Szilvia intett a hadnagynak, hogy kövesse, és beszállt abba a tűzpiros Opel Kadettbe, ami kicsit távolabb parkolt.
– Honnét van ez a pompás járgány? – kérdezte Paládi, miután elhelyezkedett az anyósülésen.
– A nagypapám barátja adta kölcsön. Ő is arisztokrata és varrógépszervize van a Török utcában. Mint láthatja, elég jól megy neki – mondta Szilvia és beindította a motort. Egy éles kanyarral megfordultak, és az Alkotás út 7/A-nál megállva betették a hátsó ülésre a macskamúmiás ládát, majd ugyancsak éles kanyarral visszafordulva elszáguldtak a Vérmező mellett, hogy a Moszkva tér melletti Vérmező útról rákanyarodhassanak a Hattyú utcára, ami a Donáti utca felé vezetett. A forgalom szinte jelentéktelen volt ahhoz képest, amit Paládi 2025-ben megszokott, és a járdák mellett parkolóhely is akadt bőségesen.
A Donáti utca 40-42-es számú háromemeletes ódon épület kívülről semmi különöset nem mutatott, de odabenn, az első emeleti lakásban egy másik világ várt rájuk. A lakás előszobájában kopott perzsaszőnyeg fedte a parkettet, a falakon időrágta olajfestmények lógtak, közöttük pedig egy foncsorát veszített hatalmas tükör, ami nyilván csak díszként szolgált, de úgy festett, mintha egy időalagút bejárata lett volna.
– Ne csodálkozzon, ha a nagyapa latinul fogja magát köszönteni – súgta Szilvia. – Úgy tartja, ez a társasági etikett legfontosabb szabálya.
Paládi belépett a nappaliba, ahol a könyvespolcok mind a négy falat elfedték. Az ajtóval szemben, háttal az utcára néző ablaknak, kockás házikabátban üldögélt karosszékben a ház ura, egy szigorú tekintetű öregúr. A tekintetéből a hadnagy enyhe arisztokratikus bizalmatlanságot olvasott ki.
– Salve, peregrini temporales – intett az öregúr a pipájával, amit az ölében tartott. – A múltban nincs büntetés, csak máig ható következmény.
– Jó napot kívánok – próbált Paládi meghajolni, de megbotlott a szőnyeg szélében, így kis híján hasra vágódott.
– Nagypapa, ő Paládi Zsolt, aki 2025-ben még rendőrhadnagy volt, most meg a világot jelentő deszkák virtuóza – mutatta be Szilvia.
– Az öltözéke egy kicsit rendezetlen, de ha színész, akkor ez érthető – állapította meg az öregúr. – Én Zombori Zsigmond vagyok. Nyugalmazott gépészmérnök, jelenleg valószínűség-kutató.
Paládi alaposabban is körülnézett. A polcokon régi könyvek, távolabb egy falra szerelt esernyőgyűjtemény és egy oroszlánfejes falióra.
– Mérnök úr, igaz, hogy ez a Majoros–Kerékgyártó–Lovas triász megkavarja majd a történelmet? – kérdezte rögtön a tárgyra térve.
Az öreg elmosolyodott.
– Fiam, a jövő csak egy sokismeretlenes egyenlet. Aki ért a matematikához, tud minden titkot. Ezek hárman kettő és fél hónap múlva akkora galibát fognak okozni, hogy ahhoz képest a romániai forradalom csak egy vásári mulatság.
– Ha ennyire biztos ebben, miért nem állítja meg őket? A feljelentés például működhetne. Most még szocializmus van, ez szinte népszokás…
– Megvizsgáltam ezt a lehetőséget is – bólogatott az öreg. – Tudja mi történik, ha Majorost rács mögé dugják? 2025-re az ország fizetőeszköze a mák lesz!
– A mák?! – hőkölt hátra Paládi.
– A darált mák. Zacskóban mérik, tízdekás kiszerelésben – legyintett az öreg. – Ezért javasoltam azt Szilviának, hogy figyelje ezt a három jómadarat, és ha azt látja, hogy belepiszkáltak az események menetébe, lépjen közbe.
– Hogyan?
– Tegye el láb alól ezt a Majorost. Ő mozgatja a szálakat.
– De úgy tudom, Majoros itt csak egy villanyszerelő! – lepődött meg a hadnagy.
– Valóban – bólintott az öreg arisztokrata. – Csakhogy ez a huncut gazember írónak képzeli magát. Úgy járkál ki és be az írószövegségbe, ahogy más ember a kocsmába. És mert már nem fiatal, van is valamiféle tekintélye az ifjak között.
Paládi úgy hápogott, mint hal a szárazon.
– Tudom, hová szokott járni: a Fény utcai piac, a Bem mozi melletti presszó és az Angelika kávéház, ahol a nép nyugati sci-fit csereberél az asztal alatt – mondta Szilvia.
– Ne veszítsük szem elől, indulj azonnal – rendelkezett az öreg, majd Paládihoz fordult – Maga pedig most, rögtön elmegy a Fészek Klubba, és beszél Feleki Kamillal.
– A… a színésszel?
– Igen. A jelenleg is futó műsorát újra kell gondolni. Kamill ebben sokat segíthet, feltéve, hogy kapcsolatba tud lépni vele.
– De hát én nem tudok színészkedni!
– Kamill is azt mondta. Pont ezért lesz hiteles. Van pénze?
Paládi a zsebébe nyúlt és előhúzta a tárcáját.
– Általában kártyával szoktam fizetni… – mondta bizonytalanul.
– A kártya helye a kaszinóban van – bölcselkedett az öreg. – Tessék, adok kétszáz forintot. Az elég lesz.
A köntöse zsebéből előhúzott két összegyűrt százast. Paládi úgy nézett, mint aki nem hisz a szemének, de elvette.
– Gondolom, van fegyvere is – ráncolta a homlokát az öreg.
– Hát persze – bólintott a hadnagy és előhúzta a szolgálati stukkerét.
– Azt hagyja itt. Ha megtalálják magánál, börtönbe kerül. Nem kockáztathatunk. Ezenkívül?
– A szolgálati igazolványom, a mobilom, egy rágógumi, és ez a kék kupak – leltározott a hadnagy.
– A kék kupak magánál maradt?! – kapta föl a fejét Szilvia.
– Nem volt időm leadni a labornak…
– Akkor óriási bajban vagyunk! – jelentette ki Szilvia kétségbeesve. – A kupakban lévő szöveg az a kulcs, amit Szappanosnak 2025-ben meg kell fejtenie! Hogy egészen pontos legyek: ennek segítségével mehetünk majd haza.
– Nem értem az aggódást – vonta föl a szemöldökét a hadnagy. – Itt van a múmia meg a kupak, és itt van valahol Szappanos is meg Balog Jenő is. Megkeressük őket, megkérjük, hogy fejtsék meg a szöveg értelmét, és állítsák vissza a macskát.
– Jenő barátom nemrég elhalálozott – mondta az öreg. – A műve így torzóban maradt. Nélküle pedig szó sem lehet az eredeti célkitűzéseinkről.
– És mi volt az?
– Egy olyan időkapu kifejlesztése, ami korlátok nélkül használható. A jelenlegi ormótlan antennák helyett olyan könnyűszerkezetű mobil antennákat terveztünk – az öreg mérnök az esernyőgyűjteményére mutatott –, amelyekkel bárhová eljuthatunk, ha van egy erős múmiánk.
– A nagypapa terve az volt, hogy visszamegy 1456-ba és antibiotikumot visz a nándorfehérvári csata után pestisfertőzést kapott Hunyadi Jánosnak – tette hozzá Szilvia.
Paládinak leesett az álla.
– Ez… ez elképesztő! – dadogta.
– Az antibiotikummal Hunyadi kilábalna a pestisből, és teljesen új irányt venne a történelmünk – folytatta a gyakornoklány.
– A tervet részletesen leírtam a feljegyzéseimben, amit az unokám 2025-ben megtalált és értelmezett.
– Ezért jelentkeztem a rendőrségen, és adtam be azt a mesét, hogy gyakornok vagyok. Meg kellett szereznem a kupakot, hogy befejezhessem azt, amit a nagyapa elkezdett, illetve hogy megakadályozzam a terv kisiklását.
– De kivel?! Az idős Balog ugye, éppen most halt meg, a fiát pedig 2025-ben meg fogják ölni! – emelte föl a hangját a hadnagy.
– Van egy mechanikus ismerősöm, aki már nagyon közel jár a mobil időantenna kifejlesztéséhez – mondta az öreg mérnök. – A macskát egy hátizsákban kell majd vinni, az antenna meg olyan lesz, mint egy esernyő. A hieroglifák az esernyő anyagába lesznek hímezve. De a kóddal sem én, sem az ismerősöm nem boldogulunk. Ehhez Szappanos Gábor kell, a nyelvzseni.
– Ez az egész úgy őrültség, ahogy van! – legyintett a hadnagy. – De ha ennyire ragaszkodnak hozzá, miért nem keresik meg Szappanost ezzel a kupakkal?
– Mert ő 1989-ben még egyáltalán nem nyelvzseni. Csak a 2025-ös Szappanos lesz az – mondta az öreg. – De a helyzet az, hogy ön mindent megkavart, mert visszahozta 1989-be a kulcsot.
– Azt akarja ezzel mondani, hogy…
– A tervünknek befellegzett, ön pedig itt marad és olcsó poénokkal fogja kábítani a közönségét. Nem viszi majd sokra, de lesz egy Balaton-parti stégje, apró faházikóval. Hacsak…
– Hacsak?
– Nem találunk valakit, aki képes egy latin szöveget óegyiptomi varázsigékké alakítani.
(Talán folytatjuk, talán nem)
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- easy
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
Korábbi részek
