Egy jó és egy rossz hír (25)

– Ez baromi jó lett, Gyurikám! – mondta elégedetten Majoros, miután Kerékgyártó befejezte a levél felolvasását. – Még ma feladjuk a postán, és kérünk rá egy 2025-ös kézbesítést. Van elég pénzünk?

– Hát, éppen hogy – vakarta meg a tarkóját Lovas. – Apámtól már így is pofátlanul sokat lejmoltam. Év vége van, az emberek ilyenkor mindent elvernek karácsonyra. Nálunk is ez a szokás. Még szerencse, hogy az öregem nemrég elpasszolta a Csepeljét. Csak azt nem tudom, hogy fogom neki visszaadni a zsét…

– Várjatok csak! – kapott észbe Majoros. – Van nálam egy húszezres – nyúlt a zsebébe, és előhúzta a bankjegyet. – Harminc év múlva ez olyan ötven eurót fog érni.

– Euró? – pislogott értetlenül Lovas. – Az meg mi a fene?

– Majd megtudod, ha eljön az ideje – legyintett Majoros. – A lényeg, hogy tedd el jó mélyre, és vedd elő, amikor forgalomba kerül. Bőven fedezni fogja, amit az öregedtől kölcsönkértél.

Lovas gyanakodva forgatta a bankjegyet, de mert valódi pénznek tűnt, végül zsebre vágta.

– Akkor ezt kipipálhatjuk – könnyebbült meg Majoros. – Már csak a latin-hieroglifa ügyet kell valahogy megoldanunk.

– Balog még mindig őrzi a noteszt, és szerintem már agyvérzést kapott, hogy ennyit várakoztattuk – mondta Kerékgyártó. – Csak semmi kedvem nem volt egy gyorsétkezdében levelet írni.

– Jól döntöttél ezzel a Béke szállóval – bólintott Lovas, miközben körbepillantott. – Közel van a Marx térhez, nyugodt hely, csak az a gond, hogy horror áron mérik a kávét. Ha letudjuk a postaköltséget, egy vasunk sem marad.

– Sanyi bácsi esetleg megválhatna a Temun vett mechanikus karórájától – vetette fel Kerékgyártó. – Az 2025-ben egy olcsó gagyi volt, de itt kisebb vagyon.

– Arról ne is álmodjatok! – kapta el a karját Majoros. – Ez még most is a 2025-ös időt mutatja. Az utolsó bizonyítékom, hogy nem őrültem meg teljesen.

– Hagyjuk most a pénzügyeket – intett Lovas. – Inkább menjünk végre Balogért.

A Lenin körúton már elkezdődött a délutáni csúcsforgalom. Skodák, Trabantok és Ladák végeláthatatlan sora vánszorgott a November 7. tér felé, miközben a járdát ellepte a holnapi szilveszterezésre készülő tömeg. Az újságosbódék környékén alkalmi konfettiárusok kínálgatták a lengyel és csehszlovák termékeiket – rémisztő álarcokat, csúcsos papírsapkákat és félkilós füstbombákat. A Piramis együttes Ajándék című zeneszámának töredékei összekeveredtek a közlekedés lármájával, ami a sült kolbászt, gesztenyét, lángos árusító bódékból terjedő illatokkal kiegészülve igazi, békebeli hangulatot teremtett. Hőseink nehézkesen küzdötték át magukat a falként hullámzó tömegen, de végül megérkezett ahhoz a gyorsétteremhez, ahol Balog várta őket. Egy sarokban üldögélt, előtte csak egy kék kupakos csehszlovák ásványvíz árválkodott.

– Van egy jó hírem, meg egy rossz. Melyikkel kezdjem? – kérdezte.

– A jóval – vágta rá Majoros, a legjobbakat remélve.

– Nos, Castiglione László özvegye rendkívül kedves volt. Behívott, teát főzött, és elém tett egy megviselt példányt az egyiptomi Halottak Könyvéből. Azt mondta, ha apám szövege ősi mintákat követ, akkor a megértéshez nem kell minden részletét dekódolnunk. Az egyiptomiak szerint a szöveg lényege nem a teljes tartalomban rejlik, hanem abban, ami újra meg újra megismétlődik. Mint a Halottak Könyvében: a fontos nevek, formulák és varázsigék több helyen is felbukkannak, hogy a túlvilágon el ne felejtse őket az ember.

– És ez mire megy ki? – kérdezte Majoros gyanakodva.

– Arra – magyarázta Balog –, hogy nekünk sem kell minden egyes szót értelmeznünk apám szövegében. Elég, ha végigmegyünk rajta, és kigyűjtjük az ismétlődő kifejezéseket. Ami a legtöbbször szerepel, az a kulcs, a programkód, amit Gábornak el kell küldenünk 2025-be.

– Pompás! – kiáltott Kerékgyártó. – Ezt rögtön beleírom a levélbe, és elküldjük Farkasnak az egész noteszt. Így Szappanos 2025-ben játszva kinyerheti belőle a programkódot.

– Hát… lenne itt egy kis bökkenő – hajtotta le a fejét Balog. – Mert az történt, hogy miközben itt ücsörögtem és az ásványvizemet kortyolgattam, idelépett elém egy fiatal lány, fölkapta Majoros fényképezőgépét az asztalomról, és elrohant vele.

– Ellopta?! – szörnyülködött Kerékgyártó. – A fenébe! Így oda a bizonyíték! Farkas soha nem fog hinni nekünk!

– Olyan gyorsan történt, hogy meg sem tudtam mozdulni – mentegetőzött Balog.

A három utazó rémült arccal nézett egymásra, mígnem Majoros fölemelte a mutatóujját.

– Mi lenne veletek, ha Sanyi bátyátok nem gondolkodna? – kérdezte sunyin mosolyogva, majd a belső zsebéből előhúzta a memóriakártyát. – Még az Osztyapenkónál kivettem a gépből.

– Sanyi bácsi, te isten vagy! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Kerékgyártó.

– Akkor a rossz hír letudva – bólintott Majoros.

– Részben – ismerte el Balog. – A lány ugyanis a székre tett táskámat is elvitte…

A többiek arca megdermedt.

– …amiben ott volt apám notesze.

(Vége a regény első részének)