Menekülés a Mátyás Pincéből (40)

A Mátyás Pincéből története során egyetlen művész sem távozott olyan viharos gyorsasággal, mint Paládi Zsolt 1989. december 30-án. Átszlalomozott az asztalok között, kis híján hanyatt lökte a pincért, aki olyan bénultan cövekelt le előtte, ahogy a pánikba esett matador a bika előtt. De a bikával ellentétben, akit csak posztóköpeny lobogtatásával lehet más irányba fordítani, Paládi elegánsan kitért a pincér elől, és megcélozta a kijáratot. Ott rendőri határozottsággal félretolta a sujtásos kabátot viselő ajtónállót, és kirohant az Erzsébet híd alatti parkolóba, ahol a terv szerint Zombori Szilvia várta a piros Opel Kadettben.

Majdnem olyan volt ez a menekülés, mint egy bankrablás záró epizódja, amikor az elkövető pánikszerűen távozik a kifosztott pénzintézetből. Tovább erősítették ezt a párhuzamot azok a rendőrszirénák, amelyek eleinte távolról, majd egyre közelebbről hallatszottak. Paládi meg is lepődött, hogy a kollégák 1989-ben még ennyire hatékonyak voltak. Csak azzal magyarázhatta mindezt, hogy a riasztást nem az objektívre írt szöveg váltotta ki, hanem az, amit a szocializmus összeomlásáról jövendölt. Teljesen logikus volt, hogy a testes nyugati turisták között testes hazai ügynökök is terpeszkedtek, akik, mikor kellett, biccentéssel vagy fejbólintással jelezték a pult mögött álló kollégájuknak, hogy hívhatja a fakabátokat.

A műsor végét követő zavart nevetgélés csak aláfestést szolgáltatott az országos szintű botrányhoz, ami önmagában is megért néhány év szigorítottat, de az a körülmény, hogy egy kamera megrongálásával végződött, a cselekményt átminősítette natúr huliganizmussá. Mindegy, gondolta Paládi, így legalább ország-világ láthatta az alkoholos filccel odakanyarított, rejtélyesen fennkölt latin mondatot: „Et in sterquilinio, veritas late.” Többet ebben a helyzetben nem tehetett.

Végigszaladt a Kéményseprő utcán, le a híd alatti parkolóba, ahol azonnal meglátta a piros Opel Kadettet.

– Ide, gyorsan! – kiabált Zombori Szilvia már messziről.

Paládi beugrott az anyósülésre, becsapta maga mögött az ajtót, és amilyen kicsire csak tudta, összehúzta magát. A következő pillanatban két rendőrségi Zsiguli kanyarodott be a Felszabadulás térre.

– Még ne indulj. Először bent fognak keresni – jelentette ki Paládi, és igaza lett, mert a rendőrök azonnal beözönlöttek a Mátyás Pincébe.

– A mi időnkben odaszóltak volna nekik, hogy kint keressenek, de szerencsére most még nincs mobil – mondta mosolyogva, miközben a tér túloldalát leste.

– Meddig várjak még? – kérdezte Szilvia idegesen.

– Most már indulhatsz, de csak lassan, nyugodtan.

Szilvia ezt úgy értelmezte, hogy teljes erőből rátaposott a gázra. A Kadett kerekei fölsivítottak, a jármű megpördült a latyakos aszfalton, és kacsázva fordult rá az Erzsébet hídra. A budai oldalon egy újabb hajmeresztő manőverrel letért az alsó rakpartra, ahol az esti forgalomba rejtőzve végül gond nélkül eljutott a Donáti utcáig.

Zsiga bácsi vastag télikabátban, fején sapkával fogadta őket.

– Én is csak nemrég értem haza – mondta rekedten. – Nos, milyen volt a műsor? Tapsolt a közönség?

Paládi ezt elengedte a füle mellett.

– Ne is beszéljünk róla – válaszolt helyette Szilvia. – Színész ebben az országban ekkorát még nem bukott.

És elmondta, mit tett Zsolt a kamera objektívjével.

Zsiga bácsi valami másra számíthatott, de hamar legyűrte a meglepődését.

– Ha a fél ország látta, akkor az bizony kínos, fiacskám. Ezer százalék, hogy a kamerát, mint bűnjelet lefoglalják, és beviszik a rendőrségi raktárba. Téged meg addig keresnek, amíg meg nem találnak. De nekünk ez jót is jelenthet. Ha a kamera bekerül a rendőrség nyilvántartásába, akkor megmarad rajta a bűnjel. Te pedig 2025-ben zsaru voltál, vagyis leszel, ezért közel kerülsz hozzá. Még az is lehet, hogy a saját szemeddel láttad. Erőltesd meg magad: nem emlékszel egy ilyen furcsa eszközre?

– Azt biztosan tudom, hogy a kapitányság pincéjében van egy raktár, ahol csupa ilyen bizarr tárgyat őriznek – tűnődött Paládi. – Határozottan emlékszem például egy gipsz Lenin-fejre, amivel valaki állítólag megölte a menyasszonyát, egy plüssmaciba rejtett Geiger-számlálóra, egy Kinder-tojásba tuszkolt szamizdat újságra, és egy 54-es méretű női magas sarkúra, ami egy tanyákat fosztogató cirkusz hagyatékából került elő, de kamerára… Várjunk csak! Igen! Emlékszem, hogy volt ott egy kamera is! Az egyik kollégám, Rideg zászlós említette, aki tagja a rendőrségi leltárbizottságnak. Minden év végén összeírják, mi minden porosodik ott lent, és egyszer azzal jött, hogy látott egy régi, csöves tévékamerát, amit egy balek rendszerellenes üzenettel firkált össze. Nagyon tetszett neki, hogy ez a huligán a névrokonom. Ezért emlékezek rá még mindig.

– Na, most már tudjuk, hogy te voltál ez a rendszerellenes huligán, és azt is, hogy az időutazás kódja az objektív lencséjén visszakerült 2025-be – bólogatott Zsiga bácsi. – Csak az a kérdés, milyen módon jut majd el Szappanoshoz, hogy azzal a tudós fejével hieroglifákká alakítsa.

– Király Farkas lesz a kulcs – kapcsolódott be Szilvia. – Majorosék már meg is írták neki a levelet, ami bár veszélyes húzás, talán mégsem akkora tragédia, mint gondolnánk.

– Már hogyne lenne az! – vitatkozott a nagyapa. – Emlékezz csak a számításaimra: Majoros ezzel a lépésével derékba töri a rendszerváltozást.

– Tudom. A Pozsgay Imrének írt levél ráragad a küldeménye aljára, és nem jut célba – bólogatott Szilvia. – De éppen te mondtad nagyapa, hogy a jövő rugalmas. Ami elvész a réven, megjön a vámon. Ha 2025-ben Szappanos megfejti a kódot, Király Farkas pedig az élőmacskás metódust használva beüzemeli a kaput, Majoros és Kerékgyártó hazamennek. Nekünk pedig lesz egy dimenziós kapunk, hogy egy másik időugrással megmentsük a rendszerváltozást.

– Ha egyszer elmarad, hogyan lehet megmenteni? – értetlenkedett Paládi.

– Egy nagyobb céllal – mondta Szilvia mosolyogva. – Mit szól ehhez nagyapa?

– Nagyon érdekes, amit fejtegetsz kislányom, mert a dolgok jelenlegi állása szerint a rendszerváltás menthetetlen, de ha az eredeti tervemet végrehajtjuk, talán nem is lesz rá szükség.

– Az antibiotikumos akcióra céloz 1456-ban? – kérdezte Paládi rosszat sejtve.

– Eltalálta – mondta az öreg mosolyogva. – Ha megmentjük Hunyadit és ő megnyeri nekünk a törökök elleni háborút, nem lesz sem első, sem második világháború és még kevésbé kommunizmus.

– Akkor ez az egyetlen kiút ebből a rémálomból? – vonta föl a szemöldökét Paládi nem csekély mértékben hitetlenkedve.

– Csakis ez – bólintott az öreg. – Viszont van egy kis probléma: a macskamúmia már a miénk, úgyhogy a Frigyes barátom segítségével létrehozott mobil időutazó szett energiaellátása megoldódott. A baj csupán az, hogy Majoros, miközben le föl járkált 1966 és 1989 között, annyira lemerítette ezt az időakkut, hogy már csak egyetlen ugrásra elég töltés maradt benne. Tételezzük fel, hogy azok ott 2025-ben megtalálják az objektívre írt latin szöveget, elviszik azt Szappanosnak, aki megfejti, és a hieroglifák valahogy visszajutnak ide, 1989-be. Az így befejezett és működőképessé tett szerkezetünkkel csak egyirányú jegyet válthatunk majd 1456-ba.

– És a három macskás módszer? – kérdezte Szilvia.

– Az csak nagy méretű rögzített antennával működhet. Pontosan ilyen a BIZTONSÁG reklám az Alkotás út 7/A tetején. A középkorban egy ilyen konstrukció kivitelezhetetlen.

Erre sem Szilvia, sem Paládi nem tudott mint mondani.

– De ahogy én látom, ez még a jövő, vagy inkább a múlt zenéje – mondta aztán Paládi. – Egyelőre foglalkozzunk azzal, hogyan értesíthetjük Király Farkast a lefoglalt kamerán látható üzenetről.

– Nekünk is írni kell egy levelet – vágta rá Szilvia szinte azonnal.

– Gondolkodjunk logikusan – mondta Paládi. – Ha Farkas előbb kapja meg Majorosék levelét és csak utána a miénket, jó esetben már akcióközben lesz, és nem tud vele foglalkozni. Ha pedig fordított lesz a sorrend, akkor átverésnek gondolja majd ezt az egészet és a Majoroséktól kapott levéllel sem foglalkozik.

– De ha alaposan megmagyarázunk neki mindent? – erősködött Szilvia.

– Hiába minden, ha nincs tárgyi bizonyítékunk, hogy a levelünk 1989-ből való. Majorosék bezzeg ezt ügyesen megoldották.

Szilvia elgondolkodott.

– És ha azt mondom: van bizonyítékom?

– Semmi nem bizonyíték ami, nem egyedi és megismételhetetlen.

– Tudom – bólintott Szilvia. – De a múltkor az Angelikában elcsórtam Majorosék asztaláról Kerékgyártó vécépapírra írt levélkezdeményét, és azt a tábladarabot, amit Aradról hoztak magukkal. Kihallgattam őket, az volt a szándékuk, hogy ezzel bizonyítják be Király Farkasnak, hogy megmentették a fejlövéstől. Ha ezt a két tárgyat betesszük a levelünkbe, teljesülnek a feltételek, mert mind a kettő egyedi és megismételhetetlen.

– Ez egy egészen kiváló ötlet! – lelkendezett Zsiga bácsi. – levelet írunk ennek a Farkasnak, és egy nappal korábbra címezzük, mint amikor a macskalopás történt. Mikor is volt az? – fordult Zsolthoz.

– 2025. február 15-én – mondta a volt rendőr. – Ekkor ölték meg Balogot.

– A fiatal Balog Jenő halála nagy veszteség, de azt hiszem, Farkas nélküle is be tudja majd állítani a kaput, ha meglesz hozzá mindene – érvelt az öreg. – Megírjuk a levelet, és letétbe helyezzük, hogy 2025. február 14-én, vagyis egy nappal Majorosék üzenete előtt kézbesítsék. A trükk az lesz, hogy bár fölvázoljuk a dimenziós kapu működését, jelezni fogjuk, hogy a hiteles bizonyíték egy nappal később egy másik levélben érkezik. A kézírásos vécépapír és az átlőtt tábla elgondolkodtatja majd Farkast, úgyhogy kíváncsian fogja várni a másik, részletes ismertetőt tartalmazó küldeményt.

– És jeleznünk kell, hogy a rendőrségi raktárban van egy kamera, aminek az objektívjén ott van az időutazáshoz hiányzó kód – mondta Zsolt.

– Igen, így lesz teljes a kép – bólintott Zsiga bácsi. – Úgy érzem, most először van okunk arra, hogy bizakodva nézzünk a jövő és a múlt eleibe.

(Talán folytatjuk, talán nem)