Az időkapu titka (9)

Kerékgyártó György meglepő határozottsággal csapott rá a rozoga presszóasztalra.

– Én nem maradhatok itt! – kiáltotta.

A pult mögött álló pincérlány riadtan nézett oda, ami még nem lett volna baj, de a sarokban ült egy gyanús alak, akiről lerítt, hogy besúgó.

– Fogd magad vissza! Ebben a korban a fülnek is fala van! – mondta Majoros vészjóslóan, amiből Kerékgyártó rájött, hogy a hatvanas években az ember nem pattoghat úgy egy kocsmában, ahogy 2025-ben.

Visszaült a székére, és fojtott hangon odasúgta Majorosnak:

– Értsd meg Sanyi bácsi: muszáj visszamennem kétezer-huszonötbe! Ott van a munkám, az életem, és ott van Zombori Szilvia!

– Értem – bólintott Majoros a vén rókák alamusziságával. – Gondolom ő életed szerelme.

– Azt hiszem igen – bizonytalanodott el Kerékgyártó. – Bár ő ezt még nem tudja, csak ma, azaz hatvan év múlva akartam neki bevallani…

– Nos, barátom… – dőlt hátra Majoros, mint egy harámbasa. – Ebből sem most, sem hatvan év múlva nem lesz semmi.

– És ha megvárjuk, amíg felépítik a tetőn a BIZTONSÁG reklámot? – nézett rá Kerékgyártó könyörgő tekintettel.

– Ez elvileg működhetne, de mondd csak: mi bajod neked ezzel a korral? Nézz körül: itt minden romlatlan, kivéve a rendszert. A kaja természetes, a zene pedig kiváló. Nemsokára kezdődik a táncdalfesztivál. Meg itt van az Ifjúsági Park is, amit mi Várkert Bazárként ismerünk. Van ott egy nagy fa, alatta gyülekezik az a híres galeri, ami…

– Nem érdekel a galeri! – legyintett a zsurnaliszta. – Haza akarok menni!

– Hát az nem fog sikerülni. De… várjál csak! Van egy lehetőség, amivel közelebb kerülhetsz a szerelmedhez. Nézz csak ki rézsút visszafelé az ablakon!

Kerékgyártó megfordult és rézsút visszafelé kinézett az ablakon.

– Mit látsz? – kérdezte a levitézlett író mosolyogva.

– Fent a tetőn egy hatalmas, vadonatúj óriásreklámot! Szakasztott olyan, mint a mi dimenziókapunk volt, csak ez BIZTOSÍTÁS!

– Ez a két reklám, a BIZTOSÍTÁS meg a BIZTONSÁG összetartozik. Amit látsz, az nemrég készült el, és szintén időkapu!

– Hát ez fantasztikus! Mégis hazamehetünk! – rebegte Kerékgyártó boldog megkönnyebbüléssel.

– Le kell, hogy hűtselek pajtás – mondta Majoros. – A BIZTOSÍTÁS csak huszonöt évre van kalibrálva, tehát nagyjából a romániai forradalomig repíthet.

– Az éppen elég lesz! – lelkendezett a zsurnaliszta. – Elmegyünk vele 1989. decemberéig, aztán átmászunk az addig már bőven megépülő BIZTONSÁGRA és hazaugrunk!

– Ez azért nem ennyire egyszerű. A dimenziókapu mindig egy adott időpontba visz, és oda küld vissza, ahonnan indultál. Ha 1989-ben átmegyünk a BIZTONSÁGRA, ugyanide passzol bennünket, ahol most vagyunk.

– Azt akarod mondani, hogy amíg fel nem építik a reklám másik felét, a BIZTOSÍTÁS segítségével csak a romániai forradalomig juthatunk előre az időben?

– Pontosan.

– És honnan tudod ezt?

– Kipróbáltam. Többször is jártam 1989-ben, de úgy vélem, a hatvanas évek világa sokkal izgalmasabb, hát visszajöttem.

– Miért nem kerested meg az akkori önmagadat, hogy figyelmeztesd: 2025-ben ne másszon fel ahhoz a reklámhoz?!

– Ó, barátom – mosolyintotta el magát Majoros. – A valóság nem a Vissza a jövőbe, hogy önmagaddal találkozhass! Amint kiteszed a lábad egy idősíkból, és átkerülsz egy másikba, a soron következő összes idősíkban megszűnsz létezni.

– Ez megmagyarázza, miért kezelnek téged 2025-ben eltűnt személyként – tűnődött a zsurnaliszta. – De honnan tudod ezt ilyen precízen?

– Egy kiskölöktől, akivel rögtön az ideérkezésem után összefutottam. Az apja valami tudós vagy misztikus, aki titokban létrehozta ezt az egész dimenziókapu dolgot. Hatalmas kockázatot vállalt, mert ha a hatóság megtudja, miben mesterkedik, ráfogják, hogy imperialista kém és akkor vége. Szóval lejöttem a tetőről, és ott állt előttem az a kölyök. Végigmért, és rögtön látta, hogy a jövőből érkeztem. Ugyanúgy bevonszolt az árnyékba, ahogy én most téged, és rám parancsolt, hogy ne pánikoljak. Alig tíz éves, de olyan határozott, mint egy összeesküvő. Később, amikor megnyugodtam, elmesélte a kísérlet teljes hátterét, és azt is elárulta, hogyan működik ez a szerkezet.

– Na és hogyan? Plutóniummal?

– Neked agyadra ment a Vissza a jövőbe! – komolyodott el Majoros. – Ez egy misztikus kapu, ami a kozmikus energiát használja azon a módon, ahogy az óegyiptomiak.

– És ők hogyan használták? Mi volt az üzemanyaguk?

– Macskák – mondta Majoros, és felhajtotta a csészéjében addig már jócskán kihűlt cirkória kávéját. – Egészen pontosan: szent macskák. A srác faterja postán kapott egy ötvenhatban disszidált rokonától egy kis macskaszarkofágot, ami olasz szaláminak volt álcázva. Azzal kalibrálta be a kaput.

– Várjál csak! – kerekedett ki a zsurnaliszta szeme. – Mit mondtál, hogy hívják ezt a tízévesforma srácot?

– Ifjabb Balog Ernő – mondta Majoros. – De ebben a sztoriban nem ő az érdekes, hanem a faterja, az öreg Balog Ernő, akivel ugyan még nem találkoztam, de szerintem legalább akkora koponya lehet, mint Nikola Tesla.

(talán folytatjuk, talán nem)