Az eltűnt kopt kézirat nyomában (39)

És most hopp, nyomás vissza 2025-be! Február 14-én, úgy tíz óra tájt Király Farkas végre engedett az őt folyamatosan győzködő Friedrich Péternek és a Bimbó úton, kicsivel a Mechwart liget fölött félreállt a Daciájával, hogy megvitassák a helyzetet.

– Értsd meg, muszáj visszamennünk! – ismételte meg Péter, amit Szappanos villájától idáig folyamatosan hangoztatott. – Hogy fogod beüzemelni a macskákat a kopt könyv nélkül?!

– A Doki azt mondta, a kód nincs benne a szövegben – vitatkozott Farkas nem csekély mértékben bosszankodva. Úgy képzelte, a macskalopással letudja a maga részét ebben a történetben, és mehet kéziratokat olvasni. Szemernyi kedve sem volt ahhoz a régi kopt szöveghez, amit nem is értett.

– Kérem a levelet! – metszette el a vitát Péter.

Farkas kelletlenül nyúlt be a kabátja zsebébe, és adta át a jócskán megviselődött papírokat.

– Világos, mint a nap – csapta le a kéziratot Péter, miután átfutotta mind a három oldalt. – Lovas és Balog a két kulcsfigura, őket kell megkeresnünk. A levél szerint Balog abszolút képben van, Lovas meg tán az asszisztense, vagy mit tudom én mije.

– Egyiket sem ismerem. Lovasról is csak annyit tudok, hogy ünnepelt sci-fi író.

– A lényegen ez semmit nem változtat: elő kell őket kerítenünk. És minél előbb, annál jobb. A macskák nem sokáig lesznek ennyire nyugodtak.

Farkas ránézett a hátsó ülésre, ahol egymás mellé rakva sorakozott a három macskaszállító doboz. Az utasaik egyelőre sztoikus nyugalommal viselték a bezártság gyötrelmeit.

– Készítsünk egy haditervet – dörzsölgette az állát Péter. – Azt ugyebár tudjuk, hogy az a nyelvzseni Furján Rita szomszédja.

– Igen, de az a nyelvzseni nincs otthon…

– Rita viszont igen, és mert a nyelvzseni rábízta a macskáit, azt is tudja, hová ment Szappanos. Ha tehát visszamegyünk Ritához, és azt mondjuk, Szappanos haverjai vagyunk, el fogja árulni, hol keressük.

– És ha gyanút fog?

– Miért tenne ilyet?

– Például azért, mert ha a haverjai vagyunk, miért nem tudjuk a telefonszámát? – érvelt Farkas.

– Jó, akkor azt fogjuk mondani, hogy együtt voltunk vele egy nyelvi táborban, és most, mivel erre jártunk, szerettük volna megkeresni. Beszélsz valamilyen idegen nyelvet?

– Románul perfekt, angolul meg társalgási szinten.

– Az angol Szappanosnál nem játszik, de a román az jó – bólintott Péter. – Poénból elvileg részt vehetett egy román nyelvi táborban. Majd ezt a román dolgot fogjuk mondani, persze csak akkor, ha a tanárnő rákérdez, de szerintem nem fog. Pláne, ha rögtön ráterelem a szót a barna műbőr válltáskára. Elhitetem vele, hogy azért felejtettem az ajtó mellett, mert amikor Szappanost kerestük, először ide tévedtünk be, és letettem az ajtó mellé, mert megcsörrent benne a mobilom. Aztán ottfelejtettem.

– Erről a sztoriról ordít a hamisság – mondta Farkas. – Egy zaklatott nőről van szó, akit nem sokkal ezelőtt rövidítettek meg három értékes macskával. Akkor is gyanút fogna, ha glória ragyogna a fejünk körül.

– Nem érdekes – legyintett Péter. – Ráerősítek majd a kopt kézirattal, hogy azt is Szappanosnak szántuk, akiről köztudott, hogy egy macskabolond. Így már nem fog gyanakodni.

– És ha Szappanos nem ismeri sem Lovast, sem Balogot? – csavarintott egyet a szón Farkas.

– A levélből egyértelműen kiderül, hogy 1989-ben találkozott velük.

– Jó, megadom magam – sóhajtott Farkas. – De azt ugye, nem gondolod komolyan, hogy a három macskát visszavisszük a tanárnő orra elé?

– A kocsiban nem látja meg őket. Engem kiteszel a ház előtt, aztán megfordulsz és hazamész velük a lakásodra.

– Nem arról volt szó, hogy az Alkotás út lesz a célállomás? – kérdezte Farkas meglepetten.

– Ó, hol van az még! – legyintett Péter. – Ki tudja, meddig tart, amíg Lovas és Balog előkerül, nem beszélve arról, hogy a levél szerint a kódot Szappanosnak kell megfejtenie.

– Ez egy kissé homályos…

– Nekem is, de mit tehetünk? Elloptunk három macskát, egy értékes régi könyvet, és nyakig belekeveredtünk valamibe, aminek a gyökerei 1989-ig nyúlnak vissza – érvelt Péter. – Szóval hazamész, megeteted a cicákat, aztán gondoskodsz a szórakozásukról.

– Eszemben ágában sincs! – tiltakozott Farkas.

– Pedig muszáj lesz – mosolygott Péter. – Ha nem szórakoztatod őket, olyan hangosan fognak nyávogni, hogy a szomszédok rád hívják az állatvédőket. Tudsz gitározni?

– Egy kicsit, de hogy jön ez ide?

– Énekelj nekik, gitárkísértettel. Azt nagyon szeretik.

– Megáll az eszem!

– Hazafelé vegyél macskatápot, de ne a legolcsóbbat, mert ahogy elnézem, ezek válogatósak. Etesd meg őket, aztán vedd elő a gitárodat, és dalolj nekik, amíg el nem álmosodnak.

– Még valami? – kérdezte Farkas pikírten.

– Azt hiszem, mindent megbeszéltünk – mondta Péter eltűnődve. – És most akcióra fel!

Farkas egy cifra román káromkodást dörmögve beindította a motort, és a kéziféket profi módon berántva – ezt a technikát még a román hadseregben sajátította el – száznyolcvan fokban megpördült a Daciával, és megindult Szappanos Gábor villája felé. Most már könnyen megtalálta a címet, ráadásul az utca teljesen kihalt volt.

– Kérem a mobilszámodat – mondta Péter, amikor kiszállt a kocsiból.

Telefonszámot cseréltek.

– Rögtön hívlak, ha lesz valami fejlemény – jelentette ki Péter, hogy megnyugtassa Farkast, de ő erre csak biccentett, aztán sebességbe tette a Daciát, és olyan gyorsan elhúzott a cicákkal, mintha üldözték volna.

Péter abban reménykedett, hogy a táskája még ott lesz a bejáratnál, de csak a hűlt helyét találta. Nem úszta meg a kellemetlenséget: valahogy ki kellett szednie a tanárnőből, hogy ő volt-e az, aki magához vette a táskát és, hogy merre keresse Szappanost. A tét óriási volt, mert ha Rita megszerezte a kopt kéziratot, és bele is lapozott, szemernyi esély sem maradt arra, hogy ne hozza összefüggésbe a macskalopással.

De Pétert nem olyan fából faragták, hogy egy ilyen apróságtól inába szállt volna a bátorsága. Vett egy mély levegőt, aztán nagyot fújva becsöngetett a tanárnő lakásba.

(Talán folytatjuk, talán nem)