Az időcsavar (16)

Jóval később, amikor már Budapesten az elegáns Angelika presszóban üldögéltek – miután Lovas állatkerti otthonában megfürödtek és tiszta inget, nadrágot vettek magukra –, a sci-fi író hirtelen a homlokára csapott.

– Magasságos egek! Majdnem besétáltunk egy időcsavarba!

– Amitől megsemmisülhet a téridő kontinuum? – vonta fel a szemöldökét Majoros, aki bár mérhetetlenül büszke volt arra, hogy összehozott néhány közepesnél halványabb sci-fi novellát, mélyebben nem ásta bele magát ebbe a témába.

– Másról van szó! – hajolt rá az asztalra Lovas. – A terv ugye, az volt, hogy ezt a tábladarabot elküldjük Király Farkasnak, igaz?

Elővette a zsebéből és az abroszra tette a lyukas alumíniumdarabot.

– Abszolúte! – húzta mosolyra a száját Kerékgyártó. – Amíg ti Lajoséknál a tévét néztétek, én a vécén ülve összedobtam egy levelet.

Azzal előhúzott a nadrágzsebéből – amit Lovas apjától kapott kölcsön – egy darab vécépapírt, amire rúzzsal – amit Lajos anyjától lopott – ezt írta:

„Kedves Farkas! Ön még nem ismer bennünket, de mi megmentettük az életét Aradon. A bizonyíték erre a kis fémdarab, amit mellékelünk. Ez akadályozta meg, hogy a sisakját eltaláló lövedék végezzen önnel.”

– Így képzelem el a felütést – mondta büszkén. – Na, mit gondoltok?

– Hát… – húzta el a száját Majoros, de inkább nem mondott semmit. Tudta, hogy Kerékgyártó olyan lesz mint Füles a Micimackóban, ha valaki megkritizálja az ötleteit. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor Lovas, aki nem ismerte ezeket a finomságokat, egyszerűen csak legyintett:

– Felejtsd el, haver. Ezt nem küldjük el.

– Miért? Mi a baj vele? – vonta föl a szemöldökét Kerékgyártó.

– Nem az a gond, hogy rossz, hanem hogy ha elküldjük a levelet, és Király Farkas 2024-ben megakadályozza Majorost, hogy felmenjen a reklámhoz, én most nem ülök itt!

– Arra célzol, hogy akkor soha nem találkozunk és te megmaradsz belügyesnek?

– Ennél is rosszabb sors vár rám: egy savanyú koleszigazgató leszek.

– Hát, ez nem hangzik túl jól – húzta el a száját Majoros. – Gondolom, ebben az esetben az írói karrierednek is fütyülnek.

– Ahogy mondod.

– Márpedig két Zsoldos Péter-díj forog kockán… Hm… Tényleg jobb, ha ezt a levelet elfelejtjük – vakarózott Majoros, és úgy bámult a papírdarabra, mintha mágikus jelentősége volna.

– És az a sok szenvedés Aradon? – kérdezte Kerékgyártó csalódottan.

– Nem volt felesleges – mondta Majoros. – Farkast megmentettük, csak hát nem kérhetünk tőle segítséget.

– Nem értem, miért derogálna neked, ha koleszigazgató lennél a hatvanas években? – fordult Lovashoz Kerékgyártó. – Gondolj a miniszoknyás csajokra! Ugye, ismered azt a rigmust, hogy messze van Budapest, mégis idelátszik? Persze ezt főleg falun mondogatták azokra a csajokra, akiknek kivillant a bugyijuk, de a mondást ez a korszak alapozta meg.

– Fiúkollégiumról van szó – szögezte le Lovas hűvösen.

Egy pillanatig csend telepedett az asztalra. Mindhárman érezték, hogy zsákutcába kerültek. Lovas jövője, a saját hazajutásuk és a történelem kiszámíthatatlan forgása egyetlen gordiuszi csomóvá állt össze.

– Csak egy esélyünk van: vissza kell mennünk Baloghoz – szögezte le végül Majoros. – Ha valaki rendbe tudja tenni ezt a káoszt, akkor az ő.

– De hogyan? A múmiát elvitték, a jeleket összetaposták… – morogta Kerékgyártó. – És te mondtad, hogy a srác messze nem olyan ügyes, mint az apja.

– Ez igaz. De ha az öreg hagyott jegyzeteket, naplót, bármit… abból kihozhatunk valamit. Egy múmia elhelyezése és pár hieroglifa nem lehet olyan bonyolult, mint az Apollo 11.

– Mi a franc az az Apollo 11? – nézett rá értetlenül Lovas.

– Hagyjuk, nem érdekes – intett le Kerékgyártó.

Közben megérkezett a kávé. A fiatal pincérlány sálba burkolt arccal hozta ki, csak a szeme látszott. A feketéhez papírtasakos tejpor is járt, kivéve Kerékgyártónak, ő valamiért nem kapott.

– Itt olvasnak a gondolataimban! Tudják, hogy laktózérzékeny vagyok! – mosolygott a zsurnaliszta.

Majoros nem nevetett. Ő mindig a legrosszabbat feltételezte. Most is a hanyagságot látta mögötte.

Ám ekkor Lovas hirtelen fölpattant, mintha vipera marta volna meg:

– A pincérlány elvitte a papírt meg a lemezdarabot!

– Á, biztos csak rendet rakott – legyintett Kerékgyártó, bár maga sem volt meggyőzve.

– Ez nem véletlen! – suttogta Lovas. – Siessünk, mielőtt a kukába hajítja!

És már szaladt is. Kerékgyártó kissé tétovázva, Majoros pedig komótosan mozdult utána. Amikor kiértek a recepcióba, Lovas már sorolta, mit derített ki:

– A recepciós azt mondta, ma csak egy fiú van szolgálatban, de ő a konyhában főzi nekünk a kávét…

Majoros és Kerékgyártó összenéztek, Lovas pedig elviharzott, mint akit puskából lőttek ki. A Batthyány térre kiérve épp látta, ahogy egy vörös Opel Kadett éles kanyarral elfordul a Szent Anna templom elől, és padlógázzal elszáguld a Margit híd felé.

– Ezt az autót láttuk az Alkotás úton – mondta a lihegve érkező Majorosnak, és a teljesen elképedve csatlakozó Kerékgyártónak.

– Hú… ennek már a fele sem tréfa! – szuszogta Majoros.

– Már biztos, hogy követnek minket. És szerintem egy nő – tette hozzá Lovas.

– Na, Gyurikám, te mint újságíró meg krimiszakértő, mit mondasz erre? – fordult Kerékgyártóhoz Majoros.

– Azt, hogy ideje komolyan elővenni Balogot – vágta rá szinte azonnal a zsurnaliszta. – Úgy érzem, sokkal többet tud, mint amit hajlandó elárulni.

(Talán folytatjuk, talán nem)