A nagy macskalopás (37)

– Nem! Én erre képtelen vagyok! – jelentette ki Farkas a nyelvzseni Szappanos Gábor rózsadombi villája előtt, ahol perce óta álldogáltak Friedrich Péterrel. A kopt kézirat megszerzője már a Hadikban látta, hogy Farkas sokkal tétovább a kelleténél, ezért azt mondta, segít neki a házi kedvencek terén szerzett tapasztalataival, de az akció érdemi részében szerepet vállalni semmiképpen nem akart. Se pénz, se publikálási lehetőség nem tudta lázba hozni. A Doki pedig – látva, hogy a művelet nem igényel filológiai szaktudást –, mint aki jól végezte dolgát, visszavonult a Zenta utcai telephelyére. Farkas ezt nem is bánta. Régóta ismerte a Dokit, és tudta, hogy csak a szavak embere. Vele ellentétben Péter maga volt a megtestesült gyakorlatiasság. Gond nélkül idenavigálta Farkast, pedig a Rózsadombnak ez a része olyan volt, mint egy labirintus. De amikor kiderült, hogy a szomszéd, akitől a macskákat el kellett lopniuk, egy tizenkét lakásos társasházban lakik, ő is elbizonytalanodott. Kizártnak tartotta, hogy ne érkezzen vagy távozzon valaki az alatt a néhány perc alatt, amíg az akciót végrehajtják. Némi esélyt csak az adott nekik, hogy Furján Rita lakása lent volt a fölszinten, de a macskalopás ott sem egy leányálom, és ezt Péter pontosan tudta.

– Ne aggódj, nem lesz semmi baj – mondta a kibicek végtelen nyugalmával, bár mint macskatartó bizony aggódott a cicák testi épsége miatt. Farkas ugyanis nem titkolta, hogy szemernyi szimpátiát nem érez irántuk. Gombával, vadalmával vagy erdei bogyóval könnyen elbánt volna, de az ilyesmi ugyebár nem kívánságműsor.

A macskaszállító dobozokat Péter egy útba eső kisállatboltban pillanatok alatt megvásárolta, és most akcióra készen állt velük a Dacia mellett. Ha Farkas a hagyományos módszert választva törhetett volna be Rita lakásába, és ahogy kell, magával viszi a dobozokat is, már rég túl vannak az egészen. De a tanítónő otthon tartózkodott, és a jelekből ítélve nem is szándékozott távozni.

– Mi lesz, ha észrevesz, és rám hívja a rendőrséget?! – fantáziált a lapszerkesztő miközben az ablakokat figyelte.

– Ne is gondolj erre – mondta Péter, aki láthatóan élvezte a fegyverhordozó Sancho Panza szerepét. – Mindig a legegyszerűbb megoldás a legjobb.

– Mi értesz ezalatt? – fordul hozzá Farkas ingerülten. Fázott, és az idő is sürgette.

– A helyedben én odamennék, megnézném, hogy az ajtó be van-e zárva. Ha nincs, simán belépnék a lakásba.

– Talán igazad van. Egy próbát azt hiszem, megér – mondta Farkas rövid tűnődés után, majd nagyot fújtatva bement a lépcsőházba.

De kisvártatva visszajött.

– Képzeld, nincs bezárva! – újságolta izgatottan.

– Sejtettem, hogy így lesz – bólintott Péter. – A Rózsadombon az emberek ritkán zárják magukra a lakásaikat.

– Na jó, de hogyan tovább?

– Bemész, és kifigyeled, hogy a tanárnő merre járkál. Valószínűleg a konyhában lesz, mert most kell megetetnie a macskákat, azok meg tápot, esetleg konzervet kapnak, amit ki kell bontogatnia. Mivel ebben nincs gyakorlata, elszórakozgat velük egy ideig.

– Mire mennék nélküled… – sóhajtott Farkas.

– Mint mondtam, gyakorló macskatartó vagyok – mosolygott Péter. – De ha sokáig tökölődsz, a nő elkészíti a kaját, és beviszi a szobába a cicáknak.

– Miből gondolod, hogy a szobában tartja őket?

– Nézd csak, az egyik ott ül az ablakban! – mutatott a házra Péter.

– Jé, tényleg… – álmélkodott Farkas. – De mit csináljak, ha a nő mégis észrevesz?

– Akkor bevallod, hogy egy tudományos kísérlet céljából rövid időre kölcsön kell kérned Szappanos Gábor macskáit. Van névjegyed?

– Van.

– Ha lebuksz, mutasd meg neki. Talán használ.

– Menj a fenébe! – legyintett a lapszerkesztő, aztán határozott léptekkel megindult befelé, de már a lépcsőház ajtajából visszafordult.

– Hogy hozzam ki egyszerre mind a hármat, ha nem vihetem be a dobozokat?! – kérdezte, mint akinek fény gyúlt az elméjében.

– Mi sem egyszerűbb – legyintett Péter. – Fogsz egy reklámszatyrot. A legtöbb ilyen lakásban a bejárattól jobbra vagy balra egy akasztón lógnak. Bemész, leakasztod, és besurransz vele a szobába, ahol halkan az mondod: cicc, cicc! A macskák erre odajönnek, mert kíváncsiak, és te egyesével belegyömöszölöd őket a szatyorba.

– Három szatyorba?!

– Egybe. Maximum kettőbe. Kicsik ezek. Nyugodj meg: én már cipeltem két kandúrt és egy nőstényt egyszerre egy IKEA-s szatyorban. Kifejezetten tetszett nekik.

Farkas megborzongott. Elképzelte, ahogy belép a lakásba, és Furján Rita azonnal hozzávág egy öntöttvas lábast, miközben az egyik macska a lábát harapdálja, a másik a kabátjába kapaszkodik, a harmadik meg a vádliján élezi a körmét. Hogy magyarázza meg ilyen körülmények között, hogy csak kellékeket gyűjt egy időutazáshoz, és minden jogi következményt vállal?

– Ha nem jövök vissza öt percen belül, hívd ki a mentőket – mondta rezignáltan.

– Ja, és lőj egy TikTok-videót is! – vigyorgott Péter.

Farkas nem válaszolt. Bement. Az ajtó szerencsére nem nyikorgott, és huzat sem keletkezett. A kis előszoba kellemesen meleg volt, és mintha az égiek is közbeavatkoztak volna: a konyha üvegajtaja nem maradt nyitva. Tompán hallotta, hogy a mosogatóba csorog a víz, és halkan szól a rádió: valami kulturális magazin lehetett, ami úgy tűnt, magára vonta a tanárnő figyelmét, mert hosszabban szöszmötölt a macskaeledellel.

Balra tényleg ott lógott három reklámszatyor – egy Auchanos, egy Sparos, meg egy „Költészetet a címkékre!” logós újrahasznosított pamuttáska. Az utóbbit választotta, mert úgy érezte, lebukás esetén ez enyhítő körülmény lesz.

Aztán belépett a szobába, ahol szembe találta magát az egyetemes macsaktörténelem három legborzalmasabb teremtményével.

– Cicc, cicc! – suttogta remegő hangon, és leguggolva elővette azt a Friskies csalit, amit Péter még a kocsiban adott át neki. Akkor közömbösen vette el, de most látta, mennyire hasznos ez a csali.

Az első cica, egy szürke cirmos, rögtön odajött. Hagyta magát megfogni, és szinte kíváncsian mászott be a szatyorba.

A második, egy vörös-fehér pamacs, először hátrált, aztán megszaglászta a csalit, majd váratlanul mosakodni kezdett. Farkas egy gyors mozdulattal őt is beletuszkolta a szatyorba.

A harmadik, egy fekete nőstény, már keményebb diónak bizonyult. Úgy tűnt, rá se bagózik a Friskies-re, csak ült és várt. Farkasnak már a térde is remegett, a vérnyomása meg a kétszázat verdeste, mert csak pillanatok kérdése volt, hogy a tanárnő megjelenjen. Arra gondolt, két macska is több a semminél, és már majdnem menekülőre fogta, de eszébe jutott, hogy a levél egyértelműen hármat említett. És ekkor beugrott a megoldás: a kabátja zsebében ott volt a tegnapi reggelijének, egy szalámis zsemlének a maradványa. Stikában ette a szerkesztőségben, és amikor Manci, a takarítónő megjelent az ipari porszívójával, pánikszerűen bedugta a zsebébe. Manci nem ismert tréfát. Ha szemetet látott, és azt összefüggésbe tudta hozni a jelenlévők valamelyikével, úgy nézett rá, mint bérgyilkos az áldozatára. De a reflexeinek köszönve Farkas kimászott a slamasztikából. Ettől annyira megkönnyebbült, hogy amikor Manci távozott, a zsemledarabot elfelejtette kidobni a zsebéből. Ez most szó szerint megmentette az életét. Előrángatta a maradványt, és megmutatta a harmadik cicának. Azt pedig odasétált, és hagyta, hogy Farkas megfoghassa, és betuszkolhassa a másik kettő mellé.

Az értékes teherrel visszaosont az előszobába, ahol tisztán hallotta hogy Rita a konyhában elzárja a mosogató csapját. Másodpercek választották el a lebukástól.

Az utolsó pillanatban surrant ki a lépcsőházba, és húzta be maga után az ajtót. Péter a kapu előtt várta.

– Innentől átveszem – mondta, és lehajolt, hogy a macskákat áthelyezze a jóval kényelmesebb dobozokba.

– Remélem, hogy ezek a lények tényleg képesek aktiválni az időkaput. Mert ha nem, akkor… – mondta Farkas, de nem fejezte be, mert Rita lakásából ajtócsapódás majd lábdobogás hallatszott.

– Alighanem fölfedezte a lopást – állapította meg Péter, és a dobozokat fölkapva a Daciához rohant. Ez a sietség nem volt rá jellemző, de a szükség ugyebár törvényt bont.

A Daciával már lefelé gurultak a Rózsadombról, amikor Péter hirtelen fölkiáltott:

– A váltáskám! A kopt kézirat!

Farkas bambán nézett rá.

– Milyen váltáska?

– A barna táska, amibe beletettem a könyvet! Ott hagytam a lépcsőház ajtajánál, amikor rohantam bepakolni a dobozokat!

Farkas szeme elkerekedett.

– Azt mondod, hogy a könyvet ott felejtetted Furján Rita orra előtt?!

– Sajnos ez történt. Azonnal fordulj meg!

– Szó se lehet róla! A nő biztosan figyeli az utcát. Ha meglátja a rendszámot, hívja a rendőrséget, és nekünk kampec.

– De a kéziratot én kölcsönöztem ki… – mondta Péter szinte könyörögve.

– Nagyon sajnálom – jelentette ki Farkas, és harmadikba kapcsolt. – Ha már idáig eljutottunk, végig kell csinálnunk ezt az egészet.

Péter nem válaszolt, de az arckifejezése arról árulkodott, hogy már formálódik a fejében a megoldás.