A macskás időgép (17)

– De hát ki, és miért figyelne titeket? – hökkent meg Balog, miután Krisztina körúti lakásában végighallgatta a háromfős társaság beszámolóját az Angelikában történtekről.

– Talán az a seggfej, aki a múmiát ellopta. Észrevett bennünket a tetőn, és ránk szállt – mondta Majoros.

– Nem hiszem – legyintett Balog. – A padlások mágnesként vonzzák a cigányokat, mert tele vannak ócskavassal. Egy ilyen kincsvadásznak megtetszhetett a láda, hát elvitte. Akinek apám találmánya kell, az tudja, hogy a múmia önmagában nem ér semmit a hieroglifák nélkül.

– Remélem, apádnak van valahol egy tartalék izé… múmiája… – forgolódott Kerékgyártó, és az egyik polcon fölfedezte a H. G. Wells regényéből forgatott film tányéros időgépének makettjét, alatta pedig a Vissza a jövőbe kultikus Deloreanjának műanyag modelljét.

– Hát fiúk… Lehet, hogy 2025-ben, ahonnan ti jöttetek, már minden sarkon van egy macskamúmia bolt, de nálunk, 1989-ben ez még nem jött divatba – mondta a házigazda fancsali képet vágva. – Apám a múmiát Kairóból kapta a világcsavargó nagybátyjától, aki azóta elhunyt. Bizonyos vonatkozásban ez az eszköz teszi lehetővé az időutazást.

– Olyan, mint a fluxuskondenzátor? – szellemeskedett a zsurnaliszta.

– Nem egészen – mosolygott Balog, jelezve, hogy látta a filmet. – Inkább elmondom, hogy működik a dimenziókapu. Azt ugye, tudjátok, hogy az egyiptomiak azért tartották a macskát szent állatnak, mert rájöttek, hogy irányítani tudja a kozmikus energia áramlását, és mint szellemi közvetítő, befolyásolja az idő múlását. A nagy piramis keskeny, ferde járatait ezért tervezték direkt macskákra. Végigsétált rajtuk egy kandúr, és megteremtette a téridő rezonanciát.

Az asztalon heverő könyvhalomból előhúzta az International Journal of Archaeoastronomy 1984-es évkönyvét, amelyben Dr. Ariana Marakis, a kairói Egyetem kvantumfizikai és archeoenergetikai kutatója terjedelmes cikket publikált a gízai piramisok kvantumrezonanciájáról. A neves tudós ebben a tanulmányában a nagy piramis belsejében a központi kamrától induló, és a piramis oldalán kilépő keskeny, ferde járatokról azt állította, hogy egyfajta rezonátorhálózatot alkotnak. Szerinte ezek a keskeny alagutak összefésülik a föld mágneses terét a kozmikus sugárzással, mintegy felerősítve és fókuszálva azokat a kvantumrezgéseket, amelyek hullámokat generálnak a téridőben. Marakis elmélete szerint ez a rezonancia lehetővé tette az idő és tér manipulációját, vagyis egy természetes időkapu létrejöttét. A cikk legfurcsább állítása az volt, hogy az időutazást végső soron a macskák speciális biomechanikai ritmusa biztosította, amelyet egy hieroglifákkal megírt szoftver futása szabályozott. De ezt Marakis csak feltételezte, mert a tanulmánya főként a macskákra fókuszált. Szerinte az óegyiptomi hitvilágban a macskák nem csupán szimbólumok voltak, hanem kulcsfontosságú mechanizmusok az ősi egyiptomi időmanipulációs technológiában.

– Ez a cikk adta meg a végső löketet apámnak, mert ebből kapott megerősítést arra, hogy az egyiptomi szent macska múmiája képes a kvantumrezgéseket eltárolni és a megfelelő programkód lefuttatásával azokat visszaadni – mondta Balog a kötetet lapozgatva. – De ezek az energiák sajnos instabilak, hiszen kvantumszinten semmi sem állandó. Ezért az időkapu használata olyan, mint egy cirkuszi trapézművész mutatványa: bármikor kieshetsz a mágikus körből, ha nem figyelsz.

– Ha jól értem, akkor az apád egy stabilabb időenergiaforrást keresett? – kérdezte Kerékgyártó.

– Ahogy mondod. Ezért kezdett élő macskákkal foglalkozni. Rájött, hogy három különböző színű macska olyan energia-háromszöget alkothat, amely bizonyos feltételek mellett képes megnyitni a dimenziós kaput.

– Ez azt jelenti, hogy a három macska együttes jelenléte is létrehozza azt a rezonanciát, ami lehetővé teszi a téridő átlépését? – kérdezte Lovas, felfelé emelve a szemöldökét.

– Pontosan – bólintott Balog. – De a kapu működéséhez erős antenna és egy speciális hieroglifákkal futtatott szoftver is kell. A vevőantenna szerepét az ókorban a nagy piramis töltötte be, nálunk pedig a teljes egészében fémből készült BIZTOSÍTÁS és BIZTONSÁG reklámok. A nagy baj az, hogy a szoftverkód, vagyis a hieroglifák csak egy latin betűs átírásban maradtak fenn, amit az apám kivételével senki nem ismert.

Majoros sóhajtott, és szemét az ablak felé vetette.

– Vagyis itt vagyunk, mi hárman, akik elvesztünk az időben, és van egy kapu, amit három macska ugyan ki tud nyitni, de nincs meg a zár – összegezte a hallottakat.

– Gyakorlatilag erről van szó – erősítette meg Balog. – Az apám jegyzetei nagyon részletesek, de a kód megfejtése nekem túl nagy feladat. Ez egy olyan rejtvény, ami a legkiválóbb egyiptológusokat is próbára tenné.

A rájuk telepedett csendet csak egy öreg kakukkos óra ketyegése törte meg.

– Talán nem is nekünk kell megfejtenünk a kódot – mondta az eddig csak mélázgató Lovas. – Biztosan van ebben a városban egy erre való elborult elme.

Balog megigazította az orrán a szemüvegét, és rövid gondolkodás után azt mondta:

– Ha flúgos zsenit keresünk, akkor tudok egyet.

– És ki az? – kérdezte Majoros.

– Az egyetemi évfolyamtársam, Szappanos Gábor.

(Talán folytatjuk, talán nem)