A rendszerváltás sötét árnyékában (28)

Paládi hadnagy megtántorodott és a falig hátrált.

– A hatvanas években vagyok! – suttogta őszinte döbbenettel.

Aztán mint a tébolyult visszarohant a lépcsőn, ki a tetőre, de ott, ahol a hatalmas BIZTONSÁG reklámnak kellett volna magasodnia, nem volt semmi!

Rögtön megértette, miről van szó:

– A reklámot csak később fogják megépíteni. Most még nincs meg a hazavezető kapu! – vonta le a borzalmas végkövetkeztetést, aztán behunyta a szemét, és mélyen beszívta a szénszagú levegőt, hogy megnyugodjon. A módszer csodát tett, mert amikor ismét körülnézett, a szomszéd házon észrevett egy vadonatúj óriásreklámot, ami a megszólalásig hasonlított a hiányzó BIZTONSÁG-hoz, azzal a különbséggel, hogy ez a BIZTOSÍTÁS szót formázta irdatlanul nagy bádoglemezekből.

A hadnagy megpróbált logikusan gondolkodni. Adva volt ugye, az idevezető dimenziókapu, amit 2025-ben a helyén volt és működött, de valami miatt egy olyan korba dobta, ahonnét nem volt lehetősége a visszatérésre. Ugyanekkor itt volt egy másik reklám, ami elvileg akár egy másik időkapu is lehetett. Csak úgy győződhetett meg erről, ha átmegy oda, és megtesz egy kört a keskeny deszkapallón. Így is tett. A szomszéd épület tetőjére vezető ajtó zárva volt, de a hadnagy könnyedén kinyitotta egy utcán talált, sperhakniszerű bicikliküllővel. Ezt követően sietve körbejárta a BIZTOSÍTÁS reklámot, aztán visszament az utcára.

Óriási megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy a Déli Pályaudvar ott van a helyén, és a BIZTONSÁG is fönt meredezik a 7/A épület tetején. Most már elhitte, hogy az a furcsa láda, és a körülötte lévő misztikus jelek váltották ki ezt a vad ugrabugrálást az időben, ami rendvédelmi szempontból komoly biztonsági kockázatot hordozott. Ha például egy kéményseprő gyanútlanul följön ide, a hatvanas években találja magát, és bár a statisztikák mindez idáig csak egy ember eltűnését rögzítették, semmi sem garantálta, hogy ez a baleset nem fog megismétlődni újból és újból.

Paládi hadnagynak hivatali kötelessége volt kivédeni ezt a helyzetet, ezért sietve visszament a 7/A épület padlására, hogy a ládát lefoglalja és eltávolítsa a helyéről. Ám eszébe jutott, hogy legutóbb, amikor az egyik jelet megérintette, határozott elektromos ütést érzett, ezért körülnézett, hogy miként szigetelhetné magát. Az egyik sarokban, az ottfelejtett ócska holmi között talált egy pár gumitalpú női tornacipőt, ami bár kicsi volt ahhoz, hogy fölvegye, arra megfelelt, hogy ráerőltesse a cipője orrára. Így már lábujjhegyen oda mert tipegni a ládához, és volt bátorsága megfogni a rajta lévő vasfogantyút.

Amikor a ládával leért a földszintre, betuszkolta azt a lépcső alatti zugba, és kiment az utcára. A szolgálati kocsija továbbra sem volt a helyén, de ennél sokkal meglepőbbnek vélte a Déli Pályaudvar állapotát. Mint tudjuk, 2025-ben ez a terminál már olyan képet mutatott, mint egy posztapokaliptikus mozidíszlet. A MÁV kénytelen volt egy hatalmas vászonnal eltakarni az emberi szemek elől, de ennek a hadnagy most nyomát sem látta. Habár a pályaudvar nem volt vadonatúj, megfelelt annak a kívánalomnak, amelyet az utasok és a járókelők elvártak tőle. Paládi azt is észrevette, hogy az Alkotás úton valami oldtimer fesztivál zajlik, mert csupa Trabant, Lada és Skoda haladt egymás mögött. Modern kocsit mutatóban sem lehetett látni, nem beszélve a hibridekről meg az elektromos terepjárókról. Ehhez képest Paládi a sarkon észrevett egy újságosbódét, pedig 2025-ben ezek már az utolsó szálig kivesztek. Odament, gépiesen fölmérte a kínálatot, és megállt benne az ütő: a stand kizárólag 1989-es sajtótermékeket árult! Volt ott Népszabadság, Nők Lapja, Népsport, Füles, Ludas Matyi, Szabad Föld meg minden egyéb, ami a rendszerváltás előtt nagy példányszámban csábította az olvasókat. Ez végképp megerősítette benne azt a gyanút, hogy a valami csúnyán félrement, és nem 2025-be, hanem 1989-be tért vissza.

Ebben a pillanatban valaki megpaskolta a vállát. Paládi riadtan megfordult, és hatalmas meglepetésére Zombori Szilvia állt mögötte.

– Ó, hát maga az! Hogy kerül ide?! – kiáltotta meglepetten.

– Ahogy maga is – mondta a lány. – Átléptem a dimenziós kapun.

– 1989-ben vagyunk? – kerekedett ki a hadnagy szeme.

– Ahogy látja – mutatott az újságosbódéra Szilvia. – Mindjárt itt a karácsony, és Romániában ropognak a fegyverek.

A hadnagy szóhoz sem jutott.

– Gondolom, az a lókötő újságíró is itt kötött ki – mondta, amikor egy kicsit összeszedte magát.

– Jól gondolja. Gyuri itt van, meg az a levitézlett író… hogy is hívják?

– Úgy rémlik, Majoros Samu.

– Valahogy így – bólintott a gyakornoklány. – Ő már három hónapja átjött, és mindez idáig a hatvanas években dekkolt. De most, hogy Gyuri is fölbukkant, véletlenül összefutott vele, és együtt fölhoztak 1962-ből egy fiatal belügyes tisztet, aki itt átalakult sci-fi íróvá.

– Hogy érti azt, hogy fölhoztak és átalakult?!

– Az időutazással megváltozik a jövő szerkezete. Majoros 1989-ben nem levitézlett író, hanem nyugdíjas villanyszerelő, Kerékgyártó meg csapos egy újpesti kocsmában. Csak ezt még egyikük sem tudja.

– És maga? Honnan tudja mindezt? Nyomozott utánuk?

– Mondhatjuk. De inkább megpróbálom helyrehozni azt, amit Majoros elrontott. Azzal, hogy kiemelt egy fiatal belügyest a történelem sodorvonalából, megváltoztatott néhány fontos eseményt. Hallott a pillangó-effektusról?

A hadnagy a fejét rázta.

– Nem baj. A lényege ennek az, hogy minden összefügg mindennel. Ha nem akadályozom meg, hogy ezek ketten tovább kavarjanak, lemondhatunk a rendszerváltásról.

– Ez képtelenség! – ingatta a fejét a hadnagy.

– Amikor átléptem a portálon, azonnal fölkerestem azt személyt, aki a portálkapu műszaki részét fejlesztette. Ő történetesen a nagyapám, aki Balog Jenő professzorral együtt dolgozta ki ezt a találmányt. A nagyapám kiváló matematikus, a jövőszámítás nagy szakértője. Tőle tudom, hogy Majoros és Kerékgyártó hamarosan föl fog adni egy levelet 2025-be, ami olyan zavart okoz a posta rendszerében, hogy elkallódik miatta egy másik, nagyon fontos levél, amit a Demokratikus Kerekasztal küld Pozsgay Imrének.

– Hogy kallódhat el egy ilyen fontos levél?

– Úgy hogy a postai szortírozóban alászorul Majorosék levele alá. A nagyapám ezt az eseményt laboratóriumi módszerekkel modellezte, és az eredmény száz százalékos lett.

– Mit jelent ez?

– Hogy ha nem teszünk ellene semmit, a jelzett esemény bekövetkezik.

– Na jól van, a posta elveszít egy levelet. Miért lenne ezt akkora tragédia?

– A levél nem ér célba, és az ellenzéki szervezkedés ebből arra a téves következtetésre jut, hogy az ellenállás reménytelen, ezért feloszlatja önmagát. Minden marad a régiben, sőt, 2025-ben Magyarország lesz az egyetlen kommunista állam Európában.

A hadnagy szólni sem tudott a döbbenettől.

– Gondoltam, ezt nem hagyhatom annyiban, hát követtem Gyurit. De sajnos ő az ugrás után rögtön belebotlott Majorosba, aki 1965-ből folyamatosan járkál föl és le 1989-be. Azt viszont nem értem, legutóbb hogyan köthettek ki mind a ketten 1962-ben, amikor a portál 1965-re volt állítva.

– Meglep, hogy ennyire vágja ezt a témát – csodálkozott a hadnagy. – Rendőrgyakornok létére ez elég különös.

– Én nem vagyok rendőrgyakornok.

– Hát akkor micsoda? – kérdezte Paládi meglepetten.

– Azt most még nem árulhatom el.

– Szóval nem rendőr – ráncolta a homlokát a hadnagy. – Tehát átvert. Ez csalásnak minősül.

– Ha így is történt, maga itt nem vonhat felelősségre.

– Na ne vicceljen! – nevette el magát a hadnagy. – Most tüstént bemegyünk a kapitányságra, és fölvesszük a jegyzőkönyvet, arról, hogy…

– Hogy nem vagyok rendőr? – mosolygott Szilvia. – Ezt nem is tagadom. De ebben az időben maga sem rendőr.

– Honnét veszi ezt a sületlenséget?! – fakadt ki a hadnagy. – Rendőr vagyok, rendőrhadnagy! Akarja látni az igazolványomat?

– Az igazolványa itt nem ér semmit. Legfeljebb a színpadon mutogathatja, miközben rendőrvicceket mesél a közönségének.

– Színpadon? Én?! Túl messzire merészkedik kislány!

– Csak megpróbálom képbe hozni: 1989-ben maga nem rendőr.

– Hát akkor mi vagyok?!

– Színész.

És mintha csak végszóra történt volna, ebben a pillanatban két csitri vihogva odapenderült Paládi hadnagy elé és autogramot kért tőle.

– Ez hihetetlen: autogramokat osztogatok 1989-ben! – kóválygott a hadnagy, miután a két vihogó csitri az aláírt fényképével elfutott a Moszkva tér irányába. – Hogy lehetek én ebben a korban színész, amikor az Anyám tyúkját sem tudom elszavalni?

– A nagyapám szerint aki átjön a kapun, olyan jövőt kap, amire mindig is vágyott. Majoros a világ legjobb villanyszerelője szeretett volna lenni, vagy legalább olyan, aki meg tudja különböztetni a fázist a nullától, Gyuri meg az élete jelentős részét kocsmákban töltötte, így akikre felnézett, azok a mind csaposok voltak. Lovas pedig bár belügyes volt, két vallatás között titokban űrlényes novellákat írt.

– Na jó, de hogy lehetek én színész?!

– Biztosan szeret kitűnni a tömegből.

A hadnagy elgondolkodott. Talán volt némi igaza Szilviának, mert mi tagadás, nem csekély mértékben élvezte a munkahelyi eligazításokat. Olyan volt ez számára, mintha a reflektorok fényében sütkérezett volna.

– És maga honnét tudja, hogy én itt színész vagyok?

– Tele van a város a képeivel – mutatott Szilvia a felettük kifeszített hatalmas poszterre, amelyen Paládi életnagyságú fotója a Szilveszter estéjén a Mátyás Pincében esedékes önálló estjét hirdette, mégpedig úgy, hogy a hadnagy rendőrnek öltözve egy talpára állított szovjet atombombára támaszkodott. Mi tagadás, elég közönségcsalogató volt.

– „Robbantson szilveszteri petárdát Paládi Zsolttal”… – olvasta a hadnagy hitetlenkedve.

– Úgy ám! – bólintott Szilvia. – Állítólag minden jegy elkelt.

– De nekem nincs is műsorom!

– Akkor majd rendőrvicceket mesél.

– Nem, erről szó sem lehet! – rázta a fejét a hadnagy. – Vissza akarok menni 2025-be!

– Az sajnos nem lehetséges – komolyodott el a lány. – Mindkét kapu a hatvanas évekbe vezet, csak onnan lehetne visszaugrani 2025-be, de ahogy látta a BIZTONSÁG még nincs készen. Erre minimum három évet kell várni.

– Ez nem mondja komolyan!

– Sajnos ez a szomorú valóság. Balog professzor ezért nem próbálta ki személyesen is az átjárót, de biztosan talált volna valami megoldást erre a hibára, ha Majoros véletlenül nem keveredik bele a kísérletbe. Gyuri és Lovas még jobban összekutyulták ezt az amúgy is kusza helyzetet.

– Akkor most mi a teendő?

– Két lehetőségünk van: vagy itt várjuk meg, hogy a hatvanas években megépüljön a reklám másik fele, vagy lemegyünk 1962-be.

– Mi vár ránk 1962-ben?

– A Ki mit tud.

– Nem így értettem, hanem konkrétan énvelem mi lesz?

– Gyanítom, hogy ugyanígy színész lesz, de csak harmadrangú. Itt viszont sztár, ahogy a mellékelt poszter is mutatja.

A hadnagy még egyszer szemügyre vette a plakátot. Mi tagadás, elég jól nézett ki rajta.

– És miből áll megtartani ezt az önálló estet?

– Kimegy a színpadra, visz magával egy vödröt, amire ráfogja, hogy atombomba. Aztán összehord hetet-havat.

– Ennyi?

– Nagyjából.

A hadnagy megvakargatta a füle tövét, miközben a Déli Pályaudvar homlokzatát tanulmányozta.

– Én azért tennék egy próbát a hatvanas években is. Hátha ott nem kell szerepelnem. Persze akkor még meg sem születtem.

– Ez nem akadály. Kap egy alternatív múltat, mint Majoros. Ha mindenképpen ezt szeretné, menjen föl a BIZTOSÍTÁS reklámhoz, és járja körbe. A macskamúmia majd visszarepíti.

– Macskamúmia? – meresztette ki a szemét a hadnagy.

– Az Alkotás út 7/A padlásán egy ládában van egy egyiptomi szent macskamúmia. Az működteti a portált a teljes időskálán, vagyis, ha egy adott időben a helyén van, a dimenziókapu minden időben használható lesz. Más szóval ez azt jelenti, hogy visszatérhet a hatvanas évekbe.

– Attól tartok, van egy kis gond – mondta a hadnagy rövid tétovázás után. – Mivel nem tudtam erről a fejleményről, és mert azt hittem, abban a ládában valamilyen veszélyes szerkezet van, lecibáltam a földszintre.

– Nem mondja!!!

– De mondom.

– És a hieroglifák?

– Miféle hieroglifák?

– A jelek a láda körül. Remélem, azokat érintetlenül hagyta!

– Őszintén szólva nem törődtem velük.

– Mi jelent ez?

– Azt hogy eléggé széttapostam mindet.

Szilvia elsápadt.

– Akkor maga tönkretette az időkaput! Hiába épül meg a hatvanas években a reklám másik fele, vagyis az antenna, ha nem lesznek ott azok a jelek, amelyek a kozmikus energia áramlását szabályozzák. Talán a hatvanas évekből még fel lehet ugrani ide, mert a kapu ugyebár nyitva maradt, de ez egyáltalán nem biztos.

– Nem egészen értem, mit jelent ez…

– Azt, hogy itt rekedünk 1989-ben. Maga megmarad varietészínésznek, én archeológus leszek, a rendszerváltás pedig elmaradt. Még van nagyjából egy hete, hogy összedobjon erről egy kacagtató esztrádműsort.

(Talán folytatjuk, talán nem)