Macskák a túlvilágról (5)

A kapitányság sosem volt a nyugalom szigete, de ami most ott zajlott, az már a bőven az elviselhetőség határát súrolta. Szappanos Gábor, a nyelvész-krimiíró, hirtelen felpattant, és mint aki színpadra lépett, tragikus fájdalmat sugárzó arccal elkiáltotta magát:

– Mes chats! Mes pauvres chats! Ils ont disparu comme des rêves du matin!

Paládi hadnagy kezében megállt a félig kiivott presszókávés csésze, sőt, ha elejti, valószínűleg úgy is marad, lebegve a levegőben.

– Ezt meg mi lelte? – kérdezte hökkenten az őt körülvevő társaságtól.

– Franciául beszél – mondta Furján Rita közömbösen, mint aki tökéletesen érti a helyzetet. – Mindig így tesz, ha megrázkódtatás éri. A múltkor például rosszul adtak vissza neki a boltban, és egy egész álló hétig provence-i nyelvjárásban idézte Dumas-t.

– Melyiket: az idősebbet vagy az ifjabbat? – incselkedett Kerékgyártó György a rá jellemző lazasággal, ami a magyar zsurnalisztákat messze megkülönbözteti a világ többi zsurnalisztájától.

– Azt hiszem, az idősebbet, már csak a koránál fogva is – tűnődött a tanárnő.

– Hm… a nyakamat rá, hogy ez nem provence-i dialektus – okoskodott Kerékgyártó. – Tény, hogy nem vagyok gyakorlott túrázó a francia nyelv ösvényein, de a provence-it meg tudom különböztetni például a bretontól, ami úgy pattog, mintha követ törnének. Régebben nyelvész szerettem volna lenni, ugyanis.

– Hagyjuk ezt most – legyintett Paládi Zsolt ingerülten. – Teljesen mindegy, hogy Szappanos úr milyen dialektusban fejezi ki a megrázkódtatását, ha nem tudunk vele szót érteni.

Furján Rita ekkor feljebb tolta az orra hegyére csúszott szemüvegét és azt mondta:

– Az, hogy Szappanos franciául beszél, arról árulkodik, hogy súlyos traumába esett, és ez valószínűleg tartós lesz nála. A múlt hónapban, amikor az étteremben legyet talált a paradicsomlevesében, két hétig görögül szitkozódott.

Paládi a plafonra nézett, ahol a neoncsövek halkan zümmögtek.

– Akkor most mi a teendő? – kérdezte.

– A várakozás ez esetben a legjobb gyógyszer – jelentette ki Furján Rita határozottan. – Ha siettetjük, hogy térjen észhez, csak rontunk a helyzetén. Hagyni kell, mint a francia quiche-t, amit közepesen forró rerniben szokás megsütni, lassan és türelemmel.

Szappanos Gábor eközben odébb tántorgott és leroskadt egy agyonkoptatott műbőr padra. Az arca olyan fehér volt, mint egy 1987-es Kritika folyóirat borítója, amelyet a kordivatnak megfelelően néhány krikszkraksszal illusztráltak.

– C’est une conspiration! Les chats… ils ont été pris par une force invisible!– mondta maga elé révedve.

Egy fiatal egyenruhás rendőr, aki épp elment előtte, egy pillanatra megállt a fejlődésben. Látszott rajta, hogy lényegében már beletörődött: közrendőr lesz világ életében.

Ám ekkor Kerékgyártó, a szabadúszó és még szabadabb szájú újságíró, aki bár használt laptopot is, a régi típusú jegyzetfüzetben jobban bízott, kihalászott egy kis noteszt a zsebéből, és buzgón belelapozott:

– Azt hiszem, megtaláltam a jelenség magyarázatát – szólt, kissé fennkölten.

Mindenki ránézett.

– Arra a kisszínesre gondolsz, amit a postán érkezett szarkofágról írtál? – kérdezte Zombori Szilvia.

– Pontosan! Az öreg Balog küldeményéről megtudtam, hogy az nem egy sima szarkofág volt, hanem macskaszarkofág!

Furján Rita döbbenten tette le a csészéjét a sok kávéfoltot látott asztalra.

– Úgy érted, hogy ókori?!

– Bizony az! Kicsi, elegáns, barna papírba tekerve, mint valami bizarr karácsonyi ajándék. És az érdekes az, hogy a macskaformájú szarkofágok rituális tárgyak. Sokan azt hiszik, hogy kapcsolatban álltak a halottlátással.

Zombori Szilvia megköszörülte a torkát, és Paládi Zsolthoz fordult.

– Lehetségesnek tartja azt főnök, hogy azok, akik az öreg kukamukit megölték, az ókori mágiában utaztak?

Kerékgyártó diadalmasan vigyorgott, Paládi Zsolt pedig olyan ábrázattal nézett a kantinban sertepertélő Virág Anikóra, mintha tőle várt volna segítséget.

– Egyiptom, boszorkányság, eltűnt macskák, ez már kicsit sok nekem. Én sima gyilkosságokhoz vagyok szokva, amikor egy részeg alak leszúr egy másikat, vagy amikor a megcsalt feleség hidegre teszi a férjét. Ókori varázslókkal még sosem volt dolgom – mondta a hadnagy félig bosszankodva, félig bizonytalankodva.

Furján Rita ekkor kihúzta magát, és mintha a katedrán ülne, határozott, tanári hangon beszélni kezdett:

– A macskák az ókori Egyiptomban a mágia és a titkok őrzői voltak. Bastet például speciális védelmezési feladatokat is ellátott. Ha tehát valaki három macskát birtokol, az már nem lehet véletlen. Az már portált nyithat egy másik világba…

– Portail du mystère… – suttogta Szappanos a pad felől.

Senki nem értette, mit mondt, de mindenki érezte, hogy a szavainak ezúttal súlya van.

Paládi hadnagy néhány másodpercig csak bámult maga elé. Aztán megfogta Kerkégyártó nyitva hagyott jegyzetfüzetét, és egy ott heverő ceruzával – amit ki tudja, ki felejtett az asztalon – határozottan beleírta:

„Az elrabolt macskák rejtélye.”

A többiek csöndben lesték, ahogy ezután lassan, szinte már szertartásosan becsukja a noteszt és feláll.

– Ám legyen – mondta. – Ha Balog halálát meg akarjuk fejteni, ezen a szálon kell továbbhaladnunk.

A neon zümmögött, Virág Anikó pedig éppen lefőzött egy újabb adag kávét az ajtón pont ekkor beözönlő, és ebből a súlyos témából mit sem sejtő készenlétiseknek. Valahol a városban pedig talán éppen most sétált három eltűnt macska egy ismeretlen portálkapu felé.

(Talán folytatjuk, talán nem)