Újabb levél a szerkesztőnek (44)

„Tisztelt Király Farkas!

Mi nem ismerjük egymást, mégis segítséget kérek Öntől. Nem abban, hogy egy írásomat elhelyezze a Lapban, mert én nem vagyok szerző. Amit kérek, az élet-halál kérdése, és elsősorban két barátját, Kerékgyártó Györgyöt és Majoros Sándor érinti.

Kérem, ne dobja félre ezt a levelet csak azért, mert első olvasatra abszurd mesének tűnik. Az Alkotás út 7/A tetején álló BIZTONSÁG felirat körüli mendemondákról bizonyára Ön is hallott. Barátja, Majoros Sándor itt tűnt el, mégpedig misztikus és megmagyarázhatatlan módon, amiről a városban olyan legendák születtek, hogy egy időkapu segítségével a múltba utazott. Tudom, hogy amit most mondok, az nagyon meglepi, de kérem, higgyen nekem: ez a legenda igaz.

A hatvanas évekből megmaradt régi óriásreklám valójában egy időkapu. Antennaként használja fel a kozmikus energiát, amelyet egyiptomi szent macskamúmia alakít át időutazáshoz szükséges hajtóanyaggá. Ezt a szerepet három élő macska is betöltheti, mert ezek az állatok különleges képességekkel rendelkeznek (könnyűszerrel utánanézhet ennek a neten, különös tekintettel az óegyiptomi misztikus tudományokra).

Én, Zombori Szilvia, 2025-ből ezen a kapun kerültem vissza 1989-be, és ugyanúgy, mint Majoros és Kerékgyártó, itt rekedtem. Azért írok, mert Ön az egyetlen, aki segíthet nekünk hazatérni.

Ez a levél előfutár. Holnap, azaz ottani idő szerint 2025. február 15-én, Kerékgyártó György ugyancsak 1989-ből küldött részletes beszámolója is meg fog érkezni Önhöz. Abban kézzelfogható bizonyítékok lesznek arra vonatkozóan, hogy az időutazás működik. Én csupán az ő vécépapírra írt levélkezdeményét és egy átlőtt közlekedési tábla darabját tudom mellékelni. Utóbbit a fiúk 1989-ben, a romániai forradalom idején vették magukhoz Aradon, amikor önt megmentették a halálos fejlövéstől. Az én levelem célja mindössze annyi, hogy legyen mihez igazítania a holnapi bizonyítékokat, és ne söpörje le ezt a kérést az asztalról.

A legfontosabb, amit mondani szeretnék, és amit Kerékgyártó levele nem tartalmaz, hogy az időkapu „kódja” egy latin mondat: Et in sterquilinio, veritas late. Ezt a mondatot ma (1989. december 30-án) a szintén idetévedt Paládi Zsolt egy televíziós kamera objektívjére írta rá élő adásban. A kamera mint bűnjel a rendőrségi raktárba került, és 2025-ig ott is maradt. Kérem, tegye meg, ami a szakmai-kapcsolati lehetőségeiből telik, és mielőbb kutassa fel ezt az tárgyat (a felirat a frontlencsén olvasható).

A kódot Szappanos Gábor számára kell eljuttatnia. Ő az egyetlen, aki a latin mondatot hieroglifákra tudja alakítani, és ezzel teljessé teheti a kapcsolási rajzot. Kérem, ne próbálja megváltoztatni a Szappanos által megadott jelsort: a geometria és a jelalak ugyanúgy számít, ahogy a jelentés.

Amint a kapu működik, azonnal küldjenek át valakit, aki a Donáti utca 40-42-ből magával viszi 2025-be Majorost, Kerékgyártót és engem. Mi készen állunk, Önökre az időzítés, a hieroglifák és a macskák békéjének biztosítása vár.

Egyelőre ennyi. Őrizze meg ezt a levelet, mert holnap, amikor a részletes csomag megérkezik, már cselekednie kell.

Bízom az éleslátásában és a kíváncsiságában. Ha elhiszi, hogy a macskák olykor többet tudnak az időről, mint mi, emberek, már félúton járunk a sikerhez.

Tisztelettel és reménnyel, Zombori Szilvia, 2025-ből visszatért, ideiglenesen 1989-ben rekedt időutazó.”

– Hát ez pompás! – lelkendezett Zsiga bácsi, miután elolvasta Szilvia levelét. – Most már csak letétbe kell helyezni a postán, és reménykedni, hogy ez a Király Farkas lesz annyira értelmes, hogy ne tépje össze.

– Ennél többet nem tehetünk – mondta Paládi, aki a kályha mellett ülve, teát kortyolgatva hallgatta Szilvia felolvasását.

– Holnap ugyebár Szilveszter, aztán meg ünnep, úgyhogy csak valamikor a jövő héten adhatjuk fel, vagyis ez az ügylet rám hárul, mert reméljük egyszer csak valaki csönget, és akkor teketória nélkül indulnotok kell.

– Őszintén szólva, nem értem, miért kell levelet írnunk, amikor személyesen is elmehetünk majd hozzá, ha visszamentünk 2025-be – tűnődött Paládi.

– Részben azért, mert e nélkül nem tudná, hogy muszáj sztalkert küldenie, és ami ennél sokkal fontosabb: soha nem találná meg azt a latin szöveget – magyarázott Szilvia. – Lényegében mi mutatjuk meg neki az irányt.

– Így már világos – bólintott Paládi. – De velem mi lesz?

– Hogy érted ezt? – kapta föl a fejét Zsiga bácsi.

– Ha kiteszem innen a lábam, el fognak kapni. Az egész ország látta a tévében, hogy „huligánkodtam”.

– Ebben van valami – vakarta meg a tarkóját az öreg. – Egy villamosmegállóig se jutnál, hogy valaki rád ne hívná a rendőrséget.

– Akkor hogy jutok haza? – kérdezte Paládi szomorúan.

– Neked kacifántosabb lesz a visszaút – mosolygott sejtelmesen Zsiga bácsi. – Tudod, Frici mesterrel már hosszú ideje reszelgetünk egy mobil időutazó szettet. Az esernyős verziót.

– Igen, csak épp Majoros úgy lemerítette a macskaakkut, hogy egyetlen ugrásra maradt szufla – jegyezte meg Paládi savanyúan.

– Egy ugrás is több, mint a semmi – mondta bölcsen az öreg. – Az én tervem az, hogy téged 1456-ba irányítunk. Magadra veszed a szettet, lemész vele a nándorfehérvári időkbe, ott megmented Hunyadit, aztán irány Bécs.

– Ha örökre ott ragadok, nem érek vele semmit – ingatta a fejét Paládi.

– Dehogynem – vágta rá az öreg, majd leemelt a polcról egy poros kötetet. – Nézd csak!

Belelapozott a könyvbe, és kinyitotta egy metszetnél.

– Itt a bizonyíték: a bécsi Belvedere-palota előcsarnokában, csinos vitrinben, 1456-ban egy ugyanolyan macskamúmia áll, mint a miénk. Tökéletes állapotban van ahhoz, hogy időutazásra használjuk.

Paládi a képre meredt.

– Jó, elhiszem, hogy 1456-ban ott lesz ez a tárgy, de hogy jutok el odáig, és főként, hogy szerzem meg?

– Rendőr vagy, majd megoldod – legyintett Zsiga bácsi. – De a középkor, az persze középkor. A biztonság kedvéért ellátunk majd gyógyszerekkel, ha netán te is elkapnád a pestist, személyi védelemre meg nálad lesz a szolgálati fegyvered.

– Csak egy táram van hozzá – mondta a volt rendőr.

– Frici majd szerez hozzá tartalék lőszert – nyugtatgatta az öreg. – És szerzünk majd néhány aranyat is, hogy legyen pénzed. Egyedül arra kell ügyelned, hogy sötétedés után ne mászkálj, mert azokban az időkben még nincs közvilágítás, és a rablók éjjel is látnak. Ha mindent flottul intézel, egy hónap múlva már otthon ülsz az irodádban, és ha hozol magaddal némi szuvenírt, még jól is jársz anyagilag.

– Miféle szuvenírre gondol? – értetlenkedett Paládi.

– Például aláíratsz Hunyadival egy harci lobogót. Az most vagyont érne.

Paládi elgondolkodott.

– Tisztára mint egy kalandpark – dörmögte. – Akkor nincs más opció, ugye?

– Sajnos nincs – bólintott Zsiga bácsi. – De menni fog.

– Rendben – sóhajtott Paládi. – Adjuk fel a levelet, és kész.

Szilvia előhúzott egy strapabíró borítékot.

– Jó, de mi legyen a cím?

– Hogyhogy mi? – kerekedett el Paládi szeme.

– Hát Király Farkas címe! – türelmetlenkedett Szilvia.

– Fogalmam sincs – vont vállat Paládi. – Azt sem tudom, ki ez az ember.

– Remek! – csapta le a tollat Szilvia. – Van levelünk, van címzettünk, de nem tudjuk, hova kézbesítse a posta!

– Úgy tudom, a Lap főszerkesztője lesz 2025-ben – mélázgatott Paládi. – Tehát ha azt írjuk a borítékra, hogy Király Farkasnak, a Lap főszerkesztőjének, Budapestre, akkor a posta ezt meg fogja oldani.

– Látom, találékony vagy – mosolygott Zsiga bácsi. – Ez is azt támasztja alá, hogy boldogulsz majd 1456-ban.

Ekkor megszólalt a csengő.

Mind a hárman összerezzentek.

– Vársz valakit Zsiga bácsi? – kérdezte Szilvia sápadtan.

– Az égvilágon senkit – mondta az öreg.

– Akkor ez csak a rendőrség lehet – jelentette ki Zsolt, és a szolgálati fegyverét elővéve behúzódott az ajtó mögé.

A csengő ismét megszólalt, most már hosszabban.

– Próbálja meg lerázni őket – súgta oda Paládi Szilviának, és kibiztosította a fegyvert.

Szilvia lassan kinyitotta az ajtót, és résnyire kikukkantott. A következő pillanatban hátraugrott: az ajtó kivágódott, és berobbant Frici, aki úgy festett, mintha az imént szellemet látott volna.

– Az esernyő… – mondta remegő hangon. – A nagy műgonddal összerakott időutazó esernyő eltűnt a műhelyemből!

(Talán folytatjuk, talán nem)