December 30-án reggel, amikor Majoros végre megkapta Frici bácsitól az öreg varrógépszerelő szerint kifogástalanul működő dummy batteryt, igazán kellemes, derült idő köszöntött Budapestre. A város olyan tisztán ragyogott, mintha direkt arra készült volna, hogy történelmi fényképeket készítsenek benne az utókor számára. A kis társaság felhajtott kabátgallérral, fázósan, de izgatottan toporgott a Török utcai varrógépszerviz bejárata előtt, és várta Majorost a sorsdöntő jelentőségű készülékkel.
Amikor a levitézlett író végre kilépett az üzletből, egyik kezében a fényképezőgépet, a másikban egy ormótlan, régi műbőr válltáskát tartott, amelyből spirális telefonzsinór vezetett a dummy batteryhez. Lovas alaposan végigmérte a szerkezetet:
– Ez úgy néz ki, mintha Brezsnyev elvtárs személyesen buherálta volna össze egy hajnalig tartó vodkaparti után.
– Nem érdekel, csak működjön – mondta Kerékgyártó, aki kissé aggódva leste a szerkezetet.
– Frici bácsi garanciát vállalt rá – közölte Majoros büszkén. – Igaz, a garancia kimerült annyiban, hogy azt mondta: ha fölrobban, én is ott leszek a temetéseteken, úgyhogy ne aggódjatok!
Balog hitetlenkedve bámulta az összeeszkábált szörnyet:
– Úgy néz ki, mint egy atombomba-gyújtószerkezet.
– Nyugalom! – emelte fel az ujját Majoros professzori komolysággal. – A dizájn valóban pocsék, de egy dummy battery-nél ez nem szempont. Frici bácsi azt mondta, kicsit bonyolult volt Honda motoraksit szerezni, de van egy kamionsofőr haverja, aki hozott egy alig használtat Bécsből potom kétezerért. Ez egy kicsit megdobta a költségeket, még jó, hogy Lajos apjától ötezret kértünk kölcsön. Természetesen mindent megadok majd 2025-ben.
– Nem érdekes – legyintett Lovas. – Az a fő, hogy a cucc elkészült.
– Igen – bólogatott Majoros. – Az öreg a potméterrel a szemem láttára állította be a 7,2 voltot.
És hogy a szavainak nyomatékot adjon, be is kapcsolta a masinát. A Sony A7IV-es hátlapi kijelzőjén azonnal megjelent az utca tűéles képe. Lovas és Balog, úgy nézték, mint Indiana Jones a szent Grált.
– Kár, hogy Szappanosunk nincs itt, most biztosan seggre esne – jegyezte meg Lovas.
– Azt mondta, várja a norvég kriminovella meg a héber Kalevala. Ebből is látjátok, mennyire lehet rá számítani – mondta Majoros.
– Jó helye van a kiadóban, nem szeretné, ha kirúgnák – mentegette az évfolyamtársát Balog.
– Reménykedjünk, hogy 2025-ben azért meg fogja fejteni a kódot – mondta Majoros, és körülnézett, hogy azon a környéken mit volna érdemes lefényképezni.
– Errefelé két olyan ikonikus hely van, ami II. Ramses óta 2025-ig változatlan: a Róma Ételbár és a Bambi söröző. Megdőlhet a rendszer, vége lehet a világnak, ez a két intézmény akkor is működni fog, és ugyanabban a formában, ahogy létrehozták – magyarázott Kerékgyártó vidáman.
– Jó, hogy mondod, mert akkor ezt a két ikonikus helyet fájdalommal, de kihagyjuk. Nekünk olyan helyi nevezetesség kell, ami 2025-ben már nem létezik – mondta erre Majoros, és észrevette a Mártírok útja utcanévtáblát.
– Ez az! A Mártírok útja 2025-ben már Margit körút lesz! – kurjantotta.
Rögtön utasította is a társaságot, hogy álljanak a tábla alá, de aztán eszébe jutott, hogy neki is rajta kell lennie a képen. Így Balog lett a fotós, mert Király Farkas őt nem ismerte. A kép elkészült, és amikor visszanézték, látták, hogy jól sikerült. Lovasnak ettől annyira megjött az alkotókedve, hogy kitalálta, tegyenek úgy, mintha le akarnák szerelni a táblát. Azonnal rablót is tartott Kerékgyártónak, aki vigyorogva úgy tett, mintha a táblát próbálná lecsavarozni, de egy rendőr meglátta őket, és odajött. Lovas magyarázkodni kényszerült:
– Csak ellenőriztük, hogy nem lazult-e ki a tábla, biztos úr!
A rendőr ezt persze nem vette be, úgyhogy Lovas megkereste a még mindig nála lévő belügyes igazolványát, ami annak ellenére, hogy 1962-ben állították ki, olyan állapotban volt, mintha ez idén, azaz 1989-ben történt volna. A rendőr fölvonta a szemöldökét, de mert Lovas azzal a mozdulattal nyújtotta át neki az okmányt, ahogy azt a valódi belügyesek teszik, és amit civil nem ismerhet, végül tisztelgett és távozott.
Ezt a kalandot tehát megúszták, de hogy a malőr ne ismétlődhessen meg, a hatossal átvillamosoztak Pestre, a Marx térre. Ott szintén beálltak pózolni az utcanévtábla alá, ám itt meg Kerékgyártónak támadt egy fényes ötlete. Azt javasolta, álljanak be a Skála Metró nagy neonfelirata elé, miközben Lovas egy kólát tart, szándékosan kitakarva vele az M-betűt, amiből így „Skála etró” lett.
– Zseniális megoldás! – dicsérte meg Majoros, miközben a potmétert birizgálva gondoskodott a feszültség szinten tartásáról.
– Milyen kár, hogy a Dózsa György útról már elvitték a Lenin-szobrot – sopánkodott Kerékgyártó. – Az lett volna az igazi.
– De az Osztyapenkó még ott van a helyén a Budaörsi és Balatoni út elágazásánál! Busszal semmiből nem áll meglátogatni – mondta Balog.
Így is tettek: egy gyors buszozás után – 1989-ben még szinte repültek a pesti autóbuszok – az Osztyapenkónál is lőttek néhány mókás csoportképet, közöttük egy olyat, amelyen mindannyian szalutálnak, egy másikon pedig kisfröccsel koccintanak. Az italt a buszon kapták egy idős nénitől, aki arról próbálta őket meggyőzni, hogy Osztyapenkó valójában magyar volt és Osztrenkovicsnak hívták.
Mivel itt nem háborgatták őket rendőrök, Majoros átállította a gépet videó módba, és Balog készített róluk egy rövid mozgóképet. Kerékgyártó ezen el is mondta Farkasnak a lényeget, mármint, hogy amint látja, 1989-ben vannak, és nagyon remélik, segít neki meg Majorosnak visszakeveredni 2025-be.
Majoros a videót visszanézve úgy gondolta, ez a módszer ütősebb, mintha levelet írnának, de a gép ekkor pörcent egyet, és a kijelzője elsötétedett.
– A franc essen belé! – bosszankodott a levitézlett író, amikor megnézte a táska tartalmát. – Eltekerődött a potméter! A feszültség fölszaladt tizenkét voltra!
– Mit jelent ez, Sanyi bácsi? – kérdezte Lovas rosszat sejtve.
– Azt, hogy a gépnek kampec – összegzett Majoros bosszúsan.
Nem tehettek mást, mint hogy szomorkodva visszabuszoztak a városba, mert ezek után a további érdekes helyek keresgélése értelmét vesztette.
– Remélem, hogy a túlfeszültség nem égette ki a memóriakártyát, és azt legalább feladhatjuk – dörmögött Majoros, odaadva a gépet Balognak, hogy tegye bele a táskájába. De Balog ekkor a homlokára csapott, mert eszébe jutott, hogy az apja jól ismerte a néhány évvel korábban elhunyt híres egyiptológust, Castiglione Lászlót, akinek özvegyéhez felettébb hasznos volna ellátogatni, mert biztosan vannak tippjei a hieroglifák és a latin szövegek összekapcsolására.
– Hol lakik ez az özvegy? – érdeklődött Majoros rövid tűnődés után.
– A Frankel Leó úton, mindjárt a Bambi söröző mellett – mondta Balog.
– Rendben, te menj oda, és kérdezd meg az özvegyet, mi addig Gyurival meg Lajossal tájékozódunk a Lenin körúti postán, hogy milyen módon lehet letétbe helyezni egy levelet 2025-ig. Aztán majd megfogalmazzuk a levelet is valahol.
– Tegyünk így! – bólintott Balog. – Írjátok meg a levelet, én pedig kifaggatom az özvegyet. Hol fogunk találkozni?
– Még nem tudom. Te mit javasolsz?
– Találkozzunk, mondjuk… a November 7-ike téren a nemrég megnyílt gyorsétteremben!
– Megdumáltuk – bólintott Majoros, és Lovas meg Kerékgyártó társaságában a Lenin körúti posta felé vette az irányt.
(Talán folytatjuk, talán nem)
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- teringette
- easy
- Tóth Ágoston
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
Korábbi részek
