Időkapu az Alkotás úton (6)

Kerékgyártó György érezte, hogy valami tennie kell, mert ezek mind balfékek. Paládi Zsolt hadnagy szakmai ügyei kivétel nélkül egyszerűek voltak, többségük hirtelen felindulásból, vagy rosszul végződő kocsmai mulatozásokból elkövetett gyilkosság, melyek dramaturgiai töltete a bokájáig sem ért fel egy agyonhasznált klissékből összecsapott hollywoodi kriminek. A derék zsurnaliszta meg volt róla győződve, hogy ebben a bagázsban ő az egyetlen, akinek van fantáziája, és aki válogatás nélkül összeolvas minden zagyvaságot. Talán Zombori Szilvia is ezt a tábort gyarapította, mármint az olvasókét, de ő sznob volt, számára a pesti elitkultúrán kívül nem létezett sem olvasnivaló, sem élet.

Kerékgyártó egyik fő tulajdonsága tehát a magabiztosság volt, a másik meg, hogy csak úgy szórta magából az ötleteket. Egyik-másik néha célba is talált, ilyenkor, ha a környezete elég éberen reagált, viszonylag használható kezdeményezésnek jutott a birtokába. A PET-kupakban talált apróbetűs szöveg Kerékgyártó számára azt bizonyította, hogy Balog professzor megölésének motivációja nem a mában gyökerezik, és bár Szappanos Gábor tényleg nyelvzseni volt, a nyomozási technikákhoz nem értett. Ráadásul még mindig a macskái elvesztése miatt sopánkodott, jelen esetben brétange-i franciául:

– Mes pauvres minous! Où êtes-vous allés? Les brumes de Bretagne vous ont-elles emportés à jamais? (Szegény kis cicáim! Hova mentetek? Vajon örökre elvitt benneteket Bretagne köde?)

A rendőrségi kantinban ücsörgők ekkor már rá se bagóztak, mert Furján Rita tanárnő közlése óta tudták, hogy Szappanosnál ez a sokkos állapot jele.

– Gyerekek, tudjátok, mi jutott eszembe? – vágta ekkor ketté a csöndet Kerékgyártó a rá jellemző energiával, amitől a hangja úgy vibrált, ahogy egy Caruso-ária azokon a régi lemezeken, amelyeket ma már senki sem hallgat.

Paládi Zsolt ingerülten nézett rá, majd pikírten odaszúrt neki egyet:

– Gondolom, mindjárt meg fogod nekünk mondani.

– Pontosan! – kapott a szón Kerékgyártó, és mint egy összeesküvő, suttogva folytatta: – Tudjátok, mi Budapest egyetlen igazoltan működő dimenziókapuja?

Paládi Zsolt fölvonta a szemöldökét, Szappanos Gábor franciául motyogott valamit, Furján Rita kíváncsian ránézett Kerékgyártóra, Zombori Szilvia pedig észrevette, hogy a kávéscsészéjében lévő zacc egy macska képét formázza.

– Nem tudjátok? Hát persze, hogy nem! Az Alkotás úton, a 7/A épület tetején lévő hatalmas BIZTONSÁG reklám! Az a monumentális felirat, ami még a hatvanas évekből maradt ott!

– Az egy időkapu? – kérdezte Furján Rita kissé bizonytalanul, de annál nagyobb érdeklődéssel, mert vonzódott a misztikus témákhoz.

– Körülötte egy rozoga palló van, amin ha valaki végigsétál, egy kör megtétele után állítólag egy másik korban találja magát. Konkrétan a hatvanas években! – jelentette ki Kerékgyártó diadalmasan, mintha épp most fedezte volna fel az időutazás titkát.

Csend telepedett rájuk. Paládi hadnagy arcán lassan jelent meg a kétely árnyéka, Zombori Szilvia a kávézacc macskát kezdte birizgálni az ujjával, de a tanárnő elgondolkodva bólogatott.

– Erről én is hallottam. Valaki felmászott oda, hogy graffitizzen, aztán soha többé nem látták.

– C’est exactement comme le mystère des disparus de la Seine… sauf que c’est à Budapest, et sans la Seine. (Pont olyan, mint a Szajna eltűntjeinek rejtélye… csak ez Budapesten van, és Szajna nélkül.) – mondta ekkor Szappanos Gábor a párizsi clochardok nyelvjárásában, amit senki nem értett, de nem is figyeltek rá.

Furján Rita ekkor elővette a telefonját, és néhány másodperc múlva már mutatta is a találatokat.

– Nézzétek, itt azt írják: „Titokzatos eltűnés az Alkotás úti felirat környékén. Szemtanúk szerint a manus egyszerűen köddé vált.”

Kerékgyártó arca elégedett mosolyra húzódott.

– Na látjátok? Mondtam én! Balog professzor is arrafelé szaglászott, nem? Mi van, ha nem is palackokat gyűjtött, hanem ezt a kaput kereste? És mi van, ha valaki ezt nem vette jó néven?

Paládi sóhajtva igazította meg magán az inget, miközben a tekintete távolba révedt.

– Ez őrültségnek hangzik, de per pillanat nincs jobb ötletem a nyomozást illetően. Ha tényleg van ott valami, akkor meg kell néznünk.

– Egyértelműen – bólogatott Zombori Szilvia, ahogy egy gyakornoktól az elvárható. – Ez a legjobb nyomunk eddig.

– Alors, allons-y! – intett Szappanos Gábor, miközben feltápászkodott a padról, és ünnepélyesen rámutatott az asztalon heverő kocsikulcs csomóra.

– Azt mondja, menjünk! Úgy sejti a macskái ott lesznek az időkapu környékén, hacsak nem léptek át rajta – fordított Furján Rita gyorsan és precízen.

Kerékgyártó elégedetten bólintott. Ezzel a sztorival bőven meglesz a havi íráspenzuma, a főnöke, Király Farkas nagy örömére.

– Van egy jobb ötletem – mondta ekkor Paládi Zsolt hadnagy. – A feltűnés elkerülése végett gyalog kell mennünk. Ha valaki tényleg ott ólálkodik, arra számít, hogy rendőrségi autó érkezik, egyenruhásokkal, de ha mi civileknek álcázzuk magunkat, gyanútlanul ott marad a helyszínen.

– És mi lecsapunk rá! – helyeselt Zombori Szilvia, eltolva magától a macskaformájú kávézaccot.

Nem sokkal ezután a kis csapat elindult az Alkotás utca felé, ahol egy gigantikus bádogfelirat és egy rég elfeledett időkapu várta őket, talán egy másik korszak, talán egy gyilkos titok, talán három macska, vagy ki tudja, milyen rejtély felé invitálva az odatévedőt.

(lehet, hogy folytatjuk, lehet, hogy nem)