenöt éve dolgozom a Kozmológiai intézet külső értelemmel rendelkező didaktai elemző zárt tanács elemzőirodájának, röviden K.I.K.É.R.D.E.Z.T.E. roppant fontos projektjében. Ez az intézet, valamint a projekt, egy lehetséges földön kívüli intelligencia kutatását és lokalizálását tűzte ki céljául.

Sajnos sokáig nem sikerült előrelépést elérnie az intézetnek, viszont a mai nap döntő jelentőséggel bírt a tanács és a saját életemben is idegen, intelligens létforma képviselői látogattak meg a naprendszerünket, és nem sokára valósággá válik az emberiség régi álma, a közvetlen kapcsolat más a tőlünk különböző civilizációk képviselőivel. A reggeli órákban értesítettek az intézetből hogy egy ismeretlen objektum közelítette meg a földet. Az első elemzések szerint szerves létformák találhatóak a járműben, és a kapcsolatfelvétel érdekes módját választva fényjelekkel szeretnének kommunikálni velünk. Miután a kölcsönös jó baráti viszony ígéretét tolmácsoltuk egymás felé, egy a föld bolygón létrehozandó személyes találkozóban állapodtunk meg.

A találkozóra érdekes módon engem jelölt ki a tanács viszont egy nagyon fontos, mondhatni sorsfordító dologra nem hívták fel a figyelmemet, miszerint a látogatók egy dolgot nem szeretnek és szinte azonnal támadóan lépnek fel és ez a barna szín. Itt jön képbe a gyerekkori olvasmányom tanmeséje.

A szürke, szinte idegesítő fény egyre erősödött ahogy az idegenek űrhajója leszállt, én idegesen toporogva vártam a kapcsolatfelvételt és a szövegemen gondolkodtam amivel készültem. Furcsa, számomra madárszerű alkotmány ereszkedett a rét fűvére, ahová a találkozó helye ki lett jelölve. Furcsa , szerintem egy kutyakakára hasonlító lény lépett ki az űrhajó ajtaján, csápját nyújtva felém barátsága jeléül, amit elfogadtam volna, ha…

Most jön a történet hiperventilációja, a gyomrom nem kezdett volna forogni, no nem a gyönyörtől és nem az undortól, hanem egyszerűen csak rám jött a szapora. Ha képletes akarok lenni, akkor szó szerint befostam. Nem volt bennem félelem, vagy ijedelem, hanem a tegnapi tejfölös paprikás volt a bűnös, amire bort ittam.

Már tudtam hogy az idegenek a barna színt nem szeretik, ezért megpróbáltam éllel állni velük szemben hogy a hátsóm ne látszon. Sikerült eme próbálkozásom, de azért egy zsebkendővel a nyomokat megpróbáltam eltüntetni, sikerrel.

Örömömben a zsebkendőt lobogtatva üdvözöltem az idegent, aki azonnal a hajóhoz rohant, ami fel is szállt. Egy álom elszállt velük, és a kezemben tartott barna zsepi is a feltámadó déli szélben.

Beszarás…

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.