Akit az idő füstje megcsapott (47)

– Megismersz Gábor? – kérdezte Balog, amikor Szappanos kinyitotta előtte a villa rozoga kapuját. – Nem találkoztunk már vagy húsz éve, Balog Jenő vagyok a régi évfolyamtársad.

– Jenci? – kerekedett ki a nyelvzseni szeme. – Hú barátom, téged aztán megcsapott az idő füstje!

– Ez bizony igaz, de abban, hogy ennyire öregnek nézek ki, nagy szerepet játszik az öltözékem, ami szándékosan ennyire elhanyagolt. Ha megengeded, hogy bemenjünk, Ritával – a mellette álló tanárnőre mutatott – mindent megmagyarázok.

– Hát persze, jöjjetek be! – állt félre a kapuból az ócska háziköntöst viselő Szappanos.

A villában hatalmas volt a fölfordulás. Mindenütt dobozok és könyvhalmok sokasodtak, látszott, hogy a nyelvzseni csak nemrég költözött be.

– Ne haragudjatok a rendetlenségét – mentegetőzött Szappanos. – Valóságos káosz vesz körül, és ma délelőtt hatalmas veszteség is ért.

– Ezért vagyunk itt szomszéd – szólalt meg a tanárnő, remélve, hogy megnyugtatja Gábort. – Jó hírt hoztunk: a cicáid megvannak, és remekül érzik magukat.

– Valóban? – kapta föl a fejét Szappanos. – Nem is tudom, mi lett volna velem, ha baj éri őket.

– Megvannak, de küldetést teljesítenek – lépett előrébb Balog. – Rita jól mondja: a macskáid rendben vannak, de nekünk egy kis segítségre lenne szükségünk. Hogy precízebb legyek, Majoros Sándor és Kerékgyártó György élete a te nyelvi képességeidtől függ. Őket ugyebár ismered.

– Majorost igen, de Kerékgyártót… – tűnődött a nyelvzseni.

– 1989-ben járt nálad a régi lakásodban. Ott voltunk akkor mindannyian, ő, Majoros, én és egy Lovas Lajos nevű sci-fi író. Majoros annyi idős volt, mint most te meg én, Kerékgyártó pedig valamivel fiatalabb.

– Halványan rémlik valami – biggyesztette le a száját Szappanos. – A cicáim…

– Nyugi, mindjárt rátérek erre is! Harmincat évvel ezelőtt, zsenge ifjú korunkban is segítséget kértünk tőled: le kellett volna fordítani egy latin mondatot óegyiptomira, és hieroglifákkal leírni a szöveget. Egy időutazáshoz kellett volna ez a kód, mert Majoros és Kerékgyártó 2025-ből véletlenül visszakeveredett 1989-be.

– Ez valami sci-fi volt? – értetlenkedett a nyelvzseni.

– Frászkarikát! – emelte föl a hangját Balog. – A valóság volt, Gábor, a legszárazabb, legcsupaszabb valóság! Bizonyítékokkal is alátámasztottuk ezt, de láttam, hogy máshol jár az eszed. Valami norvég krimivel bajlódtál, amit le kellett volna adnod. Végül a fiúkkal abban maradtunk, hogy mivel úgysem ismered az óegyiptomi nyelvet, majd megkereslek 2025-ben és újból megkérlek erre a munkára. Ezért jöttem most ide, és ezért van itt a tanárnő is velem: ő is tudja, hogy Majoros és Kerékgyártó visszamentek 1989-be és ottrekedtek.

– A sci-fi engem sosem érdekelt – legyintett a nyelvzseni aztán szórakozottan belelapozott egy találomra kinyitott kötetbe.

– Nem is kell, hogy érdekeljen! – mondta Balog egyre ingerültebben. – Lediktálom neked a latin mondatot, és csak azt kérem, hogy tedd át egyiptomira, aztán írd le az egészet hieroglifákkal.

– És a cicáim? – akadékoskodott Szappanos. – Mikor kapom őket vissza?

– Ők tartják majd nyitva a dimenziós kaput az Alkotás 7/A ház padlásán. A hieroglifák csak a trigger szerepét töltik be az időutazáshoz.

– Várják csak! – vonta fel a szemöldökét a nyelvzseni. – Ma reggel annak a háznak az udvarán megöltek valakit! Emiatt rángattak be a rendőrségre, le kellett fordítanom a hulla mellett talált latin szöveget!

– Én voltam az a hulla – bólintott Balog. – El kellett játszanom a saját halálomat, hogy a latin mondat a rendőrség közreműködésével eljusson hozzád, mert nem tudtam, hová költöztél. De a tervünkbe hiba csúszott, mert a nyomozást vezető rendőr véletlenül visszavitte a mondatot rejtő kupakot 1989-be. Onnét kaptuk meg a benne lévő szöveget úgy, hogy az a rendőr, aki elvitte, ráírta egy tévékamera objektívjára. Érthető, amit eddig mondtam?

– Abszolút nem – biggyesztette le a száját Szappanos. – Nem értem például azt sem, miért nézel ki úgy, mint egy hajléktalan?

– Muszáj volt eljátszanom a kukamukit, mert a kódot rejtő kék kupakot kidobtad a szemétbe, miután elköltöztél a régi címedről. De nem hibáztatlak, nem tudtad, ez mennyire fontos. Elköltöztél és lomtalanítottál, úgyhogy muszáj volt átszkennelnem a szemetedet.

– Nekem nem volt semmiféle kupakom.

– Én dugtam el nálad, remélve, hogy ott biztonságban lesz.

– Vagy úgy! Miért nem szóltál, hogy keressük meg együtt?

– Most mondom: nem tudtam a címed! De ez most már mindegy. Az a lényeg, hogy megvan a szöveg, és le kéne fordítani, hogy a kaput beüzemelhessük. Tudsz óegyiptomiul?

– Mondjuk, úgy, boldogulok vele.

– Remek! Akkor munkára! – rendelkezett Balog megkönnyebbülve. – A kulcsmondat így hangzik: Et in sterquilinio, veritas latet.

– Ha kapok egy darab papírt, meg egy tollat, le is írhatom – ajánlotta Rita.

Szappanos kutatott egy kicsit azt asztalán, és talált egy noteszt meg egy grafitceruzát.

– Et in sterquilinio, veritas latet – ismételte meg Balog, amit a tanárnő gyorsan lejegyzetelt.

– Tessék! – adta oda az eredményt Szappanosnak, aki az írást egy darabig csak nézegette.

– Ez önmagában is szép mondat – mondta és finoman megigazította szemüvegét. – Egyszerre nyers és fennkölt: „A szemétdombon rejtőzik az igazság.” De átültetni hieroglifákra… nos, az nem egyszerű mutatvány.

Balog közbeszólt:

– Ez a kulcs, enélkül nincs időkapu.

– Lehet – dünnyögte Szappanos –, de nem mindegy, melyik korszakban íródnak azok a jelek. Az egyiptomi írás négyezer éven át sokat változott. Volt, hogy egyszerűsödött, aztán újra bonyolulttá vált. Más volt a piramisépítők korában, más a Középbirodalomban, és más a Ptolemaioszok idejében. Ha rosszul választunk, a kód alighanem használhatatlan lesz.

Rita előhúzta a táskájából a kopt könyvet és letette az asztalra.

– Talán ez segíthet – mondta. – Hátha ebből kiderül, melyik korra kell hangolni a szöveget.

Szappanos kinyitotta a könyvet. A sárga lapok szinte ropogtak a hirtelen támadt, várakozásteljes csöndben. És igen, ott voltak rajtuk a nyelvi kapcsolódás nyomai: görög betűk néhány régi, fölismerhető hieroglifikus jellel körülvéve.

– Ez kiváló, Rita! – kiáltott fel. – A kopt nyelv hidat képez a klasszikus görög és a régi egyiptomi között. Ha találok egy konkrét nyelvi utalást, az segíthet meghatározni, melyik korszak jeleit kell használnunk.

Balog előrehajolt.

– Vagyis?

– Várjatok! – intett Szappanos, majd böngészni kezdett. Oldalról oldalra lapozott, néha félhangosan olvasott föl imákat, himnuszokat, vallási szövegek töredékeit.

– Itt van! – mutatott hirtelen egy sorra. – Egyértelmű utalás a „valóság” szóra, amit itt a régi szógyökkel írnak, nem a késői görög átvétellel. Ez azt jelzi, hogy a fordítási alap valamikor a Középbirodalom végén, az Újbirodalom elején lehetett rögzítve. Vagyis nagyjából időszámításunk előtt 1500 körül.

– Hát az nem tegnap volt – mordult föl Balog, de azért láthatóan megnyugodott. – Akkor most neki tudsz látni?

– Most kezdődik a neheze – válaszolta Szappanos, majd fogott egy grafitceruzát, és egy tiszta lapra kezdte fölrajzolni a jeleket. – Kezdjük a „szemétdomb” fogalmával. Ez így nem létezett. Az egyiptomiak a trágyadombot, hulladékot többféle jellel írták le: a rothadás, a kosár, és a madárürülék jelei mind szóba jöhetnek. Dönteni kell.

– És melyik lesz a megfelelő? – kérdezte Rita.

– Az, amelyik a vallási szövegekben is előfordul. Ott mindig több rétegű a jelentés.

Hosszan rajzolt, radírozott, újrakezdett. A szoba csendjét csak a ceruza sercegése törte meg. Rita odament az ablakhoz, és kinézett a sötétségbe. Az utcán a Dacia mellett Farkas és Péter kedélyesen beszélgettek.

Szappanos közben, ha lassan is, de haladt.

– „Veritas”, azaz igazság… – mormolta. – Erre a legalkalmasabb Maat istennő jelképe: a strucctoll. Ő az isteni igazság és rend megszemélyesítője. Nélküle az egésznek nincs értelme.

– És a „latet”? – kérdezte Balog. – A „rejtőzik”?

Szappanos bólintott.

– Ez a legszebb. Erre van egy jel: egy bagoly, amely félig árnyékba húzódik. Az egyiptomiak ezzel fejezték ki a rejtettséget, a titokban létezőt. A latin szónak tökéletes megfelelője.

Rita elbűvölve figyelte, ahogy a nyelvzseni rajzol: előbb a kosár alakú formát, aztán a strucctollat, majd a baglyot.

– Olyan, mintha életre kelnének a lapodon – súgta halkan. – Mintha tényleg üzenne velük valaki.

Szappanos ránézett a szemüvege fölött.

– A múlt, az ami üzen – mondta. – És talán a jövő is.

Újabb percek teltek el, amíg a teljes mondat kirajzolódott. A papíron most már ott sorakoztak az óegyiptomi hieroglifák: egymás után, szimbolikus sorrendben, mintha a történelem keze írta volna őket.

Balog felállt, és odahajolt.

– Hát ez csodálatos… – suttogta. – Ezt kell majd a kapuhoz illesztenünk, mégpedig körkörösen. Ezzel a mintával nem okozhat gondot.

Szappanos fáradtan hátradőlt.

– A jelek nem csupán betűk. Ezek mágikus struktúrák. Ha hibáztunk a korszak megválasztásában, az egész kísérlet kudarcba fullad.

– Te nem szoktál hibázni – mondta Rita határozottan.

– Szakmai kérdésekben valóban nem szoktam, de egyszer rákattintottam egy adathalász vírus linkjére és elszállt miatta az egész közösségi médiás profilom.

– Az mindannyiunkkal megesik – mondta Rita. – Én például bekapcsolva tartom a kétlépcsős azonosítást.

– Most már én is – bólogatott Szappanos.

– Muszáj indulnunk, mert a cicáid nem lesznek sokáig mozdulatlanok – tette el a papírt Balog.

– Ha én is ott leszek… – kezdte volna Szappanos, de Rita félbeszakította:

– Akkor a cicák rögtön megrohamoznak. Naponta látom, hogy fölmásznak rád, mint egy karácsonyfára. Le sem tudod vakarni őket.

– Ez igaz – bólintott Szappanos. – Menjetek, végezzétek el a próbát, és hozzátok vissza mielőbb Porhót, Hangyát és Szókratészt.

– Így lesz – mondta Balog kifelé menet. – Még ma visszahozzuk a cicáidat, és velük együtt Majorost meg Kerékgyártót is. Azt meg csak remélem, hogy nem írták át a történelmet, vagy legalább nem annyira, hogy az időkapu helyén egy tetőtéri manzárdlakást találjunk. Mert ha igen, örökre ottmaradnak, ahol vannak.

(A regény közlése ezzel befejeződött. A végkifejletet a könyvben olvashatják el, amelyre itt adhatnak le előjegyzést: A macskamúmia rejtély előjegyzése )