Eltörölve

2023-03-16
343 olvasó

Az emberek izgatottan kerestek helyet maguknak a tömött lelátókon. Vidám beszélgetés töltötte meg a stadiont, ahogy közeledett a várva-várt nagy pillanat. Jonah, kezében pattogatott kukoricával és üdítővel, éppen kiszúrt egy üresen álló széket az egyik szektor kellős közepén. Mintha a sors pont neki hagyta volna szabadon! Elégedetten huppant az üres székbe.

Bármennyire is jó kedve volt, Jonah-t azért kicsit elszomorította, hogy egyedül kellett eljönnie, ugyanis se a szülei, se a barátnője nem voltak hajlandóak vele tartani. A szülei hallani se akartak erről az egész rendezvényről, mi több, felháborítónak tartották már a puszta gondolatot is, hogy ez az este szórakozással és örömteli várakozással teljen el. A barátnője pedig még szakítani is képes volt vele… Mégis ki érti ezt?

Hirtelen megannyi reflektor napfényes világosságba borította az éjszakát. A stadion közepén egy hatalmas színpad magasodott, ami fölött tucatnyi gigantikus képernyő biztosította, hogy a leghátsó sorokban ülők is mindent jól láthassanak. A hangszórókból egy mindenki számára ismerős hang csendült fel.

– El se tudom mondani mennyire örülök, hogy ennyi lelkes embert látok magam körül! – A színpadon Nitro Aurél tűnt fel, az egyik legnépszerűbb popénekes, szokásos, kirívóan csillogó ruháiban, ékszerekkel körbeaggatva. A tömeg tapsban és éljenzésben tört ki. – Hölgyeim és uraim, nem kisebb megtiszteltetés ért engem, minthogy rám bízták az esete levezénylésének feladatát. Nem kis nap ez mindnyájunk számára, így végtelenül boldoggá tesz, hogy talán az én hangom lesz, amit utoljára fognak hallani.

Jonah a tömeggel nevetett.

– Köszönöm, hogy megtisztelnek azzal, hogy a következő három órát velem töltik el. Rengeteg mondanivalóm van, de kezdésnek úgy érzem adjuk meg az alaphangulatot egy kis zenével!

Ezzel kezdetét vette a műsor. Három órán keresztül egymást követték a jobbnál jobb és híresebb előadók, együttesek, énekesek, komikusok és közéleti személyek. A tömeg állva tapsolt szinte minden műsorszám után, és minden előadót dobhártya szaggató éljenzéssel üdvözöltek. Szinte mindenkit megpróbáltak visszatapsolni, bár ez nem volt lehetséges, mert akkor nem maradt volna idő a többi előadóra, a rendezvény ugyanis percre pontosan ki volt számolva. Egy pici csúszás is azt jelentette volna, hogy valaki nem kerülhet sorra.

Az egész este szinte átszellemült hangulatban telt el. Jonah talán még életében nem érezte magát ilyen jól. Lassacskán el is felejtette az egyedüllét okozta szomorúságot, mert úgy érezte, ez az este összekapcsolta az összes jelen lévő emberrel. Hisz mind ugyan azon okból voltak itt: hogy boldogan, örömmel búcsúztassák az eddigi életüket.

És ennek megfelelően az előadás zárása is pontosan ez volt: egy visszaemlékezés mindenre. A hatalmas kivetítőkön játszott film emelkedett, szívhez szóló zenével kísérte végig a föld és az emberiség több millió éves történetét. A bolygó születése, az első élő organizmusok megjelenése, az első növények és állatok kialakulás, az első civilizációk és társadalmak, végül az emberiség utolsó pár ezer éve alatt elért szédületes fejlődés. És mindezt az egyik legnépszerűbb színész mély, bariton narrációja koronázta meg. Ez volt a nagy finálé, tisztelgés az idő, a természet, az emberi elme előtt.

Szem nem maradt szárazon. Még Jonah is elmorzsolt pár könnycseppet, hiába nem volt egy érzelgős típus.

– Hölgyeim és uraim – csendült fel újra Aurél hangja –, műsorunk, csakúgy mint hamarosan minden, a végéhez ért. Még egyszer hadd köszönjem meg, hogy velünk tartottak ma, a föld és az emberiség utolsó estéjén.

Azzal kihunytak a fények, a stadionra pedig teljes némaság telepedett. Autók dudálása, emberek kiabálása, távoli fegyverropogás tompa hangja úszott be a távolból. De ezeket minta senki észre se vette volna, mert a stadion minden vendégének teljes figyelme az égre irányult, feszülten várva a négy hold pillanatokon belül bekövetkező együttállását.

A három új, látszólag teljesen mesterséges hold a semmiből jelent meg pontosan hat hónappal ez előtt a föld eredeti holdja mellett. A holdakból üzenet is érkezett, a föld minden nyelvén sugározva. E szerint hat hónap múlva, a négy hold együttállásakor a föld megszűnik létezni. Vége lesz minden életnek és minden anyagnak, és nyoma sem marad, hogy itt valaha egy bolygó lebegett az űrben.

Az emberiség legelső reakciója természetesen a pánik volt. Az életéért könyörgő tömeg az utcára tódult, megjelentek a fosztogatók és a rettegésen nyerészkedő, menekvést kínáló csalók, kreatívabbnál kreatívabb ötleteikkel, mint például: biztos bebocsájtás a mennyországba jegy; gyors, olcsó és fájdalommentes eutanázia; illetve hely egy mentőűrhajón, ami természetesen nem létezett.

A mindenség pusztulása még ahhoz is kezdőlökést adott, hogy a föld több országa is szövetkezzen, ellenségek kezet fogjanak, majd elássanak minden csatabárdot és múltbeli sérelmet. Ezen országok vezetői összedugták a fejüket, hogy megoldást találjanak az elkerülhetetlen pusztulás problémájára. Megpróbáltak kapcsolatba lépni a holdakkal, de nem sikerült. Megpróbáltak embert küldeni a felszínükre, hogy behatoljanak a belsejükbe, és belülről hatástalanítsák őket, de az ismeretlen fémből készült burkolaton képtelenség volt áthatolni. A föld minden nukleáris rakétáját rájuk lőtték, de egy karcolást sem tudtak ejteni rajtuk. Úgy tűnt, hogy a végső pusztulás valóban elkerülhetetlen.

És bár elsőre ez borzalmasnak tűnt, egyre több ember kezdte örömmel fogadni a végítélet napját.

A föld, az emberiség, és az általa ismert világ helyzete finoman szólva is kilátástalannak tűnt. A természet és az állatvilág haldoklott a környezetszennyezés, az ember térhódítása és a természet kizsákmányolása miatt. A civilizáció és a társadalom, amit az emberiség évezredek alatt kiépített saját magának, egy önző, kegyetlen és kizsákmányoló létbe kényszerítette az embereket. Sokan a mindennapi túlélésért küzdöttek a földet beborító, megannyi betondzsungelben. És ha ez még nem lett volna elég, az évezredek alatt, minden technológia fejlődés, tudományos áttérős és felfedezés, valamint egy globális infokommunikációs rendszer kiépítése ellenére sem voltak képesek a nemzetek békében meglenni egymás mellett. Újabb és újabb módszereket találtak fel a gyilkolásra, a kínzásra, az információk elhallgatására és elferdítésére.

Rengetegen gondolták úgy, hogy az emberiség önmaga legnagyobb ellensége, a jövő csak szenvedést és pusztulást hoz, és hogy ennek semmi sem vethet véget, csakis a teljes eltörlés. És ennek bekövetkezte rengeteg embert békével töltött el.

Jonah is közéjük tartozott. Bár az ő élete nem volt csupa szenvedés és kín, nem küzdött anyagi problémákkal, nem volt gyógyíthatatlan beteg, és nem volt semmilyen testi fogyatékossága, ami élhetetlenné tette volna a hétköznapokat. Ő szimplán úgy érezte, a világ vége „tök király”. Nem kell többet munkába mennie, nem kell többet veszekednie a szüleivel, nem kell tepernie a lányok szeretetéért. És ami a leges legjobb, hogy az elmúlás mindenkit érintett, ezért konkrétan pár hét alatt a föld legnagyobb közösség részévé vált. És ha már úgyis mindennek vége lesz, nem jobb bulizva tölteni az utolsó napokat? Dehogynem! És ennél nagyobb „búcsúbulit” keresve sem találhatott volna!

Végre elérkezett a nagy pillanat. Az emberek lélegzet-visszafojtva meredtek az égre. Egyesek becsukták a szemüket, megfogták egymás kezét és imádkoztak, mások fülig érő szájjal ámultak a négy hold együttállásával járó, csodálatos fényjátékban.

Amikor a négy hold pontosan egy vonalba került a földdel, káprázatos fényességgel töltötték meg az eget. Színek elképzelhetetlen tartománya csillogott és fodrozódott, a csillagok tehetetlenül hánykódtak az ég tengerének fodrozódó hullámain. Jonah megbabonázva meredt a látványra, amit elméje csupán varázslatként tudott felfogni. Ha tényleg ez a vég, nagyon szép kis vég.

Majd egy hatalmas, vakító villanás, és…

A holdak szépen lassan tovább haladtak az égen. Megszűnt a fényes kavalkád, lenyugodott a csillagos ég. A tömeg értetlen és elégedetlen duruzsolásba, végül zajongásba kezdett. Sokan mérgesen viharzottak el, mások inkább tanácstalanul vagy összetörve borultak a földre. Jonah nem akart felállni, hátha csak idő kell, amíg „aktiválódik” amit a holdak csináltak. Nem volt egyedül ezzel a gondolattal, a stadion fele türelmesen várta tovább a világ végét.

De nem történt semmi.

Egy óra múlva Nitro Aurél bocsánatkérően jelentette be, hogy a világvége elmarad, mindenki hagyja el a stadiont.

Jonah összetörten tenyerébe temette arcát.

– Vissza kell könyörögnöm magam a melóba… – rebegte kétségbeesetten. – Minden vissza a régibe…

Felpattant, mérgesen földhöz vágta az üres kukoricás vödröt, és elviharzott. Soha életében nem volt még ilyen csalódott és mérges.

 

***

 

Másnap az emberiség újabb üzenetet kapott a holdaktól, mielőtt azok nyom nélkül eltűntek:

„Béna csupasz majmok.”

A mai napig senki sem tudja, mit jelentett az üzenet, és mi célból jelent meg a három hold, de a világ soha többé nem volt ugyan az.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL