Rendőrségi és más ügyek (41)

Péter megnyomta a csengőt, és mintha automata hozta volna működésbe, ugyanabban a pillanatban kinyílt a háta mögötti lakás ajtaja. Egy ősz hajú néni kukucskált ki a résen.

– A Ritát keresi? – kérdezte.

– Igen – fordult oda Péter. – Itthon van?

– Éppen most rohant el – mondta a néni.

– Ezt bizony sajnálattal hallom.

– Alapos oka volt rá. Képzelje, betörtek hozzá! – somolygott a néni a hatást figyelve.

– Nem mondja! – meresztette ki a szemét Péter.

– De mondom – bólintott a néni. – Alig pár perce történt. Elvitték az összes pénzét, ami nem egy csekély összeg, mert a férje a grazi egyetemen valamilyen kurzust tart, és euróban kapja a fizetését. Gondolom, a betörő most jól kifosztotta őket. Nem azért, mintha irigykednék rájuk, á, dehogy! Nekem megvan mindenem, hála a fiamnak, aki nem egyetemi tanár, de azért jól keres. Burkoló a lelkem.

– Biztos, hogy a betörő pénz vitt el? Tán csak félreértés történt – kapott a szón Péter alig észrevehető riadalommal.

– Az kizárt. Különben miért rohant volna a rendőrségre? Mert azt mondta odamegy, följelentést tenni.

– Az emberek már nem tartanak otthon pénzt, legalábbis nem sokat. Elvihettek mást is.

– Ugyan mit? Ezek fiam értelmiségiek, nincs semmijük a pénzen meg a könyveken kívül. De mindegy, a lényeg az, hogy Rita nincs itthon. Mit mondjak neki, ki kereste?

– A férje kollégája vagyok, és egy kéziratot szerettem volna itt hagyni, de amikor beléptem a kapun, megcsörrent a táskámban a mobilom. Persze kivettem, és amíg beszéltem, a táskát letettem a bejárat mellé. Hosszú, bonyolult beszélgetésem volt, közben jó messzire elsétáltam úgy, hogy ezt észre sem vettem. Amikor visszajöttem, a táska már nem volt itt. Nem maga vitte be?

– Egy barna műbőr válltáskáról van szó?

– Igen, arról! Hú, de megkönnyebbültem! – szusszant egy nagyot Péter.

– Na, azt Rita fölkapta, és magával vitte – bólintott a néni mosolyogva. – Azt mondta, biztos a betörő hagyta itt, és ha valaki idejön, és érdeklődik, azonnal hívjam a rendőrséget.

– Úgy nézek ki, mint egy betörő? – tárta szét a kezét Péter.

– Lehetek őszinte? – kérdezte a néni.

– Bátran.

– Simán kinézem magából a betörőt.

– Pedig a látszat csal – rázta a fejét Péter. – Én is a grazi egyetemen dolgozom. Akarja, hogy bebizonyítsam?

– Hogyan tenné ezt?

– Perfekt beszélek németül.

– Hadd halljam!

– Ich spreche tatsächlich perfekt Deutsch, du klapprige alte Hexe, also komm ja nicht auf die Idee, die Polizei zu rufen – hadarta Péter játszi könnyedséggel. Nem okozott neki semmilyen nehézséget németül beszélni, tekintve, hogy gyerekkorában huzamosabb időt töltött Frankfurtban.

A néni elgondolkodott.

– Fogalmam sincs mit hadovál, de elég tudományosnak hangzik.

– Akkor ezt tisztáztuk. Még csak annyit áruljon el, hogy Rita kocsival ment a rendőrségre, vagy tömegközlekedéssel? Szeretném utolérni még a procedúra előtt, hogy mielőbb átadhassam neki az üzenetet, mert a táskámban lévő fontos iratot, úgy tűnik, már megszerezte.

– A férjének van egy szép nagy kocsija, de ő a BKV-t használja.

– Remek! – bólintott Péter. – Gondolom, a kerületi kapitányság felé vette az irányt, vagyis még utolérhetem, ha taxival megyek.

– Ahogy gondolja – biggyesztette le a száját a néni. – De tényleg nem maga a betörő?

– Nem hát! – mondta Péter és már futott is kifelé a lépcsőházból, hogy taxit hívjon.

Csakhogy 2025-ben ez nem megy simán Budapesten. Mobil alkalmazás kell hozzá, meg jó adag szerencse, és tengernyi türelem, tekintve, hogy az applikációt nem élő ember, hanem a mesterséges intelligencia figyeli. Neki pedig annyi az ideje, mint a tenger. Péter minden szolgáltatónál próbálkozott, de csak robotok válaszoltak neki. Végül föladta és beszállt az éppen arra járó 11-es buszba. A remény, hogy Ritát még a kapitányság előtt utolérheti, így a dugába dőlt, de a buszban legalább rákereshetett a Facebook profiljára, és megtudhatta hogy néz ki. Azt sejtette, hogy ezzel a névvel ritkaság lesz a közösségi médiában, és nem is tévedett. Nem talált másik Furján Ritát, csak egy csinos, fiatal hölgyet, aki többnyire kultúrával kapcsolatos észrevételeket posztolt. Meglepő módon Majoros írásait is szerette, legalábbis ez derült ki abból, hogy a levitézlett író minden könyvét számon tartotta.

Péter éppen akkor ért a kapitányság elé, amikor egy nagyobb csoport kijött a kapun és a buszmegálló felé indult. Nem tudta, hogy a csapatot Paládi Zsolt, Zombori Szilvia, Kerékgyártó György, Szappanos Gábor képezi, viszont ott volt velük Furján Rita is! A profilképe árulta el: fiatal volt, energikus, ugyanakkor szigorú és határozott. Az utca túloldalán ácsorgó Friedrich Péter el is bizonytalanodott, mert szinte borítékolhatta, hogy ez a nő azonnal átlát majd a szitán, ha előjön neki a férje részére hozott kézirattal. De nem volt mit tenni: a kis csapat nyomába szegődött. Fölszállt velük a 6-os villamosra, onnét a Széll Kálmán téren az éppen befutó 59-esre, amellyel a Déliig utaztak, majd gyalog folytatták az Alkotás utca 7/A-ig. Péter a sarkon ácsorogva látta, hogy Kerékgyártó, kicsivel később pedig Szilvia is bemegy az épületbe, és mert nem jönnek vissza, Paládi egyre idegesebb lesz. Tanúja volt annak, hogy a hadnagy végül elköszönt Ritától és Szappanostól, akik pont abba az irányba indultak, ahol ő állt. A szemlátomást nagyon szomorú Szappanos – franciául – elköszönt Ritától, és lement az aluljáróba, de a nő folytatta az útját a Széll Kálmán tér felé, és egyre közelebb ért Péterhez. Már csak pár lépés választotta el őket egymástól, amikor Péter összeszedte minden bátorságát, és egy életem egy halálom alapon megszólította:

– Bocsánat. Furján Ritához van szerencsém? – kérdezte a tőle telhető legkedvesebben mosolyogva.

Rita annyira meglepődött, hogy meg is állt.

– Igen, én vagyok. És maga kicsoda?

– A nevem Friedrich Péter, és a macskák ügyében szeretnék mondani valamit.

Rita szeme elkerekedett, aztán megfordult, hogy kiáltson Paládinak, de a hadnagy addigra már bement az épületbe.

– Kérem, ne ijedjen meg! – mondta Péter. – A cicák tökéletes biztonságban vannak, és aki ellopta őket nem egy bűnöző, hanem egy neves lapszerkesztő, aki egyben kiváló költő és prózaíró. Úgy hívják, Király Farkas.

A tanárnő ijedsége egy szempillantás alatt átalakult kíváncsisággá. Ismerte Király Farkas munkáit, és tudta, hogy ő szerkeszti a Lapot.

– Mindent meg fogok magyarázni, de ez egy kicsit hosszabb lesz, mint hogy itt, a sarkon dűlőre menjek vele. Ha meg nem sérteném, meghívnám egy kávéra, és közben mutatok egy nagyon érdekes dokumentumot, amit szeretném, ha elolvasna.

Rita néhány pillanatig tétovázott, de úgy gondolta, itt, a város közepén akkor sem fenyegetheti veszély, ha egy őrülttel hozta össze a sors, ezért azt mondta:

– Rendben van, igyunk meg egy kávét.

Így került sor arra a beszélgetésre, amit a Déli mellett elhelyezett vasúti kocsiban kialakított kávézóban folytattak le. Péter azzal kezdte, hogy átadta Ritának Kerékgyártó 1989-ben írt levelet, ami sokkal nagyobb hatást tett Ritára, mint azt várni lehetett. Kiderül, hogy az újságíró jó ismerőse, és mint tanárnő, szakértő szemmel azt is meg tudta állapítani, hogy a stílusa alapján a levél nem lehet hamisítvány. Péter ekkor elmondta, hogy a levéllel együtt Farkas kapott egy SD-kártyát is, amelyen 1989-ben készült fényképek találhatók, és egy mozgókép, amit az Osztyapenkó szobornál rögzítettek. Ezen pedig a 2025-ös életkorú Kerékgyártó látható, a háttérben pedig ott áll az öreg Majoros, a fiatal Lovas meg a szintén fiatal Balog. Mindez azt bizonyítja, hogy a dimenziós kapu nem csak egy városi legenda: a fiúk visszakeveredtek a múltba, és ha nem segítenek rajtuk, ott is maradnak.

Rita elgondolkodva tette le a harminchat évvel ezelőtt írt levelet, aztán kinézett az ablakon, ahonnét pompás rálátás nyílt a BIZTONSÁG reklámfeliratra.

– És most mit vár tőlem? Hogy ezt higgyem el? – kérdezte gyanakodva.

– Tudom, hogy ez így elsőre elég meredeknek tűnik, de nincs választásunk. Reggel én is úgy keltem fel, hogy semmit sem tudtam erről a dologról, aztán kaptam egy telefonhívást, hogy hozzak el egy kopt kéziratot a Széchényiből. Most ott van abban a barna műbőr táskában, amit maga a vállára akasztott. Vegye ki és lapozzon bele. Az írja le a macskás időutazás működési elvét.

A tanárnő kivette a táskából a könyvet, és kinyitotta. Rögtön annál az oldalnál, amelyen a három macska elhelyezése volt látható. A kiadvány misztikussága, és hogy egy ősrégi tanítást magyarázott, megingatta Ritát, aki a kimondott szónak ugyan nem mindig hitt, de a könyv neki maga volt a szentség. Péter látta, hogy nyerő helyzetben van, ezért folytatta:

– Király Farkas őrzi a cicákat. Megbeszéltük, hogy meg is eteti őket, aztán énekel nekik, hogy jól érezzék magukat. Ha szólunk, idehozza mindet a helyszínre, mert velük beüzemelhetjük az időkaput.

– Akkor szóljunk – bólintott Rita. – Hozza ide a cicákat, és ha működik az időgép, jó, ha meg nem, adjuk vissza őket Szappanosnak.

– Így lesz – bólintott Péter. – A cicák mindenképpen visszakerülnek hozzá, sőt, ahogy a levélből kiderül, a hieroglifák miatt is be kell őt vonnunk.

– És mi ennek az akadálya? – kérdezte Rita a kopt kéziratot lapozgatva.

– A latin szöveg, amit majd le kell fordítania óegyiptomira. Azzal meg csak az a gond, hogy nem tudjuk, hol van.

– Várjon csak! – kapta föl a fejét Rita. – A rendőrségen az a nyomozó mutatott nekünk egy kék kupakot, aminek a belsejére valaki vékony hegyű filccel egy latin idézetet írt egészen apró betűkkel. Olyan volt, mint egy miniatúra.

– Ez lesz az! – mondta Péter örömtől sugárzó arccal. – Hol van az a nyomozó? Megpróbálok beszélni vele.

– Ő az, aki idehozott bennünket. Tudja, ma reggel itt történt egy gyilkosság, és Gábort azért idézték be, mert ott volt mellette ez a kupak, de a latin szöveggel nem tudtak mit kezdeni. Én pedig hozzájuk csapódtam. Csakúgy, mint Kerékgyártó meg az a lány.

– Nos, Kerékgyártó azóta már 1989-ben tartózkodik, és szinte biztos, hogy az a lány is.

– És a nyomozó?

– Reméljük, hogy ő nem, mert ha…

Nem fejezte be, mert megcsörrent a mobilja.

Király Farkas volt. Az izgalomtól szinte remegett a hangja, ami háborús veteránként egyáltalán nem volt rá jellemző.

– Nem fogod elhinni, mi történt! Azonnal ide kell jönnöd!

– Hol vagy most?

– A kerületi rendőrőrs parkolójában egy hullaszállító kocsi és meg egy motorcsónakot szállító tréler mellett.

(Talán folytatjuk, talán nem.)