Elveszve az időben (19)

– Ágika, van még abból a múltkori, műanyagpalackos, csehszlovák ásványvizéből? – szólt oda Szappanos a büfés kisasszonynak.

– Csak félliteres – válaszolt Ágika.

– Az jó lesz – mondta a nyelvzseni. – Hozzon ide gyorsan egyet! A barátunk megszédült.

– Ó, maga szegény – sopánkodott Ágika, amikor megjelent a kék kupakos ásványvízzel. – Mi történt? Kihagyta a reggelit?

– Á, de hogy, csak úgy járt mint Borivoje Surdilovics – mondta Majoros, és elvéve az ásványvizet, mohón belekortyolt.

Ágika tudta, mire céloz, mert imádta ezt a jugoszláv sorozatot, amelyben a főszereplőnek minduntalan leesik a vérnyomása, és ilyenkor kávét kér, de itt más lehetett a helyzet. Az viszont tény, hogy senki nem vette komolyan a szemüveges fiatalember ájulását, így Majoros következmény nélkül megihatta az egész ásványvizet.

– Sajnos a pénztárcámat 2025-ben felejtettem – jelentette ki arra célozva, hogy nem tud fizetni.

– Hagyjad csak – legyintett Szappanos nagyvonalúan. Mint felelős szerkesztő jól keresett. – Ágika, írja ezt is a számlámhoz.

A büféslány bólintott, aztán visszament a pult mögé. Közben Balog magához tért.

– Azt mondjátok, me… meg fognak ölni? – rebegte.

– Abszolúte – bólogatott Kerékgyártó, mert miután az áldozat túljutott az első megrázkódtatáson, fölösleges volt szépíteni a helyzetét.

– De nyugi, majd csak 2025 februárjában – tette hozzá a sokkterápia hatásában reménykedve.

– Egyáltalán nem nyugodtam meg! – pattant föl Balog. – Ki, és miért tör az életemre 2025-ben?!

– Talán ugyanaz a személy, aki minket követ most, 1989-ben – folytatta az okoskodást a zsurnaliszta. – Persze a nyomozásban, amit a rendőrség egészen biztosan jelenleg is folytat 2025-ben, sokat segítene, ha megmondanád, kitől kaptál egy macskamúmát postán.

– Én? Macskát? Postán?!

– Nem most, hanem 2025-ben, a farsang kezdetén.

– Honnan tudjam, mibe keveredek majd harminchat év múlva?! Még hogy macskamúmiát, postán! Ez hallatlan!

– Gyuri arra gondolt, hogy ha leltárba vennéd a kapcsolataidat, meg a terveidet, talán fölbukkanna az a szál, ami a gyilkoshoz elvezet.

– Semmilyen szál nincsen! Az isten szerelmére! Csak a múlt héten temettem el az apámat! – fakadt ki a jövőbeli archeológus.

– A fölháborodásod abszolút érthető – mondta Lovas békülékenyen. – De mi csak segíteni szeretnénk.

– Jól van, ne haragudjatok – emelte föl a kezét Balog megadóan. – Csak… ez egy kicsit rosszul esett. Nem tudom, ti mit szólnátok, ha valaki megjelenne előttetek a jövőből, és azt mondaná, haver, téged meg fognak ölni.

– Semmi sincs kőbe vésve – monda a levitézlett író. – Itt van például Lajos barátunk. Tegnap még a humánpolitikai szektorban jeleskedett, ma meg ígéretes sci-fi író. Ha rájövünk a rejtély titkára, a te sorsod is a mi kezünkben lesz.

– Ez már jobban hangzik – jelent meg egy halvány mosoly Balog szája szegletében.

– Na ugye! – bólintott Lovas. – Akkor most csicseregd el nekünk, hogy lehet 1989-ben egy macskamúmiához jutni!

Majoros finoman belerúgott a sci-fi író bokájába, hogy ne a beidegződéseire támaszkodjon, de Lovas ezt figyelmen kívül hagyta.

A kissé fenyegetően hangzó győzködés viszont használt, mert Balog némi tűnődés után azt mondta:

– Hát… minden bizonnyal maffiamódszerekkel. Az ember kimegy, mondjuk, Bécsbe, hogy hozzon egy Gorenje hűtőszekrényt, és sorra járja a Mariahilfer strassén lévő antikvitás boltokat. A harmadikban már garantáltan kap egy tippet arra nézvést, hogy macskamúmia ügyben hol érdemes puhatolózni. Aztán, amikor egy török szőnyegárusnál végül megszerzi a cuccot, szépen beledugja a mosógép dobjába, és hazahozza.

– De te postán kaptad az anyagot, ami első osztályú cucc lehetett, ha már kinyírtak miatta! – emelte meg a hangját Kerékgyártó.

– Ácsi! – intette őket csöndre Majoros. – Ahhoz, hogy megakadályozzuk Balog barátunk kinyírását, előbb haza kell jutnunk.

– Így van. Ha itt maradunk, sokkal előbb kiérünk az életutunk végére, mint Balog barátunk, aki most még csak harmincvalahány éves – mondta Kerékgyártó lehiggadva.

– Megértelek benneteket – bólogatott Lovas. – Sanyi bácsi már most is megvan kábé hetven. Ha nem jön össze neki az időugrás, elpatkol még az ezredforduló előtt.

– Kösz… – mondta Majoros letargikusan.

– De hogy valami haszna is legyen ebből, így nem fogja magát nevetségessé tenni 2025-ben azzal a totál elbarmolt regénnyel a káposzták nemi életéről – gonoszkodott Kerékgyártó.

– Micsoda?! Sanyi bácsi a káposzták nemi életéről írt regényt? – csillant föl Szappanos tekintete. – Atyavilág! Mekkora ötlet!

– A kritika erről teljesen mást gondolt – mondta Majoros, majd hozzátette: – De ami a visszatérést illeti, Lajosnak alighanem igaza van. Muszáj meglelnünk a módját, hogy visszamenjünk, mert ha itt maradunk, én elpatkolok, Lajos megmarad koleszigazgatónak, Jenő nem lesz archeológus, Gyuri meg továbbra is ott idétlenkedik a Lapnál kisszíneseket firkálgatva. Egyszerűen muszáj kinyitnunk a BIZTONSÁG időkapuját.

– Macskamúmia nélkül nem megy – sóhajtott Balog.

– De azt mondtad, apád sima macskákkal is próbálkozott – ráncolta a homlokát Lovas.

– Hogy érted azt, hogy sima macskákkal? Nem szőrösekkel? – értetlenkedett Szappanos.

– Látszik, hogy nem láttál még macskát közelről – korholta az évfolyamtársát Balog. – A sima macska jelen esetben azt jelenti, hogy nem szent. Igen, apám ezzel kísérletezett, mert a macska, függetlenül attól, hogy egyiptomi, vagy kóbor, alapból misztikus állat. Szinte minden civilizáció tiszteli őket, és azt tartja róluk, hogy szabadon járnak be és ki a holtak birodalmába. Apám ezt az elméletet véve alapul rátalált a kozmikus energiákért felelős kapcsolódási pontokra. A mágikus jelek köznapi nyelven értve programkódok. A macskák hardverét használva futnak, ha értitek, mire gondolok. Apám ezt az elméletet precízen kidolgozta, de a gyakorlati részig nem jutott el.

– Nem talált három különböző színű macskát? – értetlenkedett Szappanos. Hiába volt nyelvzseni, ez közepes logikai csavar már kifogott rajta.

– Az még nem okozott volna gondot, de neki három végtelenül szelíd, kezes bárányként viselkedő macskára volt szüksége, nem holmi zabolázatlan, kóbor jószágokra. A kapu kinyitásának az a feltétele, hogy a macskák ott maradjanak a seggükön, ahová leültetik őket.

– Meg se moccanhatnak? – kapta föl a fejét Kerékgyártó.

– Erről van szó – bólintott Balog.

– Ha csak ez kell, akkor itt van a köreinkben a megoldás! – csapott az asztalra Kerékgyártó.

A társaság tagjai értetlenkedve néztek egymásra, de a zsurnaliszta ekkor már egyértelműen Szappanosra mutatott:

– Neki 2025-ben három szakasztott ilyen macskája van! A szomszédja, egy tanárnő beszélt róluk a rendőrségen, ahová a nyomozás miatt gyűltünk össze.

– Hihetetlen… – motyogta a nyelvzseni. – Három macskám van, ráadásul lusta dögök…

– Ez most egyértelműen előny számunkra: tudjuk, hogy térben és időben valahol létezik három olyan macska, amivel ki tudjuk nyitni a kaput!

– Na de a macskák 2025-ben vannak, most meg 1989-et írunk! – hűtötte le a kedélyeket Lovas. – Térjetek észhez, cimborák!

A lelkesedés lelohadt, mindenki némán kavargatta a kávéját.

– Várjatok csak! – kiáltott Balog, mint akinek fény gyúlt az elméjében. – Ha tudjuk, hol van az a három cica, és hogy időben ez mikor realizálódik, csak azt kell tennünk, hogy üzenünk az akkori önmagunknak: vegye őket magához és helyezze el az Alkotás út 7/A padlásán!

– Ha ha! – nevetett Majoros. – Egy: hogyan üzennél innen, ha nem vagy Köbüki. Kettő: még ha üzennél is, gondolod, az akkori önmagad venné a lapot, és megértené, mit vár tőle a múltbéli önmaga?

– Szerintem igenis megértené! Innentől mind magunkkal visszük ezt az információt! A mostani 2025-ös év már nem az lesz, amit ti ketten otthagytatok – elmélkedett Balog.

– Akkor üzenet nélkül is föl fogjuk érni ésszel, hogy mit kell tennünk – jegyezte meg Kerékgyártó.

– De mivel te is, én is itt ülünk 1989-ben, bizonyítékot szolgálunk arra, hogy valami nagyon félrement – érvelt Majoros.

– Mire következtetsz ebből Sanyi bácsi? – fordult oda Lovas.

– Arra, hogy olyas valakinek kell üzennünk a jövőbe, aki most nem ül ennél az asztalnál.

– És ezt hogyan képzeled?

– Ahogy a vissza a jövőbe második részének végén: levelet írunk azzal a megkötéssel, hogy egy bizonyos időpontban kézbesítsék egy bizonyos személynek.

– Briliáns ötlet! – bólintott Lovas, majd Baloghoz fordult: – Mit gondolsz: megoldható ez postailag 1989-ben?

– Azt hiszem, igen. Letétbe kell helyeznünk, kifizetni egy csomó pénzt, és kész. De mi lesz a levélben, és kinek kell címezni?

– Azt, hogy mi legyen a levél tartalma momentán még nem tudom, de azt igen, hogy kinek a neve álljon rajta.

– Ne csigázz, bökd már ki! – kiáltott Kerékgyártó izgatottan.

– A te drágalátos főnöködé, akinek pár napja Aradon olyan ügyesen megmentettük az életét.

(Talán folytatjuk, talán nem)