A tréleren bárkát vontató dzsip megállt a Római parton egy romos vendéglő melletti parkolóban. Már alkonyodott, de a belőle kiszálló hajóskapitánynak nem kellett lámpát használnia, amikor a dzsipből kiráncigálta a hullaszállító ládát, és a földre helyezve kinyitotta. A dobozban idős Balog Jenő békésen aludta a holtak örök álmát, de a hajóskapitány ezt figyelmen kívül hagyva teketória nélkül lekevert neki két egyformát. A pofonok csattanására káráló varjak rebbentek föl az egyik közeli nyárfáról, de őket leszámítva nem volt tanúja az esetnek.
Az viszont tény, hogy a jó magyar pofon minden körülmények között csodát tesz, és ez szó szerint értendő. A második csattanás után a halott kinyitotta a szemét, majd báván az égre nézett, ahol nehéz hasú felhők vánszorogtak. Balog kissé meglepettnek látszott, de ez akár a pofonok miatt is történhetett.
– Jó napot professzor úr, üdvözlöm az élők sorában! – mondta a hajóskapitány és a kezét nyújtva segített felülni a hullának.
– Ha nem tévedek, a neves sci-fi íróhoz, Lovas Lajoshoz van szerencsém – mondta Balog.
– Személyesen – bólintott Lovas. – Amióta nem találkoztunk, én lettem a Tisza-tói hadiflották főparancsnoka, ellentengernagyi minősítésben, de ha ez önnek túl bonyolult, szólítson csak kapitánynak.
– Tegezzük egymást, mint régen – ajánlotta Balog és kikászálódott a dobozból.
– Akkor szervusz – mondta Lajos és finoman szalutált. – Hány éve is, hogy nem láttuk egymást?
– Megvan az vagy harminchat. Utoljára abban a gyorsétteremben találkoztunk, amiből Burger King lett az Oktogonon.
– Hát igen – bólintott Lovas, és kivett két sört a dzsipjéből. – Őszintén szólva nem hittem, hogy ez a merész terv sikerülni fog.
– Volt benne némi kockázat – helyeselt Balog.
– Már nem is emlékszem a részletekre, csak azt tudom, hogy a mai napon oda kellett mennem, ahol téged megöltek, és el kellett rabolnom a hulládat.
– Leszámítva a pofonokat ez majdnem kifogástalanul sikerült. 1989-ben ugyanis hideg víz fröcskölésében állapodtunk meg – neheztelt az öreg tudós.
– Annyi minden történt velem 1989 óta, hogy szinte mindent elfelejtettem. Muszáj volt improvizálnom. Nagyon fájt?
– Á, szóra sem érdemes… – tapogatta az álkapcáját Balog. – Viszont veled ellentétben én most is tisztán emlékszem mindenre. Az megvan, hogy amikor megtudtátok, hogy az a lány ellopta a táskámat és vele apám noteszét, Majorost kis híján megütötte a guta?
– Igen ez megvan. És az is, hogy ekkor előadtad azt a mesét, hogy amíg bennünket vártál, észrevetted, hogy a notesz hatvan lapos, és az időkapuval is pont hatvan évet ugorhatunk.
– Úgy ám! 1989 pedig 1965-höz képest a 24-ik év, vagyis a 24 oldalon kell keresni azt a szöveget, ami többször ismétlődik! Föllapoztam a noteszt és a 24-ik oldalon kétszer is megtaláltam azt a latin szöveget, amit a biztonság kedvéért azonnal beleírtam az ásványvizem kupakjába a nálam lévő alkoholos filccel. Szerencsére vékony volt a hegye, mert nagyon apró betűkkel kellett írnom – emlékezett Balog. – Amikor megjöttetek, és kiderült, hogy a szöveg mégis megvan, azt javasoltam, elviszem ezt a palackot Szappanoshoz, és mert ő ebből a szempontból megbízhatatlan, elrejtem a cuccai között, hogy ha 2025-ben szükség lesz rá, lazán elővehesse. De igazán akkor esett le az állatok, amikor előrukkoltam a leghajmeresztőbb ötletemmel: 2025 február 15-én, vagyis amikor Kerékgyártó utánamegy Majorosnak, eljátszom azt, hogy meggyilkoltak.
Lovas ránézett, és elmosolyogta magát.
– Azt hittem, csak viccelsz.
– Nem vicceltem. Egyáltalán nem. Ismertettem veletek az Árnyak Légzése rítusát is. Emlékszel?
– Halványan. Valami egyiptomi maszlagról volt szó…
– Nem maszlag, hanem tudomány és mágia – javította ki Balog, és egy kissé drámaibb hangnemre váltott. – A 12. dinasztia idején írták le az ún. Szem-Papiruszon. Ez a szöveg tiltott volt még az Anubisz-papok számára is. Csak a Lélekvezetők ismerték az elixír receptjét. Az utolsó példányát apám másolta le egy vakolat alatt talált templomfalról, még Luxorban, ’57-ben.
Lovas rábólintott, miközben a sörét kortyolgatta.
– Valamit mondtál a hatóanyagokról is…
– Mandragóra gyökér, nadragulya, egy kevés sisakvirág és lótuszpor – sorolta Balog, mint aki most is fejből tudja a receptet. – A megfelelő arányban elkeverve lelassítja a szívverést, eltünteti a légzést, kataleptikus állapotot idéz elő. Legalább három órára. A test halottnak tűnik, de a tudat lebeg. Mintha egy másik dimenzióban lennél. Az ókoriak szerint ez az árnyak világa.
– És te ezt bevetted?
– Még szép.
Lovas kortyolt egyet, de Balog nem hagyta abba:
– Az igazi mutatvány nem is az elixír volt, hanem ahogy megszereztem és hazahoztam. Egy sírrablással is foglalkozó egyiptomi régész ismerősöm szerezte be Kairóban, ahol ennél durvább dolgokat is lehet kapni. Az ő ötlete volt, hogy macskamúmiának álcázza és feladja nekem postán.
– Várj, tehát a szer… a macskában volt?!
– A múmia pólyájában. Így senki nem gyanakodott. A vámon simán átment, a drogszkennerek nem mutatták ki, csak a gép nyávogott egy kicsit röntgenezés közben, de azt betudták valami fura visszhangnak.
Lovas döbbenten pislogott.
– Ebből főztél teát?
– Naná! Lefőztem, leszűrtem, és első körben megitattam egy vízvezeték-szerelővel, aki épp nálam javította a konyhai csapot. Nem szóltam neki semmit, csak azt mondtam, hogy egy új fitotea, ami jót tesz a térdízületnek.
– És?
– Elaludt. A légzése leállt, a pupillái kitágultak. Teljesen hiteles hulla volt három órán keresztül. Aztán felült, kért még egy bögrével, és kijelentette, hogy most már megérti az anyósa logikáját.
Lovas elnevette magát.
– Öreg fószer létedre te tényleg őrült vagy.
– Tudományos alapossággal jártam el – tiltakozott Balog. – Onnantól minden azon múlt, hogy te el tudod-e rabolni a hullámat, mielőtt a mentők betuszkolnak egy hűtőszekrénybe.
– Hát… nem volt könnyű. Ott tébláboltam a környéken, de engedtek a közeledbe. Azt mondták túl ronda látvány vagy.
– Bevetettem némi művért is – mosolygott Balog. – Biztosra akartam menni.
– Hát sikerült – mondta Lovas és megitta a maradék sörét. – De a lényeg az, hogy a gyilkosságot kivédted, életben vagy, úgyhogy mehetünk Baloghoz a kódért, mert remélem, Király Farkas már ellopta a macskákat.
– Ehhez ugyebár, szükségünk lesz arra kék műanyagkupakra, aminek a kedvéért már hetek óta kukamukit játszom, mert miután Szappanos átköltözött abba a rózsadombi villába, amit a nagynénjétől örökölt, a régi lakásában fölhalmozott holmi nagy részét kihajította. Több napi keresgélés után szerencsére meglett a palack, és úgy helyeztem el, hogy meglásd, ha eljössz a értem.
– Igen, ott volt a kezed ügyében, de elvitte az a mogorva rendőrhadnagy. Azt hittem ez nem fontos.
– Már hogyne lenne fontos! Ezért volt minden! E nélkül nem lesz meg a kód, amivel a barátod meg az a habókos újságíró hazajöhet. Úgy tudom, Majoros 1999-ben, a NATO bombázás hírére Szerbiába ment, hogy harcoljon az agresszió ellen, pedig ekkor már majdnem nyolcvan éves volt. Az a habókos Kerékgyártó pedig vele tartott.
– Nyoma is veszett mind a kettőnek – biggyesztette le a száját Lovas, jelezve, hogy ezt az egészen hatalmas meggondolatlanságnak tartotta.
– Ha sikerül az akciónk, 1989-ből gond nélkül visszatérhetnek 2025-be, és akkor ezt az epizódot átugorhatjuk. De ahogy mondtam, ehhez nélkülözhetetlen a kupakban lévő latin szöveg.
– Nehogy azt mondd: nem tudod fejből az idézetet!
– Tudtam, de a tea miatt elfelejtettem! Kisebb zavarokat okoz a memóriában.
– Akkor most mi lesz?
Ebben a pillanatban megzörrent mögöttük a bokor, és kilépett Rideg zászlós.
– Ne mozduljanak! – mondta határozottan. – Le vannak tartóztatva!
(Talán folytatjuk, talán nem)
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- easy
- mokusfacan
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
Korábbi részek
